• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Portré

Portré rovat

Budaörsi interjúk

A kétkezi munka dicsérete

Aki régen úgy 40-50 évvel ezelőtt cipészmesterségre adta fejét, és cipőtalpalással, sarkalással foglalkozott,az általában vagy odahaza űzte mesterségét vagy jobb esetben egy kis boltot nyitott és ott dolgozott . Hagyományos szerszámokat használt és még álmában sem gondolta volna a forradalmi változást ebben az ősi szakmában. Ma már Mister Minitek vették át a hatalmat ezen a területen,fantasztikus uj technológiákkal felszerelt gépekkel pillanatok alatt készítik el a megrendelt munkát.

tovább »

Bizalom Istenben és a közösség erejében (3. rész)

A hosszú interjú első részében a Budaörsi Párkapocs Egyesület elnöke, Radnóczi Péter a jegyesek képzéséről és ezen belül a  házaspárok önkéntes szolgálatáról beszélt. Folytattuk a történetet a Házas Hétvége lelkiségről, majd végül, de nem utolsósorban, a fiatalok és a gyermekek megszólítása is szóba került.
tovább »

A szeretetben Isten van jelen (2. rész)

Az interjú első részében a Budaörsi Párkapocs Egyesület  elnöke, Radnóczi Péter arról beszélt, hogy mikor és hogyan épült be a jegyesek képzésébe a hívek önkéntes szolgálata, miként vált ez elfogadottá, ma már nélkülözhetetlenné a budaörsi plébánián. Az alábbiakban a Házas Hétvége lényegéről, arról az erős lelki támaszról szól, ami azért fontos, mert az esküvővel nincs vége a házasságra való felkészülésnek…
tovább »

Szolgálat, Isten közelében, a magunk épülésére

Házasságban élni életre szóló, komoly elköteleződés. Akadnak jegyespárok, akik csak azért kívánnak templomban esküdni, mert  az szemre valóbb a házasságkötő teremnél, látványos, ünnepélyes végigvonulni a templomon. Ám azoknak, akik élő kapcsolatban élnek Istennel  és hitük megvallásával kívánnak örök hűséget fogadni egymásnak Isten színe előtt, azoknak a katolikus egyház  felkínálja a jegyesképzés lehetőségét.
tovább »

Az idő nem pénz, több annál: ajándék!

Schäffer Erzsikét régóta ismerem, dolgoztunk együtt, volt részünk sokféle jóban-rosszban. Valahogy természetesnek tűnt, hogy én vigyem haza őt, amikor véget ért előadása a Budaörsi Művelődési Házban. Késő este volt, a műszakiak  már siettek haza. Beszélgettünk a kocsiban, az idő úgy telt hazáig, hogy nem néztük az órát.
tovább »

Higgy magadban! Az erő benned van.

Nagyné Németh Adrien a harmincas évei elején jár. Két aranyos kislánya van, Emma hét, Hanna most négy éves. Nemrégiben tollat ragadott és megírta első könyvét, eddigi életéről, és arról a világról, amelyben mi mindannyian itt élünk ezen a Földön. Magán véleményével tükröt tart saját maga, a társadalom és az abban élők elé fűszerezve sok érdekes storyval, melyet javarészt ő és családja élt át. Kislánya betegségének kezelésére tavaly februárban önerőből megalapította a Mesenincs Fejlesztő Házat, ahol nemcsak az ő, hanem mások gyermekei is gyógyulhatnak az alkalmazott terápiáktól.
tovább »

Mi a boldogság mostanában?

Egy család életébe lehetetlen kívülről belelátni, hisz minden családot, minden otthont titkok öveznek, idegeneknek nincs belépés. De, ha kinyitják előtted az ajtót és a bizalmukból ott lehetsz  velük, bepillanthatsz egy otthon melegébe.
tovább »
Rovat legfrissebb hírei
  • A kétkezi munka dicsérete »
  • Bizalom Istenben és a közösség erejében (3. rész) »
  • A szeretetben Isten van jelen (2. rész) »
  • Szolgálat, Isten közelében, a magunk épülésére »
  • Az idő nem pénz, több annál: ajándék! »
  • Higgy magadban! Az erő benned van. »
  • Mi a boldogság mostanában? »
    • curver
    • gazdapiac

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön