• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Közélet Pénteken jelenik meg az új 500 forintos a forgalomban
2019-01-31 14:50

Pénteken jelenik meg az új 500 forintos a forgalomban

|

Pénteken jelenik meg az új 500 forintos bankjegy a forgalomban, a régi típusú 500 forintosokkal 2019. október 31-ig lehet majd fizetni - mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

hirdetés
Hozzátette, november 1-től a régi típusú 500 forintosok nem értéktelenednek el, hiszen azokat a hitelintézetek 3 évig, az MNB pedig 20 évig térítésmentesen cseréli.

Pataki Tibor az új 500 forintos bankjegyről elmondta, hogy vöröses piros lesz a színe, közepén egy vágtató ló motívuma látható, amely forgatásra elszíneződik. Megjegyezte, a papírpénzt ellátták hologram fóliával, illetve olyan jelzésekkel is, amelyek csak UV lámpa alatt láthatók.

Kiemelte, Magyarország még soha nem volt olyan jó helyzetben a hamisításokat tekintve mint most: voltak olyan évek, amikor 10-12 ezer darab hamisítvány is előfordult, míg tavaly a számuk nem érte el az 500-at. Ez pedig vélhetően a megújult bankjegyeknek is köszönhető - tette hozzá az MNB igazgatója.

mti
w
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Legfrissebb képtárak

Szent István szobor Csallóközkürtön

Kádár Gabriella alkotását 2019 húsvét vasárnapján avatták fel. A megszentelésen a helyi magyar közösség nagy számban volt jelen.

Kőhegy

fotó:Veiland

Reptár

fotó:wein
Ajánlások
  • curver
  • gazdapiac

Helyi dolgok...

Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön