• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Közélet A Kádár-rezsim hizlalta a vadkapitalizmus első fecskéit (1. rész)
2019-04-15 09:29

A Kádár-rezsim hizlalta a vadkapitalizmus első fecskéit (1. rész)

|

Élénk érdeklődéssel hallgattuk az elmúlt héten a Városi Könyvár előadótermében Borvendég Zsuzsanna előadását, aki a 70-es, 80-as évek külkereskedelmi játszmáiról, a nemzeti vagyon kiszivattyúzásáról, a titkosszolgálatok szerepéről és a rendszer állami és politikai vezetésének felelősségéről beszélt.
hirdetés
Vissza kell mennünk az időben, hogy a folyamatokat megértsük– kezdte előadását Borvendég Zsuzsanna történész, aki jó néhány éven át az Államvédelmi Levéltár tudományos kutatójaként dolgozott. – A kommunisták nyílt hatalomátvétele után 1949-50-ben a külkereskedelmet államosították. Ekkor jöttek létre az import-export vállalatok, amelyek monopoljogot nyertek a termékek külföldi értékesítésére és a termeléshez szükséges berendezések és nyersanyagok behozatalára. Ezzel párhuzamosan a termelő vállalatoktól megvonták a külkereskedelmi jogot, így a cégek kizárólag az őket képviselő külkereskedelmi cégen keresztül adhattak el. Az impexeknek nem voltak termelési költségeik, így hatalmas profitot tudtak felhalmozni, de azt nem szabályozták, hogy ezt a profitot miként kell visszaforgatni a gazdaságba.

Hol landolt a profit?

 Évtizedekig azt a hiedelmet sulykolták nekünk, hogy a tervutasításos rendszer miatt versenyképtelenek a hazai vállalatok – folytatta az előadó. Eladhatatlan selejtet termelnek, sőt olyan termékeket gyártanak, amelyeket egyáltalán nem igényel a piac. Ez nyilván igaz volt egyes ágazatokban, de összességében hazug állítás volt. Gondoljunk csak a Ganz-Mávagra, az Ikarusra, az Egyesült Izzóra, később a Videotonra, hogy csak néhányat említsek. Ezek a cégek a kommunizmus évtizedeiben végig versenyképesek voltak. De miután a profit nem ezeknél a vállalatoknál landolt, az a megdöbbentő helyzet alakult ki a hatvanas évek elejére, hogy a külkereskedelmi cégeknél óriási vagyonok halmozódtak fel, miközben a termelő cégeknek semmi sem jutott. A nyomon követhető bevételek mellett nagy összegű korrupciós pénzek is befolytak. Az impexek üzletkötéseiket azonban gyakran nem az ésszerűség diktálta, a nyugati cégek a számukra kedvező vásárlási döntések érdekében jelentős összegekkel korrumpálták a külkereskedőket, így az elavult vagy leselejtezett áruikat is eladhatták nekünk.

 A külker lobbi győzelme

A hatvanas évek közepére kialakult egy nagyon erős iparvállalati lobbi, amely jelentős érdekérvényesítő erővel rendelkezett, akár a politikai döntéshozatalba is bele tudott szólni. Ezek komoly küzdelmeket folytattak azért, hogy visszakapják a külkereskedelmi jogukat. A külker lobbinak azonban ez nem állt érdekében (még az új gazdasági mechanizmus 1968-as bevezetése után sem kereskedhetek önállóan, így az áruforgalom hetven százaléka egészen a nyolcvanas évek végéig továbbra is a külker vállalatok kezében maradt). A hetvenes évek elején megkezdődött annak előkészítése, hogy a profitot és a vagyonokat a lehető legsimábban kivigyék az országból. Ekkor alakultak a vegyesvállalatok, amelyek gyakorlatilag lefedték az egész gazdaságot, a Chemolimpex, Terimpex, Metalimpex , Technoimpex, Elektroimpex - a legnagyobbak közé tartozott a Mineralimpex, amely a nyersanyag-forgalmazást, így kőolaj-kereskedelmet bonyolította.

Magyarország az embargós csatorna

Egy diktatúrában a külkereskedelmi ügyletekből nem lehet kikapcsolni a nyugati országokkal való kapcsolattartást. Ez a szovjet típusú rendszerekben az első pillanattól kezdve a III/I, és a III/2. klasszikus hírszerzői tevékenységet folytató főcsoportfőnökségek ellenőrzése alatt állt. Remek behatolási csatornákat jelentettek a keleti és a nyugati titkosszolgálatok számára, nem is beszélve arról, hogy a műszaki-tudományos hírszerzés is a külkereskedelmi vállalatokon és kirendeltségeiken keresztül folyt. A magyarok pozícióit megerősítette, hogy a nyugatiak szívesebben tárgyaltak a mi külkereskedőinkkel, hiszen a Nyugat szemében szalonképesebbnek tűnt a kádári gulyáskommunizmus Magyarországa, mint a többi szatellit állam. És a hetvenes évek közepére Magyarország a külkereskedelmi vállalatok révén abba a helyzetbe került, hogy még a legérzékenyebb árucikkeket is behozta azon időszakban, amikor a COCOM-listán szereplő termékek embargó alatt álltak a Szovjetunió számára. Az ország többnyire veszített ezeken az ügyleteken, de a jutalékok az állam számára láthatatlan magán­zsebekbe vándoroltak és óriási hasznot jelentettek a külkereskedelmi vállalatoknak is.

Cégalapítási láz a fű alatt

Ebben fontos szerepe volt a Magyar Külkereskedelmi Bank elnökének, Salusinszky Istvánnak, aki a Külkereskedelmi Bank elnöki székében ülve sokat tett azért, hogy 1972-ben megszülethessen egy olyan pénzügyminiszteri rendelet, amely lehetővé tette, hogy a külkereskedelmi vállalatok leánycégeket hozhassanak létre Nyugat-Európában mindenfajta külön engedély nélkül. Ebben az évben valóságos cégalapítási láz kezdődött.  1968 előtt már működött 14 magyar tulajdonban lévő vállalat Nyugaton(mint például a Malév és az IBUSZ),  és ezek mind titkosszolgálati fedőcégek voltak, de a nyolcvanas évek közepére nagyjából már kétszáz leányvállalat működött. De e vállalatok jelentősége nem ebben állt, az ő pénzügyi felügyeletük biztosítva volt. Ám ha e vegyesvállalatok alapítottak céget külföldön, akkor azt már csak abban az országban kellett bejegyezni és kikerültek a hazai hatóságok látóköréből. Ma már gyakorlatilag lehetetlen feltérképezni ezeket a cégbirodalmakat, hiszen jó részük lichtensteini vagy svájci alapítású volt, és offshore jelleggel működött. Mert ettől kezdve szabad lett az út: a nyereséges üzleteket ki lehetett szervezni az országból, ki lehetett juttatni a felhalmozott profitot és a jutalékokból származó magánvagyonokat úgy, hogy soha többé senki ne lássa. Mindeközben a magyar külkereskedelem mérlege szinte minden évben negatív volt. Ez a fajta hálózatépítés nem magyar találmány volt, a Szovjetunió már a húszas évek végétől jutalékkal honorálta a kommunista pártok vállalatait hasonló ügyletekért. Ez a hálózat 1945-re már olajozottan működött és kezdetben a magyar külkereskedelmi vállalatok is ezekre a már kiépített hálózatokra épültek rá, de 1972 után a közvetítői szerepet már a saját céghálózataikra bízták (és a rendszert legitimálta, hogy mint tudjuk, a magyar külkercégek hozták be a Szovjetunió számára nélkülözhetetlen embargós termékeket).

A pénzügyi háttérhatalom beszivárgása

Természetesen a Magyar nemzeti Banknak is volt rálátása ezekre a tranzakciókra. A nyomozati jelentésekből tudjuk, hogy az MNB-nél egy csomó olyan különös számla volt, amelyekről furcsa ügyeleteket finanszíroztak. Pénzek áramlottak lichten­steini, svájci és más külföldi cégek számláira. Ezeket az ügyleteket persze nem foglalták írásba, minden a szürke és a fekete zónában zajlott. Salusinszky mellett a külker- lobbi  másik kulcsfigurája Fekete János bankelnök volt, róla tudjuk, hogy az első pillanattól kezdve az operatív titkosszolgálat embere volt, a politikai rendőrség ültette be a Pénzügyminisztériumba, majd a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesi székében landolt. Ő állt kapcsolatban olyan nemzetközi pénzügyi körökkel, amelyeket manapság pénzügyi háttérhatalomként szokás emlegetni. Élénk kapcsolatokat ápolt például a bécsi Winter Bank tulajdonosával, Simon Moskoviccsal, aki 1949-ben emigrált Magyarországról Ausztriába, majd az ötvenes évek elején vásárolta fel ezt a nem túl jelentős magánbankot, majd ráállt arra, hogy ő finanszírozza a Kelet és a Nyugat között zajló kereskedelmi ügyleteket, és szoros kapcsolatot ápolt a vasfüggöny mögötti államok nemzeti bankjainak vezetőivel. Igazából megbecsülni sem lehet, hogy milyen összegről van szó. Az igazán nagy visszaélésekről csak közvetett utalásokat lehet találni az Állambiztonsági Levéltár iratai között, a Katonai Elhárítás anyagai pedig hozzáférhetetlenek. Nyilván ügyeltek rá, hogy ne keletkezzenek iratok, de feltételezhető, hogy a 80-as évek végén sikeresen eltüntették. De az tény, hogy az így elúszott pénzeknek óriási szerepük volt az államadósság felhalmozódásában.

A Magyar Nemzeti Bank vesztesége 1987-ben elérte a 120 millió dollárt, amiről még az ország vezetőit sem tájékoztatták. És 1986 első felében az ország adósságállománya már 1 milliárd 150 millió forintra duzzadt. 

(Folytatjuk)

R. V.







Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Legfrissebb képtárak

Irány a strand

fotó:wein
Ajánlások
  • curver
  • gazdapiac

Helyi dolgok...

Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön