• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Magazin Zászlórudakkal támadtak az élőláncot vonó székelyföldi tiltakozókra
2019-06-07 05:03

Zászlórudakkal támadtak az élőláncot vonó székelyföldi tiltakozókra

|

Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát

A karhatalmi erőknek alig fél óráig sikerült pajzsot képezniük a lakatlan hegyi település temetője előtt élőláncot képező székelyföldi tiltakozók és a több ezer román megemlékező között. A temető oldalsó, hátsó részén futballhuligánoknak látszó fiatalok bejutottak a sírkertbe, belülről kitépték a székelykapu szárnyát, így a tömeg benyomulhatott.

A székelyeknek el kellett távolodniuk a kerítés mellől, mert belülről zászlórudakkal bántalmazták őket. Ezután került sor az ortodox szertartásra, amelynek keretében - a papok szóhasználata szerint - felavatták és felszentelték az onnan húsz kilométerre lévő Dormánfalva polgármesteri hivatala által önkényesen állított emlékművet.

A magyar tüntetők elvonultak a helyszínről.

Az RMDSZ elítélte az erőszakot és a sírkert megrongálását

Elítélte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az úzvölgyi katonatemetőben történt erőszakos cselekedeteket, a magyar közösség megfélemlítését célzó „barbár rongálást”.

„Felszólítjuk a hatóságokat, hogy azonnal állítsák elő azokat, akik fizikai agresszióhoz folyamodtak, akik barbár módon rongáltak, akik betörtek az úzvölgyi katonatemetőbe, összetörve a kaput, akik kitépték a kereszteket, hogy megfélemlítsék közösségünket!” - idézte az RMDSZ hírlevele a szövetség Facebook-oldalán megjelent állásfoglalást.

Az RMDSZ szerint a temetőben a magyar emberek békésen tiltakoztak a dormánfalvi polgármester törvénytelenségei ellen, amelyeket az elmúlt napokban több román hatóság is megállapított.

„A temetőt élőlánccal védő magyarok nem szítanak feszültséget, hanem őseik emlékének meggyalázása ellen tiltakoznak. Felkérjük ugyanakkor a román hírtelevíziókat, hogy vessenek véget a félretájékoztatásnak és uszításnak, mert az csak a konfliktus fokozódásához vezet” - zárult az RMDSZ állásfoglalása.

Tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány

Tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonatemetőben történtek miatt - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A jegyzékben az eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a kormány - közölte. 

Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia eltűr effajta atrocitást, amely „barbarizmusában” a magyarok elleni legdurvább provokációkat idézi. 

A magyar kormány elvárja, hogy ha már megelőzni nem tudták az eseményeket, akkor Románia legalább utólag adjon elégtételt és magyarázatot az identitásában mélyen megsértett több százezer magyar állampolgárnak - tette hozzá a politikus.

Az előzményeket felidézve Magyar Levente elmondta, az első világháború után katonai temetőt létesítettek az Úz-folyó völgyében az 1916-ban elhunyt honvédoknak. 

Bár arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák földi maradványai is a temetőben lennének, a legközelebbi település önkormányzata úgy döntött, kőkereszteket állít az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére. Azt azonban az illetékes román hatóságok is elismerték, hogy erre nem volt jogalapja, és a döntések nemzetközi jogot is sértenek - közölte  az államtitkár.

Román civil szervezetek meghirdették a betonkeresztek felavatását, amire csütörtökön sor került, de ehhez a szemmel láthatóan ittas embereknek át kellett törniük a kivonuló békés székely tiltakozók sorfalát. Miután bejutottak, a román ünneplők ledöntötték a székely kaput, és a honvéd sírok fölé emelt fakereszteket téptek ki, a román csendőrség pedig a helyszínen mindezt tétlenül nézte - mondta Magyar Levente.

MH
w
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Legfrissebb képtárak

Irány a strand

fotó:wein
Ajánlások
  • curver
  • gazdapiac

Helyi dolgok...

Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön