írja az atv.hu.

" />
  • Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Magazin Meghalt Benke László
2019-06-08 05:51

Meghalt Benke László

|

70 éves korában meghalt  Benke László, többszörös világbajnok magyar mesterszakács és mestercukrász – írja az atv.hu.

1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyettese, majd a Sylvanus Szálló konyhafőnöke volt. 1972-ben Párizsban a Magyar Ház séfjeként dolgozott, majd hazatérése után, 1974-től a Gundel Károly Vendéglátóipari SzK és SzKI tanára volt 18 évig, ahol "Kiváló pedagógus" kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben újra tanulni kezdett, aminek eredménye lett a mesterszakácsi, 1980-ban pedig a mestercukrászi vizsgája - írja nekrológjában az atv.hu.

1980-ban a Vendéglátó Főiskola áruforgalmi szakán végzett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját. 1992-ben Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a "Legjobb Étterem" címmel tüntettek ki – olvasható a Wikipédia oldalán. 1996-ban megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. 1998-ban a "Chaîne des Rôtisseurs" lovagja. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezen kívül több szakácskönyv szerzője is. Benke Lászlónak hosszú ideig saját főzős műsora is volt az ATV-n.

Benke László évek óta beteg volt, legutoljára áprilisban került kórházba.

atv.hu
w
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Legfrissebb képtárak

Nemzeti Összetartozás Napja 2019.június 4.

A budaörsi Trianon Emlékműnél koszorúzott Varga János plébános, a helyi KÉSZ, KDNP és Wendler Ferenc Szűz Mária Alapítvány képviselői. Gondolatait elmondta Ambrus András színművész.
Ajánlások
  • curver
  • gazdapiac

Helyi dolgok...

Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön