• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Magazin Kitüntették a Hableány mentésében részt vevő búvárokat
2019-07-07 11:02

Kitüntették a Hableány mentésében részt vevő búvárokat

|

Elismerésben részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) azt a 24 ipari és mentőbúvárt, aki részt vett a Hableány turistahajó balesetét követő mentésben, illetve a hajóroncs kiemelésében.

A hajóroncs és a bent ragadt holttestek kiemelése egy megáradt folyóból rendkívüli munkát igényelt

A pénteki budapesti ünnepségen 15, a mentésben részt vevő búvár a legmagasabb búvárelismerést, az úgynevezett negyedik csillagot is átvehette.

Nyíri Iván, az MBSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar búvárok csúcsteljesítményükkel „újrafogalmazták a merülés szabályait”, amelynek alapján a Búvár Világszövetség a szabálykönyv átírására készül.

Az elfogadott standardok szerint ugyanis ilyen erős sodrású vízben 3 méteres mélység alatt nem lehet mozogni. A mentésben részt vevő búvárok viszont 6 méteres mélységben is eredményesen dolgoztak - magyarázta az elnök, hozzátéve, elismeréssel kell adózni a figyelemfelkeltő teljesítményüknek.

Szong Sun Keun, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja a koreai nép nevében köszönetet mondott a magyar búvároknak helytállásukért.

Emlékeztetett arra, hogy speciálisan kiképzett dél-koreai katonai búvárok is részt vettek a mentésben. Hangsúlyozta: a közös munka során közel kerültek egymáshoz a koreai és a magyar búvárok, megtanulták, hogy közösen miként küzdjék le a nehézségeket.

Szathmári Zsolt merülésvezető, a kitüntetettek egyike az ünnepségen úgy fogalmazott: látott küzdeni akarást, segítőkészséget, tiszteletet, türelmet, bátorságot, szakmai hozzáértést és tanúja volt barátságok kialakulásának.

Ezek az értékek vezettek a sikerhez, ezért ezeket az értékeket kell megőrizni és tovább vinni - mondta a szakember.

Az ünnepségen, amelyen jelen voltak a kormányzat, a Terrorelhárítási Központ, a katasztrófavédelem és a koreai nagykövetség képviselői, a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek az áldozatokra.

A május 29-én történt balesetben elsüllyedt a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit-híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 19 holttest került elő, két koreait még keresnek a hatóságok. 

mti
w


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Legfrissebb képtárak

A BKCS az Őrségben

Kép: sk, NGy, SzK

A BKCS Szentgotthárdon

Kép: sk, NGy, SzK
Ajánlások
  • curver
  • gazdapiac

Helyi dolgok...

Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön