Barangoló

2019-03-30 | Magazin
Tavaszodván sokan csatolják fel a turista bakancsot, vagy városlátogató, kényelmes cipõt húznak azért, hogy felfedezzék a világot. Egyre többet utazunk sokfelé jártunk már s talán nincs a Földnek olyan szeglete, amit nem ismernénk.  De talán akad mégis valaki, aki nem látta Szlovénia vadregényes tájait, vagy Velence gyönyörû mûemlékeit és mivel én tavaly ott jártam, szeretném veletek élményeimet megosztani.  

A Pro-ko Travell minden igényt kielégítõ Mercedes autóbuszával Budapestrõl indultunk a kora reggeli órákban. A terv az volt, hogy az elsõ napon minél távolabbi pontot érjünk el, ahonnan 5 nap alatt szépen, lépésrõl lépésre jövünk vissza kiinduló helyünkre.

A Magyar –Szlovén határ elhagyása után utunk Maribor, Ljubjana érintésével a Bohinji majd Bledi tóhoz vezetett. Az út nagy része a Szlovéniai Júlia Alpokon keresztül vezetett, csodálatos égbenyúló hegyormok, szelíd zöld legelõk, alpesi házak között.

Délután értünk a Bohinji tóhoz, majd onnan Bledbe igyekeztünk. Ezek a tavak még a jégkorszak idején alakultak ki. A hegyekrõl alázúduló hordalék, a moréna elzárta, az alacsonyabban fekvõ részeket A jégkorszak végén az igy kialakult mélységbe belecsúsztak a leolvadó jégtáblák, majd megolvadtak és igy alakultak ki a gleccsertavak. Ez a két tó is ennek a folyamatnak az eredménye. A bohinji tónál mintha megállt volna az idõ. Csak a természet és mi voltunk, sehol egy hangos tülkölõ autó, sehol zajos turista csoport. Aki ide kirándul, a látványtól csak némán áll vagy izgatottan fényképez. Az egész környék a Triglavski Nemzeti Park védett tulajdona. A Bledi tó már egészen más. Itt hatalmas, elegáns szállodák épültek, nagyon sok a vendég és nagy a forgalom. Szép üzletek, kirakatok mindenütt. A tó és az azt körülölelõ hegyek itt is felejthetetlen látványt nyújtanak.

Utunk másik kiemelkedõen érdekes állomása a posztojnai cseppkõbarlang volt. A Posztojnai cseppkõbarlang a Posztojna és Trieszt között elterülõ karsztvidék gyöngyszeme. Hatalmas tömeg várakozott a barlang bejárata elõtt. Végre mi is sorra kerültünk. Bejutottunk az elõcsarnokba, ahol egy nyitott kisvonatba ültünk be. A barlang 6 fokos hõmérsékletû levegõje, valamint a kisvonat lassúnak nem nevezhetõ száguldása igen csak lehûtött bennünket. Az elsõ 2 km-t ezzel a jármûvel tettük meg, ez az út még a régi barlangvájaton át vezetett. A barlangban csoportunk 5 km-t tett meg, alig másfél óra alatt. Ebbõl oda-vissza 2-2 km vasúton, míg a barlang legszebb részének egy kilométeres szakaszát gyalogosan tettük meg. A barlangban feliratok is találhatók, amelyek arról tanúskodnak, hogy a barlangot már a 13. században is ismerték. Az elsõ barlang vasutat 1872-ben építették. 1884-ben elektromos világításra cserélték a fáklyákat, gyertyákat, olajlámpásokat. A barlang mészkõ-talajban jött létre, amely kb. 70 millió éve keletkezett a tengerben. 3 millió évvel ezelõtt a felszíni folyók elkezdtek a mészkõ-talajba szivárogni és a föld alatt folytatták útjukat északra a Pannon-tenger felé, aminek mai maradványa a Fekete tenger. A Posztojnai barlang legnagyobb kiterjedésû, középsõ szintjét a Pikva folyó elõdje vájta ki másfél millió éve. A barlang legrégibbnek tartott cseppkövei kb. 500.000 évvel ez elõtt kezdtek kialakulni. 10 év alatt l mm-t növekednek a cseppkövek.

Estére már Olaszország tengerpartján voltunk Lido Jesolóban. Ott volt a szállás, és a finom vacsora. Mindenkinek jót tett a forró fürdõ majd este az olaszoknál elmaradhatatlan a fõtt tészta paradicsom mártással és sajttal hintve. Természetesen ez csak az elõétel volt, a következõ fogás nélkül éhesek maradtunk volna.

Éjszaka hatalmas vihar tört ki és oda lett a szép, felhõtlen jó idõnk. Szakadt az esõ egész éjjel és reggelre minden csupa szürkeség lett.. Hideg, és esõ. Reménytelennek tûnt az egész nap. Pedig indulni kellett. Átkeltünk a csatornán, szakadó esõben behajóztunk, majd egy óra múlva kikötöttünk Velencében, a Szent Márk téren. Emlékeimben Velencében mindig süt a nap…  Most ólomszürke ég fogadott bennünket. De a cölöpökre épült város, mely 210 kis szigetet köt össze egymással, mit sem változott. A szigetek között kis és nagy csatornák alakultak ki, ezeken zajlik nap, mint nap a forgalom. A csatornákon vaporettók szállítják az utasokat, valamint a gondolák. Még a temetõt is vízi úton lehet megközelíteni.

Patinás, gyönyörû paloták sora mellett haladtunk a Dózse palota bejárata elé. Útközben láttuk a sok-sok gondolát, amelyek ott sorakoztak szomorúan esõtõl áztatott védõhuzatba bújtatva. A gondolákat mind feketére festik. Ki tudja miért.

A Dózse palota, amely a legszebb gótikus stílusban épült, akárhányszor is jársz ott, mindig nyújt új látnivalót. Hiszen olyan sok a mûalkotás, hogy azt egy alkalommal nem lehet sem megnézni, sem pedig emlékeinkbe zárni. És aki teheti ebbe a városba ha már volt ott egyszer, még egyszer biztosan ellátogat. Elmegy egyszer húsz évesen, mert akkor mondjuk éppen szerelmes.  Majd negyven évesen újra elmegy megtalálni az elveszett fiatalságot, és a boldogságot. Hisszük hogy ott még vár ránk és bizonyára megtaláljuk.

No de hagyjuk a romantikát. Inkább nézzük meg a Dózse palota termeit. Most a tárlat kétszer annyit mutat, mint húsz évvel ez elõtt. Veronéze, Boticselli festményei, freskói mindenütt. Hogy mi mindent tudtak elõdeink! Gyönyörû a tanácsterem, mely 54 méter hosszú, 25 m. széles és 12 méter magas. Mennyezete csupa arany faragás, melyek csodálatos freskókat fognak közre. A Dózse palotában tartózkodtak a miniszterek, és itt voltak a különbözõ hivatalok. A várótermekben, ahol az ügyeiket intézõk várakoztak, minden falon hatalmas festmények sorakoznak, melyek tapétaként szolgáltak.

A várószobák és a fogadószobák között egy nyíláson át lehetett bedobni a rágalmazó, feljelentõ leveleket. De minden egyes rágalmat jól meg kellett gondolni azokban az idõkben, mert ha bebizonyosodott, hogy hamisak, a feljelentõ kapta azt a büntetést, amit õ másnak szánt.

Ki gondolná, hogy a gazdagon díszített termekbõl egy oldalajtón át máris könnyen át lehetett eljutni oda, ahová senki sem kívánkozott. Keskeny lépcsõsoron haladtunk egyre lejjebb, mígnem a Sóhajok Hídján át eljutottunk az épület börtönrészébe. A hídon két díszes szellõzõ rács van, azon át némi pillantást vethettünk az alattunk folydogáló csatornára. Minden rabot ezen az úton kísértek a cellájába. Valóban itt sóhajhatott egy nagyot utoljára, mielõtt végérvényesen becsukódott mögötte a szabadság ajtaja.

De meglepõ a börtöncellák tágassága és dacára a fûtetlenségnek, a vastag falak mégis némi meleg biztosítottak a raboskodók számára. Minden szökési kísérletet a nagyon vastag rácsok, jól megvasalt ajtók lehetetlenné tettek. Annak idején fontos volt a rabok jó karban tartása, mivel innen vitték õket tovább a gályákra, ahová kellett az erõ.

Aztán kijutottunk a szabad levegõre és lám, máris kisütött a nap. Igy a két órás szabad program után már derûs vizeken hajózhattunk vissza Lido Jesolóba.

Lassan véget ért a nap, és az öt napos kirándulásunk végéhez közeledtünk.. Hosszú utazás következett, az idõ felhõtlen volt és gyönyörû. Az autóbusz hangszórójából halkan szólt Johann Strauss muzsikája. Ajánlom mindazoknak ezt a szép utazást, akik esetleg még nem jártak errefelé, hiszen az emlékek mindvégig megmaradnak melyeket jó lesz elõvenni zimankós téli délutánokon.

Major Edit

Megosztás