• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Fiatalok Idén is lesz Állatkertek Éjszakája a Budakeszi Vadasparkban
2018-08-22 13:13

Idén is lesz Állatkertek Éjszakája a Budakeszi Vadasparkban

|
Az idei nyár utolsó napján, azaz augusztus 31-én, pénteken ismét megrendezik az Állatkertek Éjszakáját, amihez a Budakeszi Vadaspark újból csatlakozik. A vadaspark munkatársai már teljes gőzzel készülnek az egész estés eseményre, melyre különleges éjszakai szakvezetéseket, látványetetéseket és Állatijó Bemutatót szerveznek a látogatóknak. A zseblámpát és a kíváncsiságot senki ne felejtse otthon!
hirdetés

A Budakeszi Vadaspark hagyományosan minden évben részt vesz az Állatkertek Éjszakáján, aminek keretein belül szakvezetéssel egybekötött, izgalmas éjszakai kirándulásra invitálja a látogatókat. A napnyugta után induló vadasparki túrákon az érdeklődők többek között betekintést nyerhetnek az éjjeli állatok titkos és kalandos életébe, akiknek azután kezdődik az élet miután mi nyugovóra hajtottuk fejünket.


A 19.15 és a 22.00 órakor induló szakvezetések során a résztvevők játszva tanulhatnak az éjszakai állatok életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről. A bejárások mellett 20.00 és 21.30 órakor kezdődik a külön erre az alkalomra készített „Vakkaraván” ügyességi pálya tesztelése, amit végigjárva mindenki felfedezheti az éjszakai erdő kincseit.


Mindemellett a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület egész estés előadást tart az éjszakai állatvilág érdekességeiről, valamint „Tapi-Zoo”, azaz egy interaktív játszópult is várja a látogatókat, aminek keretein belül a vállalkozó szelleműek próbára tehetik érzékszerveik kifinomultságát, ezáltal „saját bőrükön” tapasztalhatják meg az állatok éjszakai üzemmódját.

Az Állatkertek Éjszakájának részletes programja:

19.00-24.00 A Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület előadásai
19.00-24.00 Tapi-Zoo

19.15 Éjszakai Szakvezetés
19.30 Medve látványetetés
19.45 Állatijó Bemutató
20.00 Farkas látványetetés
20.00 Vakkaraván
20.30 Hiúz látványetetés
21.00 Róka látványetetés
21.00 Állatijó Bemutató
21.30 Sakál látványetetés
21.30 Vakkaraván
22.00 Éjszakai Szakvezetés

Az Állatkertek Éjszakáján megrendezett programokra 19.00 órától lehet belépni, a pénztár 22.00 órakor zár majd, a parkot pedig 24.00 óráig kell elhagyni.


Zachán Viktor
sajtóreferens
Budakeszi Vadaspark
telefon: +36 20/984 6402
zachan.viktor@bkvp.hu
http://www.vadaspark-budakeszi.hu/


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Nyári tábor a Heimatmuseumban »
  • Emeljünk magasba minél több gyereket! »
  • Kamaraerdő napja - Tündéri Gyereknap »
  • Gyerekmajális - a JMMH gyereknapja »
  • Másfélmilliós szószakadék »
  • Szösszenetek Karinthytól »
  • RAJZPÁLYÁZAT GYEREKEKNEK »
  • A 25 éves Mindszenty Iskola jótékonysági bálja a Sportcsarnokban »
  • Színcápa »
  • Lehet-e fiatalon saját vállalkozást indítani? »
  • Legfrissebb képtárak

    És boldogan éltek, míg ...

    Mit jelent a szerelem, a család a gyermekek számára? Versennyel egybekötött rajzkiállítás látható március végéig a könyvtárban a Szerelmi7próba rendezvénysorozat keretében. Képek: sk, SzK

    Ballagási ünnepség a budaörsi bencés középiskolában

    Két osztály 49 diákja ballagott el május 4-én Budaörsön.
    • curver
    • gazdapiac

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön