• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Közélet Új évi klub délután a Bobák Klubban
2019-01-08 08:51

Új évi klub délután a Bobák Klubban

|

2019. január 7-én, szinte még az újesztendő hajnalán a Bobák Klub tagjai klub délutánt tartottak a Nyugdíjas Házban. Az összejövetelt Jelen Károly klubvezető nyitotta meg. Üdvözlőbeszédében összegezte a 2018-as esztendő eredményeit, majd felvázolta az előttünk álló Újesztendőre vonatkozó terveket.
hirdetés


Mint minden hétfői délután most is örömmel jöttek el a klubtagok hogy köszöntsék egymást. Ehhez az ünnepléshez hozzátartozott egy pohár pezsgő is, mely emelte a találkozó fényét. Jelen Károly pohárköszöntőjében összefoglalta a hátrahagyott óév eredményeit és felvázolta az új esztendő programjait. Az első autóbuszos utazás február 9-én lesz. Cegléden ahol egész napos fürdési lehetőséget ajánl a résztvevőknek.

Február 25-én Télbúcsúztató klubdélutánt tartanak majd, ahol egy kis zeneszó mellett lehet beszélgetni és elfogyasztani a forralt bort és a finom zsíros kenyeret lilahagymával.

Az Óesztendőt Csíkszeredán búcsúztatták mindazok, akik befizették az utazást, összesen negyven ketten.  Öt éjszakán keresztül a Fenyő három csillagos hotel vendégeiként számos élvezetes programban volt részük az itt szilveszterező klubtagoknak. A szilveszteri mulatozás hajnalig tartott.

Az elmaradhatatlan hagyományos disznóvágás Csíkrákoson volt, mely nagy élmény még most idősebb korban is. Sokakban a gyerekkor emlékeit hozza vissza, hiszen alig van olyan, aki gyerekkorában nem vett részt legalább egyszer egy ilyen eseményen.

Akikkel beszélgettem a klub délutánon és ott voltak az utazáson kellemes emlékekkel tértek haza. A hólepelbe öltözött erdélyi hegyek, égbenyúló fenyőerdők látványa, az apró falvak és a szépen gondozott Csíkszereda pozitív élményt jelentett. De hogy ne csak a kulináris élményeknek adózzanak ellátogattak az 1000 éves határhoz. A falu határában látható az Osztrák–Magyar Monarchia egykori határának a határkövei. Szintén itt található a Monarchia egykori legkeletibb vasúti őrháza, valamint a Rákóczi-vár romjai.

Utazás során felkeresték Csíksomlyót mely a katolikus vallású székelyek híres Mária-kegyhelye, búcsújáróhelye és szellemi életüknek több évszázados központja. Minden pünkösdkor itt zajlik a híres csíksomlyói búcsú. Jártak a Hargitán
melyről így ír a Wikipédia:
„A Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatának (Kelemen-Görgény-Hargita) része. Északon, a Libán-tetőnél kapcsolódik a Görgényi-havasokhoz, délen, a Hatod-hágónál a Baróti-hegységhez a Torjai-hágónál pedig a Bodoki-hegységhez.

A hegység hossza a gerincvonalon 70 km, szélessége 20–25 km. Három részre tagolódik: Északi-Hargita, Központi-Hargita és Déli-Hargita. Központi-Hargitában találhatók a hegység legmagasabb csúcsai. Az 1,7 kilométert is meghaladó hegyek egy hatalmas sztratovulkáni kráter maradványai. Ez a legnagyobb vulkáni hegycsoport a környéken. A félkör alakú kráterperem hegyei: Mihály-havas (1685 m), Madarasi-Hargita (1801 m), Rákosi-Hargita (1758 m), Madéfalvi-Hargita (1710 m) és Csicsói-Hargita (1755 m). A Madarasi-Hargitán van a hegység legnagyobb menedékháza, amely még 1941-ben épült a magyar kormány támogatásával. A Csicsói-Hargita déli oldalában, 1300–1400 m magasságban található Hargitafürdő, Hargita megye legmagasabban fekvő emberi települése. A hargitafürdői mofetták, gőzlők és a peremvidéken gyakori vasas, magnéziumos, erősen szénsavas ásványvíz-források az erőteljes vulkáni utóműködésről tanúskodnak"„

Az Új évet köszöntő délutánon volt miről beszélgetni, dicsérni a múltat és tervezgetni az idei évet,  mely előreláthatólag számos belföldi kirándulást is tartalmaz, melyhez már csak a jó idő és jó egészség az elengedhetetlen kellék.

 

Major Edit
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Új élet a falusi kultúrházakban, parókiákon »
  • Bővítik a kamaraerdei Idősek Otthonát »
  • 10 percenként indul a 100E repülőtéri buszjárat július közepétől »
  • Az okmányiroda és a földhivatal új nyitvatartása »
  • Meghalt Ungvári Tamás »
  • Unokázós csalók rendőrkézen »
  • Új borbolt nyílik Budaörsön, ingyenes borkóstolásra várnak mindenkit »
  • Már 30 éve - június »
  • Prevenció a felelős állattartás érdekében »
  • A nők infarktusa más! »
  • Legfrissebb képtárak

    Nemzeti Összetartozás Napja 2019.június 4.

    A budaörsi Trianon Emlékműnél koszorúzott Varga János plébános, a helyi KÉSZ, KDNP és Wendler Ferenc Szűz Mária Alapítvány képviselői. Gondolatait elmondta Ambrus András színművész.
    Ajánlások
    • curver
    • gazdapiac

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön