• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Irodalmár Köszönöm, Johann Sebastian
2019-01-09 17:31

Köszönöm, Johann Sebastian

|

A csodálatos tehetségű zeneszerzővel már korán kapcsolatba kerültem. Már csak azért is, mert édesanyámat Bachnak hívják. Nem mintha rokonságban lennénk a géniusszal, bár ki tudja? Azt olvastam valahol, hogy a Bach család rendkívül nagyszámú, szerteágazó – mint a patak, ami a nevük jelentése. Beethoven azt mondta, a név értelmére és Bach nagyságára utalva, hogy Bachot nem pataknak, inkább tengernek kellene hívni.
   Bach őseim hozzávetőlegesen akkor jöttek Magyarországra, amikor a türingiai, pontosabban eisenachi születésű zeneszerző elfoglalta Lipcsében a kántori állást.
  Amikor a biai általános iskola zongorát vásárolt és a zsibongóról nyíló kis teremből zeneszoba lett, Ács Lajos tanár úr megkérdezte, hogy ki szeretne zongorázni tanulni? Többen jelentkeztek az osztálytársaim közül, és bennem is égett a vágy. De anyukám nem adott rá engedélyt:- Sose lesz nekünk zongoránk! - hárította el a kérésemet. Apukám sem támogatta ezt a kívánságomat, amin ma már azért csodálkozom, mert ő tanult zenét Dévai Gyulától, a nagyszerű pedagógustól és legénykorában több zenekarban is játszott. A klarinétját a mai napig is őrzöm.
-Klári, te nem jössz zongorát tanulni?- kérdezett rám Stabil tanár úr. ( Így nevezték Ács tanár urat  - persze a tisztelet megadása mellett -  a diákjai)
Csak a fejemet ráztam, nemleges választ jelezve.
-Pedig akinek ilyen ősei van, mint Bach!? – mondta nevetve.
Maradt az énekkar, ahol kánonban énekeltük a Paraszt kantátát. Néha ma is dúdolom magamban.
  Ács tanár úr egy énekóra keretében osztályunknak a biai református templom orgonáján eljátszotta a D-moll toccata és fúgát, és minden bizonnyal akkor érintettek meg először azok a csodálatosan áramló dallamok, amelyeket azóta is szívesen hallgatok. Később, amikor már saját keresettel rendelkeztem, ugyan még nem volt lemezjátszóm, de már megvettem a lemezt, amin Lehotka Gábor orgonaművész Bach szerzeményeket játszott, többek között a D-moll toccata és fúgát is. Még megvan az a hanglemez, de már régen nincs, amin lejátsszam. Viszont van You Tube!
  A következő, életre szóló találkozóm a művel 1971. január 23-án történt. Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert akkor volt az esküvőm. Amikor bevonultunk a templomba, megszólalt az orgona… és a D-moll toccata és fúga. Bárdos Anna játszotta, aki abban az időben a kántor volt – nekem kedves osztálytársam, évekig padszomszédom, talán mondhatom: a barátnőm. Ennél nagyobb örömöt nem szerezhetett volna! Kedves Annuska, már nem tudom megköszönni Neked!
 Évtizedek teltek el, és a sors úgy hozta, hogy 12 éves Rebeka unokámmal hallgattuk egyszer a kalocsai templom ajándék-koncertjén. Boldog voltam, hogy ő is részesül a csodában. Egyszer csak a fülembe súgta:- Mikor lesz már vége? Be kellett látnom, ő még túl fiatal a mű befogadására.
Budaörsön Varga János atya aranymiséjén a templomi kórus egy csodálatos koralt énekelt.
Mi ez a gyönyörű?- kérdeztem a mise után Molnár Vilit, az egyik kórustagot. Mutatta a kottát -  Bach: Jesus bleibet meine Freude… Lehet, hogy zenei műveletlenségemet árulom most el, de nem ismertem, vagy csak nem figyeltem fel rá? Amikor hazaértem, rögtön bekapcsoltam a komputerem és a You Tube-on meghallgattam, - azóta már számtalanszor. Nem tudok betelni vele! Örök rejtély számomra, hogy majd háromszáz évvel komponálta valaki és a 21. században élők lelkét betölti.
 Ha lehetőségem lesz rá és erőm is engedi, akkor a lipcsei Tamás templomban leteszek egy szál virágot Johann Sebastian Bach sírjára, köszönetem jeléül.
2016.
 Steinhauser Klára
 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Legfrissebb képtárak

A BKCS az Őrségben

Kép: sk, NGy, SzK

A BKCS Szentgotthárdon

Kép: sk, NGy, SzK
Ajánlások
  • curver
  • gazdapiac

Helyi dolgok...

Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön