• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Vélemény Jár neki vagy nem?
2019-04-02 09:43

Jár neki vagy nem?

|

Szakrendelésre várakoztam már több mint egy órája. Az előttem levő 19 páciens létszáma lassan fogyott – és ekkor megérkezett egy ismert zenész. Csendesen leült, olvasott és örömmel néztem, hogy nem tolakszik előre, nem kopog be, stb. De ekkor váratlan dolog történt: behívták őt soron kívül.
hirdetés
Nem háborodtam fel ezen, főleg, mert elég gyorsan végzett és el is ment, de kissé csalódtam. Viszont elég sok kérdést vetett fel bennem az eset: Hogy vélekedhetnek erről mások? Akinek a művész szimpatikus, elnézően nyilatkozna erről, sőt, még indokoltnak is érezné ezt a megkülönböztetést? Vagy vannak, akik szerint mindig minden esetben be kell tartani a sorrendet, hiszen egyenlőek vagyunk, egyik ember, jelen esetben beteg, annyit ér mint a másik? Nem lehet kivételezni?

Még egy kis érdekesség: Ismerősöm volt bent a művész előtt és tanúja volt annak, hogy a rendelőn belül érezték úgy: ha ő van itt, ő ül kint, akkor bizony be kell hívni mások előtt…

Magam is nehezen tudnék egy általános igazságot megfogalmazni. A konkrét esetben volt, aki felismerte, volt, aki nem, volt, aki észre sem vette – vagy úgy tett -, hogy ő sokkal később következett volna. Ráérünk…

SzK
(A kép illusztráció)
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Meddig még? »
  • Valami kimaradt »
  • Jár neki vagy nem? »
  • Egy veszélyes zebra »
  • Út a rák gyógyitása felé »
  • »
  • »
  • Elcsábítva és kint hagyatva »
  • Brit európai parlamenti képviselő: 6 év alatt 59 millió migráns érkezhet Európába »
  • Az elfelejtett cicák »
  • Legfrissebb képtárak

    A leendő Zichy korzó környéke

    Megtekintettük nemrégiben, hogy néz ki most a tervezés alatt álló Zichy korzó majdani alsó kijárata és milyen látvány fogad minket. Vajon hogyan kapcsolódik majd mindez a leendő kulturális központhoz?
    • curver
    • gazdapiac

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön