• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Magazin Elballagtak a Szent Benedek Iskola végzős diákjai
2019-05-04 11:03

Elballagtak a Szent Benedek Iskola végzős diákjai

|

A ragyogó, napsütötte délutánon megtelt az iskola előtti Templom tér izgatott hozzátartozókkal és még izgatottabb diákokkal. 52 tanítvány vehette magára a ballagóknak járó tarisznyát. Osztályfőnökeik Puchmann Rita és Ambrus Gergő tanárok vezetésével, és Hardi Titusz OSB főigazgató atya imájával kísérve búcsúztak el iskolájuktól.

A ballagó ünnepség a Himnusz eléneklésével vette kezdetét. Majd a 12. osztályosok átadták az iskola zászlaját az utánuk következő osztálynak. Ez már egy 8 éves hagyomány öröksége.

Köszöntő szavak hangzottak el, majd búcsúbeszédeket mondtak a ballagtatók és az elballagók is. Visszaemlékeztek a közös kirándulásokra, eseményekre.

Czuczor Gergely igazgató úr meghatottan búcsúzott az iskola 51 diákjától.

Sokan most tudták meg, hogy a jövőben az igazgatói feladatkörétől is megválik.

Álljon itt az elköszönő beszéde:

„Tisztelt Ünneplő Közösség!

Szent Benedek atyánk hatodik században írt szabálykönyvében, a Regulában olvashatjuk „ut in omnibus glorificetur Deus”, azaz „hogy mindenben dicsőíttessék az Isten.” A mai ballagási ünnepségünkre készülve ez a sor, ez a mondat visszhangzott gondolataimban. „Hogy mindenben dicsőíttessek az Isten.” A budaörsi Szent Benedek Iskola nyolc évvel ezelőtti alapítása és az azóta eltelt iskolai tanévek munkája, imádsága, küzdelmei, örömei, az itt felsorakozott iskolai közösség szeretetben való együttléte; a ballagó osztályok izguló készülete, végzős diákjaink reményteljes tekintete, hitem szerint Istent dicsőítik.  

A mi iskolai közösségünk évente egyszer jelenik meg teljes erejében, létszámában Budaörs központjában, a Templom terén, amikor a ballagó diákokat köszöntjük. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ez az ünnepség úgy öltsön testet, jelenjen meg a város polgárai előtt, hogy minden mozzanatunkban a Regulából idézett sorra mutassunk. Az iskola létrehozása, felépítése nem a magunk, hanem az innét kikerülő diákokon keresztül Isten dicsőítése volt a mindig előttünk lebegő cél.

Azt kívánom, hogy a most búcsúzó 52 diák élete és munkássága tükrözze az idézett sor minden szavát.

Kedves Ballagó Diákok!

Számos személyes emlék fű hozzátok, akik a 2015-ös esztendőben kezdtétek pályafutásotokat iskolánkban. De nem mint osztályokhoz, hanem sokkal inkább mint egyénekhez, személyes találkozásokhoz, hangulatokhoz, hangokhoz, fényképekhez találok utat gondolataimban, ha most rátok nézek. Az iskolatörténet lapjait vizsgálva egyik osztálynak sem volt sima úttal kikövezett első éve nálunk. Mindkét közösség új osztályfőnököt kapott a második tanévben, akik azóta is gondotokat viselik. Hálásak lehettek nekik, hogy a nem könnyű helyzetben vállalták a Ti neveléseteket, rólatok való gondoskodást. Higgyétek el nekem sokszor oroszlánként küzdöttek értetek a nevelőtestületi értekezleteken, és nagyon remélem, hogy nem hiába fáradoztak.

 

Ha felnőttként szerető és gondoskodó szülőkké váltok majd a következő évtizedekben, akkor mindennek értelmet adtok, ami történt eddig veletek, és így hálálhatjátok meg szüleitek, nagyszüleitek, rokonaitok, tanáraitok értetek hozott áldozatát. Legyetek boldog családanyák és családapák! Tapasztalatból mondom nektek, ezért higgyétek el nekem, hogy nincs nagyobb földi érték, mint a boldog családban felnövő gyermek!

Kedves Végzősök!

A fehér rózsaszál, amit most a kezünkben tartunk, a hálánkat jelképezi. Hálánkat az Istennek, tanáraitoknak, az iskola dolgozóinak, rokonaitoknak, hogy eljutottatok a ballagás és a jövő héten kezdődő érettségi napjáig.

A Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium vezetősége és tantestülete nevében kívánok nektek sikeres érettségi vizsgát! Kívánom, hogy boldog emberré váljatok, akik büszkék arra, hogy a budaörsi Szent Benedek Iskola egykori tanulói voltak.

Isten áldjon és őrizzen meg Benneteket!

Kedves Diákok!

Most a Szent Benedek Iskola budaörsi közösségéhez, benne elsősorban is hozzátok fordulok kedves Fiatalok. Holnapi naptól kezdve új igazgatója lesz iskolánknak Ambrus Gergő tanár úr személyében. Az igazgatóváltásra személyes okokból kerül sor. A budaörsi közéletben vállalt új tisztségem miatt adom át helyem munkatársamnak, aki méltó módon viszi majd tovább a közösen megkezdett utat. Tanárként maradok köztetek a jövőben, amíg tudok.

Kedves Titusz Atya! Kedves Ernő! Kedves Kollégák!

Hálás szívvel gondolok az alapítás óta eltelt nyolc tanévre, amit igazgatóként megélhettem a Közösségünkben és a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátságának munkatársaként. Köszönöm, hogy így szolgálhattam Isten kertjében, és veletek együtt építhettük fel ezt a remek budaörsi iskolát. Életre szóló kaland volt. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem annak a munkának, amelyben ez az iskola megszületett és felcseperedett. A jelenlevő és a jövő diákjainak, tanárainak, munkatársainak azt kívánom, hogy mindig Isten dicsőségét hirdesse a budaörsi Szent Benedek Iskola!

„Ut in omnibus glorificetur Deus”

A ballagás a katolikus templomban fejeződött be, a Te Deum emelkedett dallamával. Az ünnepség legmeghatóbb részeként a diákok az oltárárra helyeztek el egy-egy fehér rózsaszálat, hálát adva Istennek az elmúlt négy esztendőért.

Majd csupa vidám gyermekarcot, örömkönnyekig meghatott felnőtteket lehetett látni a templom előtt. Az idén is nagyon ünnepélyes, az iskola szellemiségéhez illő volt a ballagás.

s.k.
fotó: vein


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Juncker szerint a bevándorlásellenesek hazájukba szerelmes hülyék »
  • A jubileumi ünnepség Bretzfeldben folytatódott. »
  • Mit jelent autistának lenni? »
  • Az ima »
  • Egy jubileumi találkozó megszervezése és utómunkái »
  • Kira »
  • "Tudjuk, mi az, amit tisztelnünk kell" Interjú Csík Jánossal, a Csík »
  • Meghalt Niki Lauda »
  • A polgármester, aki traktorral érkezett »
  • 6. éve sikeres járási mentőcsoport gyakorlat »
  • Legfrissebb képtárak
    • curver
    • gazdapiac

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön