http://minalunk.hu Nyomtatás
 
2019-05-09 13:43

Vacsora kettesben

|

Sokan voltunk kiváncsiak a Budaörsi Latinovits Színház új produkciójára, a május 17-én bemutatandó Vacsora öt személyre c. darab nyílt próbájára. Két jelenetet láttunk Páder Petrával és Lengyel Benjáminnal, Böröndi Bence első budaörsi rendezéseként. A PostART-on játsszák majd a darabot.
hirdetés
Mindig izgalmas bepillantani a műhelymunkába, abba, hogyan alakul ki egy előadás, milyen megoldásokat, sőt szavakat próbálgatnak a színészek és a rendező, hogy az a legtalálóbb, a mondanivalót legjobban kifejező, leghatásosabb legyen.

A rendező, Böröndi Bence sokat segített nekünk, nézőknek. Elmondta a jeleneteket megelőző és azt követő szituációkat, utasította a színészeket, kereste a jobb megoldásokat. Talán mindannyiunkban lakozik egy rendező? Hiszen a nézőtér soraiból is jöttek spontán ötletek, szójavaslatok - nagy derültséget keltve...

Persze a végkifejletről, a meglepetésről semmit sem tudtunk meg - és ez így helyes. Jócskán felkeltette érdeklődésünket a próba, amit az is tanúsít, hogy jelen pillanatban már nem kapható jegy sem a főpróbára, sem a premierre. Sebaj, lesznek még következő előadások: május 18, május 24, június 6-án.

Én már nagyon várom, hogy kiderüljön, mit is tálalnak fel az ötszemélyes vacsorán - mi is történik a fiatal párral, a szülőkkel és a "meglepetés-vendéggel" azon az estén!

SzK
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.