• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Magazin Azonosították a dunai hajószerencsétlenség nyolcadik áldozatát
2019-06-04 05:43

Azonosították a dunai hajószerencsétlenség nyolcadik áldozatát

|

A 2019. június 3-án délelőtt Hartán, a Dunában talált holttest azonosítása megtörtént, az eddig eltűntként keresett férfi a 2019. május 29-én történt hajóbaleset nyolcadik áldozata. A délutáni órákban az elsüllyedt hajó közeléből kiemelt holttest azonosítása folyamatban van. Tovább folyik a kutatás az eltűntek után.

Egy női holttestet emeltek ki a dél-koreai búvárok az elsüllyedt Hableány sétahajóból – jelentette egybehangzóan több dél-koreai lap. A dél-koreai búvárok délután 16 óra 20 perckor merültek le, és 17 óra 27 perckor hozták felszínre a holttestet – adta hírül a Hankyoreh című újság honlapja. Mint a lap jelenti, az élettelen testet nem a kabinban, hanem a hajón kívül találták meg.
Ez volt a dél-koreai búvárok első akciója. Szong Hjun Keun, a dél-koreai gyorsreagálású csapat vezetője azt közölte, hogy összesen 1 óra 6 percig tartózkodtak búvárjaik a víz alatt. Mint mondta, ilyen nehéz bevetésen még sosem voltak a víz gyors áramlása, illetve a látótávolság teljes hiánya miatt. Hozzátette, a holttestet átadták a magyar rendőrségnek. Arra nem adott választ, mikor várható újabb akció a dél-koreai búvárok részéről. Mint mondta, erről a magyar féllel kell egyeztetniük. Kifejtette, a legfontosabb számukra búvárjaik biztonsága.

N
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
w


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • A Hymnus születése »
  • Az elsivatagosodás elleni küzdelem világnapja »
  • Radnóti Miklós: Apámhoz az égbe »
  • Június 16-án van Apák Napja! »
  • Elfogták a teknőst agyonverő nőt »
  • TETŐZIK A HŐSÉG, VASÁRNAP FRONT ÉRKEZIK »
  • A buszvégállomás átépítése miatt módosul a buszközlekedés Budaörsön »
  • Kockakővel ütötték agyon a budapesti állatkert görög teknősét - fotók az elkövetőről »
  • Aktiválták a szupertraffik új, gyilkos funkcióját »
  • A budaörsi szépségkirálynő jelölt a korona várományosa »
  • Legfrissebb képtárak
    • curver
    • gazdapiac

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön