• Molnár Sport
  • hetkut
  • oregpres
  • Konturdou
  • DrLendvai
  • SzeletBurkTegla
  • GeszlerPince
  • Hirdessen Minálunk

Rovatok:

Komárom-Esztergom megye Kisbér Magazin Lopással és garázdasággal is gyanúsítják a kisbéri férfit
2019-06-11 14:36

Lopással és garázdasággal is gyanúsítják a kisbéri férfit

|

(A kép illusztráció!)
Lopás és garázdaság miatt is kihallgattak egy férfit a kisbéri nyomozók.
Egy lakatlan kisbéri házba ment be a garázsajtót benyomva egy 35 éves helyi férfi 2019 májusában. G. Arnold kutatott a lakásban, ahonnan egy tabletet, készpénzt és ékszereket is eltulajdonított. A kisbéri nyomozók egy hónapon belül azonosították és elfogták az elkövetőt, akit június 7-én lopás vétség elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatásán elmondta a rendőröknek, hogy a lopott pénzt elköltötte, a tabletet pedig egy közeli számítógépes boltban eladta. A nyomozók a gépet az üzletben megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.


G. Arnold június 10-én újra a rendőrök látószögébe került, amikor szokatlan módon akarta elintézni egy korábbi nézeteltérését egy ismerősével. A gyanúsított, amikor meglátta a sértettet, odament az autójához és rugdosni kezdte, amelynek következtében a jármű megrongálódott. A férfit még aznap gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók garázdaság vétség elkövetése miatt.



A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság  közleménye



 



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Sikeresen pályáztak az önkéntes tűzoltó egyesületek Kisbér környékén »
  • Ő is Kisbérről származik, hallott róla? - Hász István »
  • Ismeri Kisbér környékét? - Tárkány: védett műemlékek, borospincék, szőlőhegy... »
  • Körözött gépkocsiról szerelte le a hatósági jelzéseket »
  • Kisbéri rendőrök: 9 óra alatt 83 gyorshajtó »
  • 15 éves a Hétkúti Wellness Hotel - Bajor Est »
  • El akart futni a rendőrök elől a súri férfi »
  • Hánta a középkorban 2.: a törökdúlás után »
  • Hatalmas tűzesethez vonultak a kisbéri tűzoltók - Képgalériával »
  • Lopással és garázdasággal is gyanúsítják a kisbéri férfit »
    • Palló
    • MalmasAgrar
    • DElIKATASZAR
    • Cserépkályha
    • FlajszSirko
    • Kormendisirko
    • Hirdessen Minálunk