Események, programok: Mór

2019. jún. 16.
V. Kvircedli Fesztivál és Falunap Pusztavám
2019. június 14. (péntek) és június 16. (vasárnap) között Pusztavámon a Művelődési Házban és környékén. Az V. Kvircedli Fesztivál és Falunap programjai: (a képen a 2016-os rekord méretű kvircedli nyomó - fotó:Nagy Pál)

2019. jún. 16.
A Kákics Együttes műsora Móron
2019. június 16-án vasárnap 18 órakor a Lamberg-kastély parkjában (Zenepavilon). A Kákics népzenei együttest 1997-ben székesfehérvári fiatalok alapították. A kezdetben önmaguk szórakoztatására muzsikáló fiúkat ma már rendszeresen koncertező és táncházazó zenekarként tartják számon a magyar népzene kedvelői. A hazai és európai műsorok mellett, távolabbi ecuadori, perui és indiai vendégszerepléseket tudhat maga mögött. Forrás:Lamberg-kastély

2019. jún. 17.
Gyermektábor Móron - Rozmaring illatú emlékeink nyomán
2019. június 17-21. között a Lamberg-kastélyban. (8-12 éves gyerekeknek) Időpont: 2019. június 17-21. Jelentkezés: 06-22-407-138 Sváb hagyományőrző tábor a tájházban Ára 10.000,- Ft/fő, jelentkezés május 6-tól a maximális létszám (25 fő) betöltéséig. forrás:Lamberg-kastély

2019. jún. 20.
Új kiállítás nyílik Móron a TDM Irodában
Ludrik Angelika festménykiállítása Megnyitja: Rising Károlyné, Várgesztes polgármestere

2019. jún. 20.
Sass Sylvia és Fülei Balázs különleges Liszt-estje a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón
Június 28-án, pénteken, 20 órakor Sass Sylvia (szoprán) és Fülei Balázs (zongora) különleges estje kerül megrendezésre a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban - "A legendák földjén" Az est címe betekintést nyújt Liszt Ferenc misztikus világába: felcsendül Goethe versére komponált dala, a Volt egyszer egy király Thuléban. Heine költeményére írta a Mérgezettek dalaim, című művet, melyben végletes érzelmek, romboló viharait élhetjük át. Ritkaság az orosz nyelvű dal, a Ne vádolj, barátom, melyet egy orosz gróf, Alexander Tolstoy költeményére írt Liszt Ferenc. Lírai sorok a megbocsájtó barátságról. Lenau versére komponálta A három cigány című dalt, mely olyan, mintha egy romantikus Munkácsy festményt látnánk a vándorló cigányok sorsáról. Uhland verse, Az ősi sírbolt megfejthetetlen, síron túl is létező hősi világot kutat. Liszt sokszor keresi műveiben a nagy titkot, a misztikumot. A Bízni és égni című dalnak Goethe-vers az ihletője, mely a bánat és öröm, az élet kontrasztjai között hánykolódó lelket állítja elénk. Az alpesi vadász, Schiller költeménye tulajdonképpen a Tell Vilmos című drámájának része. Végül Redwitz költeménye, a Mily szép, mily földöntúli szép, vágyakozás egy életen át tartó szerelemre. Milyen csodálatos lehet, amikor az élet terheit együtt cipeljük, egymást segítve. Belépődíjak: 4 500 Ft (felnőtt); 3 500 Ft (diák, nyugdíjas) Jegyfoglalás: Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély, 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel. 06 21 311 04 26, e-mail: info@karolyikastely.hu ; web: www.karolyi.org.hu

2019. jún. 21.
21 Gramm Akusztik koncert Móron
2019. június 21-én pénteken 21 órától Móron, a Lamberg-kastély Kisudvarában. Egyesek szerint az emberi test 21 grammot veszít a súlyából a halál pillanatában. Ennyit nyom a lélek. Ezt a súlyt próbálják zenébe önteni. Saját dalaikban igyekeznek mindennapi dolgok mögé nézni, és olyasmikről kicsit másképp, rendhagyóan megszólalni, amikről egyébként is sokat beszélünk, anélkül, hogy feltűnne. Dalszövegek igényességére mindig nagy figyelmet fordítanak, hangzásvilágukra az akusztikus, emberközeli, valóban élő hangzás jellemző. Kapunyitás: 20 óra Koncert kezdés: 21 óra Belépő: 500 Ft Jegyelővétel június 18-tól személyesen a Lamberg-kastély 53-as irodájában! Forrás:Facebook esemény (Fotó:A zenekar Facebook oldala)

2019. jún. 22.
Múzeumok Éjszakája Mór 2019
2019. június 22-én szombaton 19-01 óráig Móron a Lamberg-kastély udvarán és a kastélyban. 19 óra II. CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS - fiatal alkotók műveiből, akik a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola móri szobrászműhelyében tanultak Megtekinthető: 2019. július 15-ig az intézmény nyitvatartási idejében. 19.30 óra MUSICA HISTORICA - barokk zenekar koncertje 19.30-23.30 EGY BAROKK ÉJSZAKA - menetleveles barangolás a kastélyban 20 óra KOCCINTÁS - a Magyar Bor Napja alkalmából Támogató: Móri Borvidék TDM Iroda 20.30 óra INTERMEZZO LATIN CLUB - koncert 22 óra GENESIS SHOW - Tűzzsonglőr bemutató 23 óra Egy fess pesti este - KAMARÁS IVÁN koncertje, közreműködik az Egy Fess Band Éjfél után Szent Iván-éji TŰZGYÚJTÁS Puck-kal és varázslattal A Móri Emléktár és Művészeti Kiállítás állandó tárlatai - Sváb tájház, Helytörténeti Gyűjtemény, Barokk szoba, Vasarely szoba, Wekerle Sándor kiállítás - a programok ideje alatt ingyenesen megtekinthetőek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A programok ingyenesek! Az eseményen kép/hangfelvétel készül, amit a rendezvény résztvevői megjelenésükkel tudomásul vesznek! Közreműködő szervezetek: Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete, Móri Radnóti Miklós Általános Iskola, Móri Borvidék TDM Iroda, Brigád Pince, Friday Winery, Lincz Pincészet, Paulus Molnár Borház, Tárlat Étterem Rossz idő esetén a koncerteket az Erzsébet téri Művelődési Házban (Erzsébet tér 14.) tartjuk meg. Forrás: Lamberg-kastély (Fotó:wikipedia - I. Dorottya)

2019. jún. 22.
Intermezzo Latin Club koncert Móron
2019. június 22-én szombaton 20.30 órakor Móron a Lamberg-kastély udvarán. A Múzeumok Éjszakája móri programjai keretében. A zenekarról: http://intermezzolatinclub.hu/ (Fotó: a zenekar Facebook oldala)

2019. jún. 22.
Kamarás Iván koncertje Móron
2019. június 22-én 23 órakor Móron a Lamberg-kastély udvarán. A Múzeumok Éjszakája programjai keretében (itt a teljes program): http://www.minalunk.hu/mor/index.php?n=5&tartalom_id=46948&area=500 Egy fess pesti este - KAMARÁS IVÁN koncertje, közreműködik az Egy Fess Band. Rossz idő esetén az Erzsébet téri Művelődési Házban (Erzsébet tér 14.) (A képen Kamarás Iván - Fotó:wikipedia, Steindl Máté)

2019. jún. 23.
A Móri Ifjúsági Fúvószenekar és a Móri Mazsorett- és Moderntánccsoport műsora
2019. június 23-án vasárnap 18 órakor a Lamberg-kastély udvarában (esőhelyszín: Erzsébet téri Művelődési Ház) A PRO URBE díjas Móri Ifjúsági Fúvószenekar 1981-ben alakult. Célja a német nemzetiségi zenekultúra megőrzése, ápolása, továbbvitele. Tevékenységükkel öregbítik városunk, megyénk, hazánk hírnevét a világban. A repertoár több száz műből áll, melyben a német nemzetiségi darabokon kívül a zeneirodalom klasszikus és modern művei is megtalálhatók. Karmester és művészeti vezető: Acsai Sándor. A Móri SE Mazsorett Szakosztálya, avagy a Móri Mazsorett- és Moderntánccsoport 2015 óta kulturális színfoltja Mór városának. Városi rendezvényeken előszeretettel adnak műsort a Móri Ifjúsági Fúvószenekar társaságában, de egyre több modern show és twirling koreográfiát mutatnak be mai slágerekre, mind bottal és pom-ponnal egyaránt. A két versenycsoport remek eredményeket ért el a 2018/2019-es őszi és tavaszi versenyszezon alatt. Rengeteg arany és ezüst minősítéssel tértek haza egy-egy nemzetközi, illetve országos bajnokságról. Forrás:Lamberg-kastély

2019. jún. 24.
Fák, virágok, gyerekek - Móri nyári tábor
(8-12 éves gyerekeknek) Időpont: 2019. június 24-28. Jelentkezés: 06-22-407-138 Kirándulás, fák, növények, kertészkedés Ára 10.000,- Ft/fő, jelentkezés május 6-tól a maximális létszám(25 fő) betöltéséig. forrás:Lamberg-kastély A címlapkép illusztráció!

2019. jún. 28.
Zenés nyári program Móron: Anconai szerelmesek 2.
A darab első részét néhány évvel ezelőtt láthatták Móron! A második rész 2019. június 28-án pénteken 20 órakor a Lamberg-kastély udvarán (esőnap július 03. szerda) lesz. Zenés nyáresti program a Lamberg-kastély hangulatos udvarán! Vajda Katalin – Fábri Péter ANCONAI SZERELMESEK 2 Zenés vígjáték a Magyarock Dalszínház előadásában Időpont: 2019. 06. 28. (péntek) 20 óra Jegyár: 3000,- Ft Esőnap: 2019. 07. 03. (szerda) 20 óra Jegyek elővételben kaphatók június 11-től a Lamberg-kastélyban, a könyvtárban. Tel.: 22-407/138, e-mail: konyvtar@lambergkastely.hu A legendás zenés komédia második része húsz évvel követi az első rész történéseit. A történet a Balaton partján folytatódik, ahol találkozhatunk végre Viktória sokat emlegetett édesanyjával, Zsuzsannával, az első rész közkedvelt szereplőivel és gyermekeikkel. Szerelem, bonyodalom és ismert slágerek! Többek között a The Power of Love, One Way Ticket, Words, I Like Chopin, I Will Survive, Kung Fu Fighting, Yes Sir, I Can Boogie, Hafanana, Rasputin, Dschinghis Khan és a Give Me Your Heart Tonight című dalok csendülnek fel a műben. Forrás:Lamberg-kastély

2019. jún. 30.
Ezerjó Nyugdíjas Klub, Móri Vegyeskar, Liederkreis Német Nemzetiségi Kamarakórus műsora
2019. június 30-án vasárnap 18 órakor Móron a Lamberg-kastély parkjában (Zenepavilon). A Nyári Zenei Estek keretében: Az Ezerjó Nyugdíjas Egyesület 46 éve működik városunkban. Több hagyományos rendezvényük van, a városi programok rendszeres résztvevői, szereplői. Hagyományápoló munkájuk példaértékű. Német dalkörük 26 éve alakult, ma is sikeresen működik Greskó Gáborné vezetésével. A harmonika kíséretet Gróf Gáborné látja el. A Móri Vegyeskar évtizedek óta a város ismert kulturális csoportja. Rendszeres szereplői a városi rendezvényeknek, ünnepeknek, így a Nyári Zenei Esteknek is. Gyakran szerepelnek együtt a városban működő kulturális csoportokkal, énekkarokkal. A Liederkreis Német Nemzetiségi Kamarakórus 2008. június 18-án alakult 15 fővel, Herbák Valéria karvezető lelkes szervező munkája révén. Majd 2011 novemberétől egyesületként működnek. Céljuk a magyarországi és a helyi német nemzetiség dalainak gyűjtése és előadása, ezzel a német népdalkincs megőrzésének, továbbadásának segítése. Emellett egyházi énekeket is tanulnak és közreműködnek a német nyelvű szentmiséken. Forrás:Lamberg-kastély

2019. júl. 01.
Tánctábor gyerekeknek Móron
2019. július 1-5. között a Lamberg-kastélyban. (7-12 éves gyerekeknek) Időpont: 2019. július 1-5. Jelentkezés: 06-22-407-255 Mamma mia, tánc és sok játék, kézműves foglalkozás Ára 10.000,- Ft/fő, jelentkezés május 6-tól a maximális létszám(25 fő) betöltéséig. forrás:Lamberg-kastély A címlapkép illusztráció!

2019. júl. 05.
Bodajki Városnapok 2019. - Részletes program
2019. július 5-6-7. (péntek-szombat-vasárnap) között Bodajkon a Tófürdőnél: PROGRAM A PLAKÁTON:

2019. júl. 05.
Dánielfy Gergő és az Utazók koncertje Móron
2019. július 5-én pénteken 21 órakor Móron a Lamberg-kastély kisudvarában. A Kisudvar Koncertek keretében Dánielfy Gergő pár évvel ezelőtt egy tehetségkutató versenyben lett ismert, majd saját szerzeményével benevezett A Dal 2018 mezőnyébe. Hatalmas sikerrel zárult ez a megmérettetés: „Azt mondtad” című felvételével a legjobb négy közé jutott, és ő lett A Dal 2018 felfedezettje. 2018 tavaszán Gergő zenekart alapított Dánielfy Gergő és az Utazók néven. Első közös daluk májusban látott napvilágot „Ne félj” címmel. Kapunyitás: 20 óra Koncert kezdés: 21 óra Belépő: 500Ft Jegyelővétel július 2-től személyesen, a Lamberg-kastély 53-as irodájában Forrás:Facebook esemény (Fotó:Facebook esemény)

2019. júl. 07.
M.É.Z. - ír, skót népzene Móron!
2019. július 7-én vasárnap 18 órakor Móron a Lamberg-kastély parkjában (Zenepavilon). A Nyári Zenei Estek keretében: Az együttes 1988-ban alakult, 10 CD és több mint 2300 koncert tanúja a megtett útnak. Ír, skót tradicionális dallamok, balladák, kocsmadalok alkotják a repertoárt, több száz év népzenei kincséből merítve. Az ír kirajzás miatt több Amerikából származó dal is elhangzik egy koncerten. Az első magyar nyelvű ír-skót zenei CD is a zenekarhoz fűződik, ez 1998-ban Hobo-val közösen készült. A M.É.Z. 1993-ban és 1994-ben előzenekara volt a Jethro Tullnak Budapesten. A zenekar háromnegyede az eredeti 1988-as alapítókból áll ma is. Forrás:Lamberg-kastély (M.É.Z - Forrás:wikipedia, Fotó: Livvyfan)

2019. júl. 14.
Rocket Rollers koncert a Nyári Zenei Estek keretében
2019. július 14-én vasárnap 18 órakor Móron a a Lamberg-kastély parkjában, a Zenapavilonban. Rossz idő esetén az Erzsébet téri Művelődési Házban. A zenekar megalakulásának apropóját egy szomorú esemény, Hank Kerns - aki a Bill Haley féle Commets tagja volt - halála adta. Ugyanis Hank nyugdíjas éveit a zalai dombok között töltötte, ahol az ezredforduló környékén helyi zenészekkel megalapították és sikerre vitték a Hank and the Hound Dogs nevű formációt. 2012-ben állt először színpadra a Rocket Rollers. Azóta a csapat bejárta az országot, és nívós műsorával sokakat le tudott venni a lábáról. A repertoárban olyan előadók dalai szerepelnek, mint Elvis Presley, Chuck Berry, Little Richard, Brian Setzer vagy a hazai vonatkozású, újhullámos, de megkerülhetetlen Mystery Gang. Forrás:Lamberg-kastély (Fotó:Facebook/Rocket Rollers)

2019. júl. 19.
Blue Cold Jalapenos - Red Hot Chili Peppers Tribute koncert Móron
2019. július 19-én pénteken 21 órakor Móron a Lamberg-kastély Kisudvarában. A KIsudvar Koncertek keretében: A Blue Cold Jalapeńos egy baráti társaságból, a Kőbányai Zenei Stúdió falai között alakult 2016-ban és a Red Hot Chili Peppers iránti rajongás hívta életre. Céljuk, az RHCP koncertek fülledt kaliforniai hangulatának és a dalok energikus, kötetlen megszólaltatásának maximális reprezentálása. Forrás:Lamberg-kastély (Fotó:Facebook)

2019. júl. 21.
Pécsi Corazón Flamenco Duó műsora Móron
2019. július 21-én vasánap 18 órakor a Zenepavilonban (Lamberg-kastély), a Zenés Nyári Esték keretében. A Pécsi Corazón Flamenco Duó tagjai az országban egyedülálló módon egy házaspár: Czipfné Berényi Ágnes, Flamenco táncos és Czipf János, Flamenco gitáros. Több, mint 24 éve kötöttek örök esküt és 6 éve dolgoznak közösen. Az együttes megalakulását az a vágy hívta életre, hogy a Flamenco műfajának – melyet 2010-ben az UNESCO az Eszmei Kulturális Világörökség részévé is választott – népszerűsítése mellett közvetítsék azt a szeretetet azt a szeretetet és szenvedélyt, mely az egymáshoz és a Flamencohoz való viszonyukat is jellemzi. Autentikus előadásaikon a temperamentumos spanyol életérzést viszik színpadra látványos formában. Forrás:Lamberg-kastély (Fotó:Facebook)

2019. júl. 28.
A Born Jovi zenekar móri koncertje
2019. július 28-án vasárnap 18 órakor a Lamberg-kastély parkjában (Zenepavilon) a Zenés Nyári Esték keretében. A magyar Born Jovi tribute zenekar 2019 elején alakult. A Born Jovi a koncert repertoárjával repíti vissza a közönséget a '80-as '90-es évekbe. A Def Leppard hangos, de dallamos metáljának és Bruce Springsteen munkásosztálybeli érzékenységének összedolgozásával létrehozta az anyazenekar a hard rock vonzóan melodikus, egyben professzionális változatát, mely hallgatható lett mind a tizenévesek, mind a háziasszonyok számára. Tagok: ének: Csákvári László, szólógitár: Gábeli László, basszusgitár: Thury Gábor, dobok: Nagy László, billentyű: Zathureczky Zsombor. Forrás:Lamberg-kastély (Fotó:Facebook)

2019. aug. 02.
Lovasi András szólóestje Móron
A Lamberg-kastély Kulturális Központ tavalyelőtt indított nyári koncertsorozatát idén is folytatja KisUdvar Koncertek néven péntek esténként. Ebből ajánlunk egy programot: 2019. augusztus 02. 21 óra LOVASI ANDRÁS SZÓLÓESTJE Lovasi András szólóestje az elmúlt 30 év dalaiból, egy szál gitárral. Forrás:Lamberg-kastély (Lovasi András - Kép forrása:wikipedia)

2019. aug. 04.
Die Lausbuben zenekar műsora Móron
2019. augusztus 4-én vasárnap 18 órakor a Lamberg-kastély parkjában (Zenepavilon) a Zenés Nyári Esték keretében. A zenekar immár 13 éve szórakoztatja a kedves közönséget szinte minden hétvégén. Fellépéseik alkalmával kizárólag élőben játszanak, továbbá igyekeznek minden zenei igényt kiszolgálni. Több, mint 10 hangszer garantálja a színpadon a változatos zenei megoldásokat. Repertoárjukban megtalálható a hagyományos német fúvószene, oberkrainer, valamint tánc- és szórakoztató zenei dalok, ezzel kínálva minden rendezvényre megfelelő programot, legyen szó bálról, fesztiválról vagy koncertről. Forrás:Lamberg-kastély (Fotó:Facebook)

2019. aug. 11.
The MOJO koncert Móron
2019. augusztus 11-én vasárnap Móron a Lamberg-kastély parkjában (Zenepavilon), a Nyári Zenei Esték keretében. A zenekar 2011-ben alakult: Honfi Imre (gitár-ének), Horváth János (gitár-ének), Szabó Tamás (harmonikák-ének) tagokkal. Az eltelt időben egy egyedi hangképen dolgoztak, ami ötvözi magában a blues sokszínűségét, a countryt, de számtalan, a tradicionális műfajoktól eltérő zenei irányzatot is (beat, pop). Az akusztikus hangzás mellet nagy hangsúlyt kap a vokális megszólalás, a többszólamú éneklés. Koncertjeiken számtalan, ritkán alkalmazott hangszert is használnak, mint például: didley-bow, cigarbox, ukulele, harmonetta, basszus és akkordharmonikák, stompbox. A csapat 2014 óta kibővült két zenésszel: Pengő Csaba (basszusgitár, nagybőgő), illetve Mezőfi István (dobok). A csapat rendszeresen turnézik külföldön, többek között megfordul Szlovákiában, Németországban, Dániában, Franciaországban. Forrás:Lamberg-kastély (Kép forrása:wikipedia, Fotó:Zsila Sándor)

2019. aug. 18.
Fergeteges Bajor Est és Buli Móron!
2019. augusztus 18-án vasárnap 19 órától Móron a Hétkúti Wellness Hotelben. Részletes program, információk:

2019. aug. 19.
Magyar Est Móron az Öreg Présben
2019. augusztus 19-én hétfőn 19 órától a Fogadó az Öreg Présben Móron. Részletes program, információk:

2019. aug. 23.
The Bluebay Foxes - Kisudvar koncert Móron
2019. augusztus 23-án pénteken 21 órakor Móron a Lamberg-kastély Kisudvarában. A 2015-ben alakult The Bluebay Foxes zenei világa a brit gitárzenéből és Amerika déli államaiból származó rockzenéből merít: dinamikus, lüktető dobtémák, karakteres gitárhangzás, húzós, energikus basszusok és a dallamos refrének jellemzik. A The Bluebay Foxes zenéjére a szakma is felfigyelt, különdíjjal ismerték el a csapatot az egri Éter Tehetségkutató Fesztiválon és közönségdíjasok lettek a Müpa Garázsband Fesztiválján is. 2018-ban a zenekar fellépett szinte az összes nyári fesztiválon és év végén megjelent a The Bluebay Foxes első nagylemeze a ‚NOW’. Belépôdíj: 500 Ft/Fő Helyszíni büfé: Fekete Gyémánt Söröző Forrás:Lamberg-kastély (Fotó:Facebook/Bluebay Foxes)

2019. aug. 25.
Gáspár Szilvia Jazz Band Móron a Nyári Zenei Esteken
2019. augusztus 25-én vasárnap 18 órakor Móron a Lamberg-kastély parkjában (Zenepavilon). Esőhelyszín: Erzsébet téri Művelődési Ház A zenekar 2007-ben alakult. 2009-ben végeztek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán, amit ugyanezen év májusában koronáztak meg a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében adott sikeres diplomakoncertükkel. Azóta rendszeresen fellépnek és tesznek eleget különféle meghívásoknak, felkéréseknek. Repertoárjuk főleg ismert jazz-örökzöldekből áll, de saját dalokat is előadnak. Műsorukban a jazz hangzásvilága mellett megtalálhatóak a latin, funky és a soul elemei is. A számok többsége saját hangszerelésű, ami egyedi hangzást kölcsönöz a daloknak. Forrás:Lamberg-kastély (Fotó:Facebook/Gáspár Szilvia Jazz Band)

Események, programok:

 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 01 02 03 04 05
06 07 08 09 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 01
16  V. Kvircedli Fesztivál és Falunap Pusztavám
2019. jún. 16., Művelődési Ház és környéke
16  A Kákics Együttes műsora Móron
2019. jún. 16., Lamberg-kastély hátsó parkja - Zenepavilon
17  Gyermektábor Móron - Rozmaring illatú emlékeink nyomán
2019. jún. 17., Lamberg-kastély
20  Új kiállítás nyílik Móron a TDM Irodában
2019. jún. 20., Móri Borvidék TDM Iroda
20  Sass Sylvia és Fülei Balázs különleges Liszt-estje a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón
2019. jún. 20., Károlyi-kastély
21  21 Gramm Akusztik koncert Móron
2019. jún. 21., Lamberg-kastély, Kisudvar
22  Múzeumok Éjszakája Mór 2019
2019. jún. 22., Lamberg-kastély
22  Intermezzo Latin Club koncert Móron
2019. jún. 22., Lamberg-kastély udvara
22  Kamarás Iván koncertje Móron
2019. jún. 22., Lamberg-kastély udvara
23  A Móri Ifjúsági Fúvószenekar és a Móri Mazsorett- és Moderntánccsoport műsora
2019. jún. 23., Lamberg-kastély udvara
24  Fák, virágok, gyerekek - Móri nyári tábor
2019. jún. 24., Lamberg-kastély
28  Zenés nyári program Móron: Anconai szerelmesek 2.
2019. jún. 28., Lamberg-kastély udvara
30  Ezerjó Nyugdíjas Klub, Móri Vegyeskar, Liederkreis Német Nemzetiségi Kamarakórus műsora
2019. jún. 30., Lamberg-kastély hátsó parkja - Zenepavilon
Tánctábor gyerekeknek Móron
2019. júl. 01., Lamberg-kastély
Bodajki Városnapok 2019. - Részletes program
2019. júl. 05., Tófürdőnél
Dánielfy Gergő és az Utazók koncertje Móron
2019. júl. 05., Lamberg-kastély, Kisudvar
M.É.Z. - ír, skót népzene Móron!
2019. júl. 07., Lamberg-kastély hátsó parkja - Zenepavilon
14  Rocket Rollers koncert a Nyári Zenei Estek keretében
2019. júl. 14., Lamberg-kastély hátsó parkja - Zenepavilon
19  Blue Cold Jalapenos - Red Hot Chili Peppers Tribute koncert Móron
2019. júl. 19., Lamberg-kastély, Kisudvar
21  Pécsi Corazón Flamenco Duó műsora Móron
2019. júl. 21., Lamberg-kastély hátsó parkja - Zenepavilon
További események megtekintése»