• SzeletBurkTegla
  • Molnár Sport
  • VizivilágHétkuti
  • Öreg Prés Étterem
  • GeszlerPince
  • Hirdessen Minálunk

Rovatok:

Komárom-Esztergom megye Oroszlány Helyi közélet Szükség van-e több parkolóra?
2019-04-02 08:06

Szükség van-e több parkolóra?

|

"Megoszlik a lakók véleménye a Népek barátsága utca 25-27-29-31-33-37-39 és a Dózsa György út 7-9-11 számú tömblakások mellé tervezett további parkolóhelyek szükségességéről – derült ki hétfő délután a Polgármesteri Hivatalban ez ügyben tartott lakossági fórumon.
Több mint kéttucat érintett vett részt a tájékoztatón, melyen első körben Sólyon Jöran képviselő és Bartalus László, a hivatal beruházási és településüzemeltetési osztályának vezetője mutatták be a szakemberek megoldási javaslatait, hogyan lehetne az érintett területeken is bővíteni a parkolók számát.

Ezt követően a lakók hangot adhattak véleményüknek és kérdéseiknek.

Az autóval nem rendelkezők többnyire a zöldterületek, fák, bokrok megőrzéséért szólaltak fel, míg a négy keréken közlekedők közül többen is azzal érveltek, hogy átlagosan negyedóra keresés alatt találnak csak parkírozót a környéken, ezzel is feleslegesen szennyezve a városrész levegőjét.


Volt, aki azt hozta fel, hogy a kivágott idős fákat nem lehet maradéktalanul helyettesíteni friss csemetékkel, míg mások a fiatalabb generáció autózási és egyben parkolási igényeinek figyelembevételét említették – s talán nem véletlen, hogy a rendezvény végére sem sikerült egyetértésre jutni, így minden bizonnyal lesz folytatása a fórumnak.


Mint arról korábban beszámoltunk, 2015 és 2018 között mintegy 500 parkolóhely létesült, 28 helyszínen, így jelenleg 2578 db van belőle Oroszlányban, melyeknek közel 7800, a városban bejegyzett autót kellene kiszolgálnia."



Forrás:oroszlany.hu



 



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
  • Kormendisirko
  • FlajszSirko
  • Palló
  • Cserépkályha
  • Balla Gumi
  • MalmasAgrar
  • Jobb hirdessen