• Molnár Sport
  • GeszlerPince
  • Öreg Prés Étterem
  • VizivilágHétkuti
  • SzeletBurkTegla
  • Hirdessen Minálunk

Rovatok:

Komárom-Esztergom megye Oroszlány Helyi közélet Megújuló szobor és programok
2019-07-03 08:26

Megújuló szobor és programok

|

"A Rákóczi Szövetség kezdeményezésére és támogatásával megszépül az oroszlányi II. Rákóczi Ferenc emlékmű. Tóth Béla szobrászművész alkotását 2006. augusztus 20-án avatták fel városunkban.

Első ütemben a bronz alakzat tisztítására, oxidmentesítésére kerül sor, majd ezt követi az újra patinázás.

A munkálatokat - mint ahogy korábban is számos helyi szobor rendbe tételét - Pózner Gábor szobrász végzi el.
 

A második ütemben a mészkőtalapzat csiszolását, valamint a feliratok újrafestését Körmendi Zoltán helyi kőfaragómester támogatásként végzi el.

- A mementó felújításával az idei Rákóczi emlékév előtt kívánunk tisztelegni, melyet programokkal is szeretnénk színesíteni.

Július 20-án, szombaton 16 órai kezdettel az OKSZÍK kamaratermében Lakatos Dóra énekművész és Kohautek Csaba színművész „Tisztelet a fejedelemnek” címmel tart zenés, verses előadást.

Ezt követően, 17 órától a Szent Borbála téren „A kuruc kor hadviselése és fegyverzete” címmel a Kapuvári Hajdúk és a Gartai Muskétások Hagyományőrsége tart bemutatót.

Az esemény zárásaként, 18 órakor a felújított Rákóczi szobor koszorúzására kerül sor - tájékoztatott Nagy Csaba, a rendező civil szervezet elnöke."


Forrás:oroszlany.hu




 



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
  • FlajszSirko
  • Kormendisirko
  • Palló
  • Balla Gumi
  • MalmasAgrar
  • Cserépkályha
  • Jobb hirdessen