• Molnár Sport
  • AMETISZT Könyvelőiroda
  • VizivilágHétkuti
  • Öreg Prés Étterem
  • GeszlerPince
  • SzeletBurkTegla
  • Hirdessen Minálunk

Rovatok:

Komárom-Esztergom megye Oroszlány Értékeink A Majki műemlékegyüttes krónikája - Majk a középkorban: Majki Prépostság 2. rész
2018-10-04 13:32

A Majki műemlékegyüttes krónikája - Majk a középkorban: Majki Prépostság 2. rész

|
Legnagyobb kincsünkkel már többször foglalkoztunk: felújítása kapcsán, a szerzetesek napja alkalmából, de mutattunk róla régi képeket is. Most egy minisorozat keretében a műemlékegyüttes történetébe merülünk be egy kicsit - annak örömére, hogy immáron több, mint egy éve a felújított kastélyépület is látogatható.
Folytatás:

A virágzó szerzetesi életet a tatárjárás zavarta meg: a barátok elmenekültek, a kolostor teljesen elnéptelenedett.

Ezután azonban egy újabb virágzó időszak következett, ugyanis IV. Béla támogatta a premontrei rend majki működését, mivel igyekezett a Csákok kedvében járni.

Ennek nyomán nemsokára a majki prépostság ismét megfelelően tudta ellátni feladatkörét, és tennivaló akadt is bőven.

Királyaink is szívesen időztek a Vértesben (a tatai, a gesztesi, illetve a gerencséri várakban), és ilyenkor az ország ügyeit Majkon intézték: rendeleteiket a premontrei atyákkal íratták le, és velük hitelesítették.

Tudomásunk van róla, hogy 1388. október 25-től november 4-ig Zsigmond király és felesége, Mária királynő a Vértesben tartózkodott, és a Majkon kelt oklevelek tanúsága szerint a premontreiekhez is ellátogattak.

A huszita háborúk (1400-1452) idején, majd a török térhódításának kezdetén Majk jelentősége háttérbe szorult.

Önállóságát elvesztve 1516-ban Csornához, majd később Esztergomhoz csatolták.

A prépostságot végül a török hódítás szüntette meg.

Majk véres harcok színhelye lehetett, legalábbis erre enged következtetni az a nagy számú magyar és török fegyver, illetve emberi maradvány, amelyet a 19. század elején találtak, amikor a kastély zöldségeskertjét kialakították. (forrás:wikipedia)




Következik majd: Majk a török korban, a posztómanufaktúra időszaka, az Eszerházy család Majkon, a kolostor története - a szerk.

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • 900 éves kincsünk: a Vértesszentkereszti apátság 2. rész: az apátsági templom - Képgalériával »
  • 900 éves kincsünk: a Vértesszentkereszti apátság története - Képekkel »
  • Ilyennek is láthatta Oroszlányt fél évszázaddal korábban...- Képek »
  • Helyi értékeinkből: az Oroszlányi Evangélikus Egyház története »
  • A Majki műemlékegyüttes krónikája - Majk a török korban »
  • Látogasson el velünk Oroszlány és környéke régmúltjába - Képeken! »
  • 250.000 Ft-ból újították fel Esterházy Miklós Móricznak: a Majki kastély anno... »
  • Oroszlányi értékekről: a Topolya kút »
  • Majki kamalduli remeteség: Vincze Péter írása - zenés videóval »
  • Oroszlány sok évtizeddel ezelőtt - Képek »
    • Balla Gumi
    • Palló
    • FlajszSirko
    • Kormendisirko
    • Cserépkályha
    • MalmasAgrar
    • Jobb hirdessen