• DrLendvai
  • VizivilágHétkuti
  • Öreg Prés Étterem
  • Geszler
  • SzeletBurkTegla
  • Hirdessen Minálunk
  • drkokenyes

Rovatok:

Fejér megye Székesfehérvár Kulturális élet-Programok Pünkösdi Virágálom idén is
2019-06-04 10:12

Pünkösdi Virágálom idén is

|

(Korábbi kép - Fotó:OKK Fehérvár)
A pünkösdi hétvégén ismét virágpompába öltözik a fehérvári Belváros. A virágkötő mesterek ebben az esztendőben nyolc helyszínen alkotnak, a kompozíciókra idén is szavazhat a közönség. Megmutatja magát az utánpótlás is, a „Kisinasok versenyében” a benevezett diákcsapatok munkáját a Fő utcán követhetik az érdeklődők. A megnyitón az I. FolKid Gyermek Népművészeti Fesztiválon résztvevő együttesek adnak műsort, a Mátyás király-emlékműnél koncertek, családi programok várják a fehérváriakat június 7–10. között.
A Pünkösdi Virágálom rendezvénye évek óta szép hagyomány Székesfehérváron. Szemet gyönyörködtető virágcsodák készülnek a virágkötő mestereknek köszönhetően, díszbe öltöztetve a Belváros egy-egy helyszínét.

Június 7-én, pénteken a Városház téren lesz az ünnepélyes megnyitó: 17 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök köszöntője után indul a Városháza bejáratától az első körséta, amelynek résztvevői lesznek a 19 órától a Városház téri színpadon fellépő gyermekcsoportok is: az Alba Regia AMI Pulutyka mellett a török Bornova Gyermek Néptáncegyüttes, a lengyel Leszczyniacy Gyermek Néptáncegyüttes, a szerb Dren Kulturális és Művészeti Egyesület, a bolgár Chavdar és a kárpátaljai Viskről érkező Szivárvány Gyermek Táncegyüttes mutatkozik be. A csoportok az első FolKid Nemzetközi Gyermek Népművészeti Fesztivál keretében lépnek fel Fehérváron. (Esőhelyszín: Művészetek Háza, III. Béla király tér 1.) A műsor előtt a Városház téri színpadon tartják meg a virágárverést is, amelynek bevétele a város egy civil szervezetét segíti.

A Fehérvári Programszervező Kft. 2019-ben is meghirdette a „Kisinasok versenyét”, amelyben az utánpótlás kap lehetőséget a bemutatkozásra: a meghívásos versenyre benevezett iskolák diákcsapatai szombaton a Fő utcán alakítják ki a maguk tervezte összeállítást a látogatók szeme előtt. Az elkészült művekre online, a Programszervező Kft. Facebook-oldalán lehet majd szavazni. A profik között is lesz közönségszavazás, a Belvárosban készülő kompozíciókra papíron voksolhatnak a nézelődők, a szavazatokat a Városháza bejáratánál elhelyezett urnába dobhatják be hétfőn 15 óráig. 

Szombaton és vasárnap délután a családok a Szent István Király Múzeum épülete előtt a Terembura egyesülettel pünkösdi virágkoszorúkat, koronákat készíthetnek, hétfőn pedig a Vándorjátszóház munkatársai várják őket, velük virágos karcképeket, ékszereket, kulcstartót készíthetnek az érdeklődők. Hétfőn egész napos galamb- és óriásnyúl-bemutató, állatsimogató is várja a látogatókat a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár közreműködésével. A színek kavalkádja témakörben készülő, nyolc helyszínen látható virágkompozíciókat Kulcsárné Németh Mariann vezetésével tekinthetik meg a látogatók, szombaton és vasárnap a Mátyás király-emlékműtől 16 órakor indulnak a séták, amelyeken a Belvárossal is megismerkedhetnek.

A zeneszeretőket több koncert is várja majd a Mátyás király-emlékműnél: szombaton 17 órakor kezdődik a Corpus Rézfúvós Quintet műsora, 19 órakor pedig a Noémo koncertje. Vasárnap négy órakor a Fiori Musicali együttes ad furulyakoncertet, majd 18 órától három zongorista boogie-woogie párbaját hallhatja a közönség a zongoristatalálkozón. Hétfőn 16 órakor a Melodika project koncertje következik, ezután lesz a közönségszavazás eredményhirdetése, végül fél hattól a Lóca együttes gyermekműsora zárja a programsorozatot.


OKK Fehérvár


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
  • Palló
  • KormendiSirko
  • MalmasAgrar
  • Cserépkályha
  • Hollanderfehervar
  • Jobb hirdessen