30 éve – 1990. febr. 27-én nyilvános ülést tartott az Országos Választási Bizottság

2020-02-28 | Budaörs
A sorsoláson a listavezető a Magyar Demokrata Fórum lett. Második helyen a Magyar Néppárt, majd az MSZMP, a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt, a Fidesz, az SZDSZ, a Vállalkozók Pártja, az MSZP, az Agrárszövetség, a Hazafias Választási Koalíció, a Kereszténydemokrata Néppárt és végül az MSZDP állt.

Az országos listát állító pártok képviselőivel bővült Országos Választási Bizottság 1990. február 27-én nyilvános ülést tartott az Országházban.
Ekkor mutatkozott be a sajtónak a bizottság megválasztott elnöke, dr. Németh János. Ezen a napon sorsolták ki az országos listákat is. A sorrend elsősorban az ún. töredékszavazatok miatt volt fontos, ugyanis annak kiszámításánál adott esetben a sorszám döntötte el, hogy melyik párt jut a kérdéses mandátumhoz.
A sorsoláson a listavezető a Magyar Demokrata Fórum lett. Második helyen a Magyar Néppárt, majd az MSZMP, a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt, a Fidesz, az SZDSZ, a Vállalkozók Pártja, az MSZP, az Agrárszövetség, a Hazafias Választási Koalíció, a Kereszténydemokrata Néppárt és végül az MSZDP állt.
(A sorozatban a kommunista diktatúra összeomlásával és az egypártrendszer lebontásával összefüggő történések, valamint a parlamenti demokrácia kiépülésének és a népképviseleti országgyűlés magyarországi újjászületésének mozaikjai kapnak helyet.)
(Forrás: parlament.hu)

Megosztás