Az elsőt mindjárt a MÁV állomásnál. Az ismertető – magyar és német nyelvű – szövegben ezt olvashatjuk:
„Budaörs és Budafok (Promontor) bekapcsolása a főváros vérkeringésébe már az 1880-as években felmerült, mivel a dél-budai településeknek a termékeit nem tudták gyorsan eljuttatni a fővárosi piacokra. A Budapest–Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút Rt. (BBVV) által üzemeltetett HÉV első 7,8 km-es szakasza a Ferenc József híd–Gellért tér–Budafok között 1899. szeptember 19-én nyílt meg. A Budafok–Budaörs–Törökbálint vonal megépítésére 1914-ben került sor. A vonal – a törzsvonalból a budafoki MÁV-felüljáró után kiágazva –, kettős vágányon haladt 13,4 kilométer hosszban, a Kamaraerdő–Budaörs nyomvonalon Törökbálintra.
A vágányokban már 30 kg/fm tömegű síneket alkalmaztak, és 50 km/h sebességet engedélyeztek a korábbi 30 km/h helyett. A szárnyvonalon nyolc megálló, Kamaraerdőn hurokvágány épült. A nyomvonal kényszer-kisajátítása során kétszáz budaörsi telektulajdonost kellett kártalanítani.”
Ezen kívül rövid ismertetőt találunk a kitelepítésről, és mint valamennyi emléktáblán, korabeli fotókat, térképeket.
Következő állomás a Vásártér megálló, az alábbi szöveggel:
„Az 1914. június 23-án üzembe helyezett szárnyvonalat 1931-ben felújították.A síneket erősebbekkel pótolták, szabályozva lett a vágányok egymástól való távolsága: 4,4 m, az állomásokon 4,5 méternél kevesebb nem lehetett. A sínek nyomtáva 1,435 m. A talpfák alatt legalább 25 cm vastag és 7,2 m széles kavicsrétegnek kellett lennie. Meghatározták az állomások alapterületét, sőt még azt is, hogy minek kell még az állomás körül lenni. Például virágágyaknak, raktárnak, benne 2–3 mázsa kavicsnak, legalább 4 db talpfának,20 db síncsavarnak, stb. A Vásártér megállót nevezték Birkaistállónak, Levente útnak is, innen a szerelvény a Vasút (a mai Baross) utcán haladt tovább.
A megálló közelében található a Zichy-major épülettömbje, a hajdani uradalom gazdasági központja. Napjainkban egy része a Budaörsi Művészek Egyesületének ad otthont.”
Itt olvashatunk Bercsényi Zsuzsanna grófnőről, a romai katolikus templomról és kápolnákról, továbbá a mai napig híres Úrnapról.
A harmadik megálló a Vasút utca –a mai gr.Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár közelében.
„Az 1937-ben felépült Horthy Miklós (ma Petőfi) híd miatt a Móricz Zsigmond körtéren fontos vasúti csomópontot építettek ki. Új hurokvágány és felvételi épület létesült. Itt lett a BHÉV új végállomása. 1942. december 26-án helyezték üzembe. A II. világháború alatt a budafoki felüljárót felrobbantották, emiatt az utasoknak Budafok forgalmi telepnél át kellett szállni. A teljes menetidő a két végállomás között egy óra volt. A vágányok a Baross utcában a közúton haladtak, ezért Budaörsön belül a szerelvények legnagyobb sebességét 25 km/órára korlátozták. A Károly király út és Baross utca sarkán lévő 250 négyzetméteres állomásépületben jegypénztár működött. A Budaörs MÁV-állomástól a törökbálinti végállomásig 5 km volt az út, a jegy ára 1,20 forint. A 60 filléres gyerekjegyet úgy adták, hogy a teljes árút hosszában félbe szakították”.
Ennél a táblánál olvashatunk a régi település életében oly fontos szerepet betöltő zenekarokról, bálokról, vendéglőkről, ünnepekről,és a kőhegyi Passióról. Két, különböző időpontban készült fotót is találunk a Herwerth vendéglőről, amely ma a könyvtárnak ad otthont.
A negyedik a Budaörs nevű állomásnál állt meg a HÉV, a régi település nyugati végén.
„A II. világháború után 1945. május 23-án indult meg újra a forgalom a Budaörs–Törökbálint közötti 4,3 km-es szakaszon. Az eredetileg kétvágányúnak épített szárnyvonal bal sínpárját az akkori vashiány miatt felszedték és a nagytétényi HÉV bővítésénél használták fel. Ahhoz azonban, hogy ezután is biztonságosan közlekedjen a HÉV és elkerüljék az összeütközéseket, valamilyen megoldást kellett találni. Ekkor szedtek elő egy ősi közlekedésbiztonsági szabályozást, a színes botokat. A rendszer roppant egyszerű és mégis biztonságos. A pályát szakaszokra osztották és minden szakasznak volt egy botja, mindegyiknek más színű. A pályaszakasz használatára pedig csak az volt jogosult,akinél éppen a színes bot volt, amiket a kalauzok cseréltek a kitérőkben. (Ezt a rendszert India egyes vasútvonalain a mai napig használják.) Itt a Budaörs Állomásnál – ami abban az időben a lakott terület határán volt – várták be a szerelvények egymást, ezért a megállót a köznyelv „kitérőnek” nevezte.”
Itt említik meg az iparosokat, ipari létesítményeket, mindezt fotókkal illusztrálva.
És elérkeztünk az utolsóhoz, a Törökugrató megállóhoz.
„1949 szeptemberében a HÉV-et államosították. 1952. január 1- jétől a délbudai vonalak a Fővárosi Villamosvasúthoz kerültek. A kocsik zöldek maradtak, de táblákkal látták el őket: N = Nagytétény,B = Budafok, T = Törökbálint. A Törökugrató környéke az 50 év alatt, amíg a HÉV közlekedett, gyéren beépített mezőgazdasági terület volt. Budaörsi és törökbálinti gazdáknak földjeik megközelítését, a gyümölcs szállítását könnyítette a Törökugrató (feltételes) megálló, egyben kapcsolatot teremtett a közeli Törökbálint vasúti megálló révén a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonallal. A törökbálinti HÉV félévszázadnyi szolgálat után, 1962. december 31-én közlekedett utolsó alkalommal. 1963- ban – részben az autópálya építése miatt –, véglegesen megszüntették ezt a szakaszt. Szerepét csak kis részben pótolja a ma is működő, Kamaraerdő és a budapesti Batthyány tér között közlekedő 41-es villamos, hiszen Törökbálint és Budaörs – Kamaraerdő kivételével – szinte teljesen kimarad ebből a közlekedési vonalból.”
A helyhez kötődően olvashatunk a Törökugrató történetéről, eleink gazdasági életét meghatározó szőlő – és baracktermesztésről.
Budaörs Város Önkormányzata megbízásából készítette: Helvetica Stúdió Kft.
Alaptérkép: TOPOGRÁF Térképészeti Kft. • Az emléktáblák Molnár Vilmos kezdeményezésére a Képviselőtestület jóváhagyásával készültek. Forrás:Molnár Vilmos, Kósa Pál, Jakob Bleyer Heimatmuseum, Grósz András, Frank János
Nagy-nagy köszönet illeti minden közreműködőt.
Sajnos, néhány tábla az idő folyamán megrongálódott. Érdemes lenne felújítani.
s.k.
Fotó:Heimatmuseum
