A Balaton télen

2019-12-02 | Budaörs
Hazánk számtalan ékessége közül most a téli Balaton gyöngyszemére Hévízre hívom a kedves olvasót egy kis téli utazásra. Sosem gondoltam volna hogy sorsom ide vezérel majd egy zimankós februári hétvégére.

Számomra a téli pihenés helyszíne inkább a havas hegyek, a síterepek, ahol a tél szerelmesei kiélhetik kedvenc időtöltésüket a hegygerincen való lesiklást, vagy e helyett inkább a déli meleg tengerek csábítanák az utazót.

Nekem sokáig nem jutott eszembe az hogy télen a Balatonon töltsek el egy hetet.De a sorsom mégis a Balatonra vezérelt, egyenesen Hévízre. Nem mondhatom, hogy kitörő örömmel fogadtam a hírt, hogy négy évi várakozás után beutalást kaptunk, hiszen inkább nyáron szeret az ember ezekre a tájakra utazni. De elfogadtuk az amúgy várva várt beutalót és  reménykedőn elindultunk a téli Balaton felé. Mindez tavaly történt de ennek a télnek és utazásnak olyan erős az emléke, hogy ezzel a kis visszaemlékezéssel megörökítettem.

Indulásunk pillanatában tulajdonképpen már tavasz volt,hiszen  február 21-én már a hóvirágok, az aranyesők is kinyíltak, lassan már el is virágoztak, a fákon pattanásig duzzadtak a rügyek, sok baj már nem jöhet gondoltam, habár pár évvel ezelőtt, március 15-én hóba fagyott az ország, de ez nem ismétlődhet meg – gondoltam.  Nem így lett. Megérkezésünk másnapjától Hévízen megismerhettem a tél szorító leheletét, a metsző hideg szelet a legmelegebb öltözékben is megdermedt végtagjaimat, hiába volt kesztyű, sál sapka. A mínusz 20 fokos fagyott levegő széllel keveredve valóban a szibériai telet hozta el.  A hévízi tó tündérrózsái téli álmukat aludták és nem volt teremtett lélek sem, aki kimerészkedett volna a gőzölgő párába burkolózott joggal híres tó vizére. Ellentétben a többi meleg vizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó, amelyet a 38 méter mély Hévízi- forrás barlangból feltörő, percenként 30–40 ezer liter vízhozammal 38 °C- os víz táplál. A tó feneke 36 méter mély tölcsér melyből örvényléssel bugyog a dolomitból fakadó kristálytiszta meleg víz. Aki nem merészkedett ki a tóra annak a belső térben is volt alkalma, nyakig merülni a gyógyhatású vízben. Sok külföldi és természetesen magyar vendég is érkezik ilyenkor télen is, akik gyógyulást keresnek reumás, köszvényes tagjaikra. Világhírű az iszapja mely tőzegmaradványok terméke. A tó Bengáliában őshonos állandó vendége az indiai vörös tündérrózsa, melyet Lovassy Sándor, a keszthelyi Gazdasági Akadémia tanára honosította meg 1898-ban. A ciklámen piros virágok 5-7 centiméterre emelkednek a víz fölé. Késő éjjel nyílnak és szirmaik a következő nap délelőtti óráiban csukódnak be A kis virágú fehér a hévízi és keszthelyi meleg vizekben a tündérrózsák egyetlen bizonyosan őshonos alakja. A tavat lombhullató mocsárciprus fasorok veszik körül

A meleg vizes tőzegmederben speciális igényű szervezetek találnak élőhelyükre, amelyek egy némelyike fontos szerepet játszik a víz gyógyhatásának kialakításában. A kráter falát 1,5 méter mélységtől egészen a forrásszájig bakteriális bevonatok a borítják.

A vízben élő, parányi gömb alakú sejtjeikben ként felhalmozó kénbaktériumok a tó kénanyagcseréjét melynek köszönhetően a víz természetes antibiotikus, fertőtlenítő hatású. Tömegesen él itt egy, a tudomány számára új cellulóz és fehérjebontó mikro monospóra, ami tevékenységével a gyógyiszap kialakulását segíti.

Hévízen a négy és háromcsillagos szállodák ilyenkor télen is telt házzal működnek. A gyógyvíz, no meg a Balaton tájéki borok, finom ételek, bőséges, árúval  feltöltött butikok csábító program a délutáni sziesztát sétával töltőknek.

Számtalan kirándulás lehetőség közül is lehet válogatni.  A közelben alig 20 km távolságra lévő Keszthely, vagy Sümeg vára is remek időtöltésnek bizonyul, a szabadidejüket itt töltőknek. Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy inkább tavaszi vagy nyári időben. Tettünk egy sétát Keszthely belvárosában, teljesen kihalt ilyenkor a fagyos dermesztő hidegben. A Festetics kastély monumentális épülete körül most hóval borított a park, amely nyáron kellemes sétahely.

A téli kirándulás egyik csodája volt számomra a fagyott vagy befagyni igyekvő Balaton. Különösen a déli parton alakultak ki jégcsodák, amelyek feledtették velem a téli viszontagságokat. Ilyet az ember talán csak egyszer lát életében, már csak azért is, mert legközelebb biztosan csak nyáron megy a Balaton tájékára.

Major Edit

Megosztás