De mondhatjuk azt is, hogy közénk való volt: szegényebb, unalmasabb, egészségtelenebb, gyarlóbb lett volna az életünk, ha Ő nem lett volna közöttünk. Igen, megszépítette az életünket, mert általa megszépíthettük kertjeinket, s talán lelkeinket is.
Alig két éven belül két elnökét is elvesztette az Aranytollas Újságírók Társasága. Mindketten kivételes emberek voltak, mindketten kitöltötték a homo sapiens számára kijelölt szinte teljes életidőt: Szepesi György közelítette a százat, Bálint György túl is lépte majd egy egész évvel.
Ő különben a tanácsadás zsenije volt. Egy egész ország figyelt kertészeti tanácsaira, évtizedekig az általa szerkesztett – ma már szinte elképzelhetetlenül nagy példányszámú – lapban, a Kertészet és szőlészetben, aztán évekig a Televízió Ablak című közszolgálati műsorának felejthetetlen Bálint gazdájaként, később pedig cikkeiben, könyveiben, s százszámra tartott előadásain szerte az országban. Kertészmérnök volt, szakíró, lapszerkesztő, újságíró, de több is ezeknél.
Nem tudnám megfogalmazni, mi volt elképesztő népszerűségének titka – természetesen vonzó-sármos személyiségén és közérthető-világos, közvetlen-őszinte, segítőkészséget sugárzó előadásmódján kívül. Talán az az otthonosság-érzet, ami öntudatlanul, de mélyen az Édenkerttel köti össze a lebetonozott világban élő, agyoncivilizált embert. Bennünket, akik bárhol élünk, bármit csinálunk, a lelkünk mélyén nagyon is vágyunk a természettel való harmonikus együttélés, a – talán nem is létező – „aranykor” ősi boldogságára.
Bálint György életének nagy része arra az időre esett, amikor az Ember a „természet leigázásának” gőgös kalandját élte, melynek nyomában visszafordított, vagy magas gátak közé szorított és szennyezett vizű folyók, kiirtott eső erdők, agyonvegyszerezett növények, ketrecekbe zárt állatok, atomkatasztrófák, lakhatatlanul zsúfolt városok, üvegházhatás és kozmikus ózonlyukak jelzik: rossz úton járunk.
Ő már a zöldek előtt is pontosan tudta, és halkan-szelíden hirdette, hogy az ember környezete nem legyőzendő ellenfél, hanem éltető közeg, hogy a természet része vagyunk, és nem ura, hanem szolgáló gazdája kell, hogy legyünk. Bálint György művelt kertes Magyarország-eszménye egy tőről fakad Németh László Kertmagyarországával és Voltaire „műveljük kertjeinket” tanácsával. S ha nem is hisszük el Leibniznek, hogy világunk a lehető világok legjobbika volna, elhihetjük Bálint gazdának, hogy egy kicsit szebbé tehetjük, ha megműveljük saját kertjeinket – beleértve ebbe a fröbeli-brunszviki gyermekkerteket, óvodákat, iskolákat is.
Bálint Györgynek hosszú, de nehéz életet adott a sors, melyben a rossz hatalmak mindig bántották, jó hatalmak pedig – úgy fest – nincsenek. Legfeljebb olykor olyan tűrhető hatalmak regnáltak körülötte, amelyek hagyták élni, dolgozni, alkotni. Így is gyönyörűnek mondható életet élt, és nagy életművet hagyott hátra. Olyan örökséget, melyből minél többet elveszünk a magunk hasznára, annál több lesz belőle.
A napéjegyenlőséget követő napon ment el Gyuri Bátyánk – tudjuk, most már minden nappal fogy a fény. De a Szentiván-éjen a messzeségben felvilágló fény – a néphit szerint – a földben rejlő kincs helyét jelzi. Innen kapta furcsa-szép magyar nevét a szentjánosbogár. Tudta jól Bálint Gazda is, hogy a földben tényleg kincs van, amit ráadásul nem is kell kibányászni. Ez a kincs kinő a földből, egy kis kertészeti segítséggel, gondozással, öntözéssel szárba szökken, kivirágzik, gyümölccsé érik, és mint a föld ajándéka élteti az ember testét és lelkét. Szálljon vele utolsó földi útján világító szentjánosbogár-sereg.
Most felvidító és okos Kertésznaplóját lapozgatom… s az aranytollasok nevében is búcsúzom Tőle könyve utolsó mondatának szavaival: „a békesség reményével…”
Dr. Bálint György temetése július 14-én, kedden, délelőtt 11 órakor lesz a Kerepesi Temetőben.
(Szále György, az Aranytollasok Társasága elnökének nekrológja.)
(R.V.)
