A rozmaring ősidők óta jól ismert gyógy- és fűszernövény. Neve a latin „ros marinum”-ból ered, amit azt jelenti: „a tenger harmata”. Európai térhódítása Nagy Károlynak köszönhető, és nem hiába került be igen gyorsan a középkori kolostorok kertjeibe és gyógynövényes könyveibe. Dél Európában, a Földközi tenger vidékén őshonos.. Félcserje, a telet nehezen viseli, -10 c. fok alatt megfagy. Friss hajtásai felhasználhatók vad-, szárnyas-, halételekhez, mártásokhoz. Gyógyhatásai: gyomorerősítő, görcsoldó, vérkeringés fokozó. Illóolaját a kozmetikai ipar is felhasználja.
A rozmaring szerény, nem hivalkodó növény. Finom leveleivel, halványkék virágaival inkább a nála színesebb, mutatósabb virágok közé bújik, mintsem hogy a figyelmet felhívja magára. Mégis olyan sok legenda, hiedelem fűződik hozzá, mint kevés más növényhez! A görög mitológiában Zeusz kedvence volt. A rozmaringmézet, amelyet a méhek virágaiból gyűjtöttek, senki más nem ehette, csak az Olimposz főistensége, más istennek szigorúan tilos volt rozmaringmézet fogyasztania. Az ünnepnapokon az istenek szobrait ibolyából és rozmaringból font koszorúval ékesítették, de a menyasszony is rozmaringágat vitt a kezében, mert a közhiedelem szerint a szép leány a rozmaringtól még szebbé válik, és még a csúnyácska is megszépül tőle, ha Zeusz úgy akarja.Egykor a budaörsiek életét a „Rosmarein” elkísérte a bölcsőtől a sírig. Ezért nevezték életvirágnak. Szenteltvízbe mártott ággal szórtak pár cseppet a gyermekágyas kismama és újszülöttje felé, jó egészséget kívánva nekik. Ilyenkor a ház utcai ablakába egy csokrot tettek. Esküvők alkalmával a menyasszony hajába koszorút fontak belőle. Nem csak a vőlegény tűzte a kabáthajtójára, hanem a násznép közül a férfiak szintén. Jutott körbe tekerve a kalapok mellé is. Az asszonyok a mellükre tűztek vagy kezükben tartottak kisebb-nagyobb ágakat. Azon kívül a vőlegény almába szúrt egy különösen szép hajtást és azt az oltárra tette, ezzel jelezve, hogy a lelki atyát is meghívták az esküvőre. Az ünnepi asztalokat ugyancsak feldíszítették rozmaring csokrokkal. Azoknál a házaknál, ahol eladó lány lakott, bőven termesztettek a rozmaringból, hogy ne legyenek szűkében a jeles napon. A nagymamák csontfedeles imakönyvének lapjai között ott préselődött egy kis hajtás, még sokáig fűszeres gyantaillatot árasztva. Dézsában, fazékban, cserepekben nevelték, fagyban óvták a rozmaringot. Végül, ha valaki a végső útjára indult, a szemfedőjére tettek belőle és egy pohárban oda helyezték a ravatal mellé, hogy a virrasztásra érkezők szenteltvizet permetezzenek az elhunytra.
Sok-sok évvel ezelőtt Joósz Erzsike néni megmutatta nekem a kertjében növekedő terebélyes rozmaringbokrot. Télen is kint maradt, már nem lehetett átültetni. Ha meg is fagyott néhány ága, azért tavaszra mindig megújult, friss hajtásokat hozott.
-Még az édesapám ültette. – emlékezett Erzsike néni- Talán több mint 70 éve.
A rozmaring az ünnepi alkalmat, a szerelmet, a hűséget, a tisztességet, sőt a bánatot, a gyászt jelentette elődeinknek.
s.k.
