A forradalom idején Szabó János parancsnok alatt szolgált mint gépkocsis összekötő.
Mansfeld legfőbb bűne az volt, hogy nem kívánt beletörődni a vereségbe, és főleg abba nem, ami utána jött: a megtorlásba. Ezért barátaival megtervezte, hogy a levert szabadságharc után hogyan tartsa életben a koncepciós perektől ellehetetlenített országban a szabadság eszményét.
A Mansfeld és társai elleni eljárás klasszikus koncepciós per volt: a felhozott vádpontok egy része hazugság, más része túlzás, a maradék pedig súlytalan cselekmény volt. Egyértelmű volt a per politikai, koncepciós jellege. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be. Legfőbb bűne az volt a hatalom szemében, hogy egy pillanatra sem tört meg.
Amint az Kelemen Endre vizsgálóorvos jelentésében olvasható:
Az egész vizsgálat alatt fölényesen és cinikusan, mereven beszél ellenforradalmi felfogásáról, és cselekménye helytelenségét nem hajlandó – még igen kis mértékben sem belátni.
Hát ezért kellett meghalnia Mansfeld Péternek! Mansfeld azonban nem „pusztán” mártír volt, hanem hős: hiszen a kínzások ellenére sem volt hajlandó társaira vallani, és még úgy sem hajlította meg a gerincét, úgy sem volt hajlandó együttműködni a kommunistákkal, hogy akkor esetleg elkerülhette volna a kivégzést. Fogva tartói megvárták, míg nagykorú lett, tizenegy nappal tizennyolcadik születésnapja után végezték ki.
Március 19-én Pétert halálra ítélték – emlékezik vissza testvére. -Anyám idegösszeomlást kapott. Doktor volt állandóan mellette, injekciózták. Anyám folyton azt mondta, mindannyian azt mondták, akik ott voltak – ez nem lehet, ilyen nincsen, ez az egész lehetetlen, biztos megkegyelmeznek neki… Aztán mégis minden megtörtént.
A kivégzési jegyzőkönyv szerint Mansfeld Pétert 1959. március 21-én reggel fölakasztották. 9 óra 22 perctől 9 óra 35 percig tartott a haláltusája. Péter 13 percen keresztül szenvedett a bitófán, nem volt senki, aki meggyorsította volna a halálát.
Mansfeld holttestét a többi kivégzett áldozathoz hasonlóan jeltelen tömegsírba hányták. A Kádár-rezsim embertelenségét jellemzi, hogy egészen a kommunista rendszer 1989-es összeomlásáig civilbe öltözött pribékek őrködtek a 301-es parcella környékén, és megakadályozták a terület megközelítését. Az elhunytak családtagjainak sem engedték meg, hogy megközelítsék a titokban tartott sírhelyet.
Forrás: internet
s.k.