Sinkovits Imre, a híres színész öccse így lett Sinkó László (1940-2015), később Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, plusz a Nemzet Művésze. Róla forgatott ötvenperces portréfilmet Papp Gábor Zsigmond. Bemutatásra váró munkája, Az árnyékból kibújva, már a címében sejteti, hogy nem kis erőfeszítésébe kerülhetett Sinkó Lászlónak, hogy színpadon és kamera előtt ne Sinkovits Imrét lássuk benne, hanem az önálló művészt, ezzel együtt pedig az általa megformált figurát.
Tizenévesen már a bátyját nézte a Nemzeti Színházban, amelynek 1966-ban ő maga tagja lett. Nagyon különböztek egymástól. Máshogy gondolkoztak a szakmáról és másképp az életről. Tűz és víz voltak, és ezt egyikük sem titkolta. Színházi- és filmszerepein keresztül rengeteg szeretetet és szépséget adott a magyar közönségnek és hamar az ország egyik legnépszerűbb, legtöbbet foglalkoztatott és a legkülönbözőbb műfajokban foglalkoztatott színésze lett. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész a legnagyobbak közé tartozott.
Ritkán osztottak rá főszerepet
Pályájának legszebb periódusa nem is a Nemzetiben eltöltött időszak volt, hanem az a tizenkét év, amely megalakulásától fogva a Katona József Színházhoz kötötte. Ott játszotta el Alfred Jarry hatalmától megrészegült, tudatlan Übü királyát. Örök érvényű alakítása lett ez. „Jarry agya benne van a fejemben” – nyilatkozta, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a groteszk az ő leginkább testhezálló stílusa.
„Ritkán osztottak rá főszerepet – mondja Papp Gábor Zsigmond. – Filmben egyetlenegyszer történt meg, az 1966-os Fügefalevélben, színházban pedig az Übü királyban és A színházcsinálóban.
Tévéfilmekben remek karakterszínészként láthattuk. Ahogy Máté Gábor és Ascher Tamás is
elmondta, hogy elég nehéz puttony volt a hátán, hogy egy országos hírű, kiváló színész a bátyja. Ezért is érezte magát mindig kívülállónak. Mielőtt nekifogtunk volna a portréfilm elkészítéséhez, én elolvastam a róla megjelent könyvet, megnéztem sok színházi felvételt, tévéfilmet, és az alapján állítottam össze azok névsorát, akik beszélni tudtak róla. Több jeles pályatársa sajnos betegséggel küzdött vagy orvosi kezelésre járt a forgatás idején, mások már meghaltak, így egyre szűkült a lista.
Örülök, hogy Szacsvay Lászlót, Udvaros Dorottyát, Blaskó Pétert és Zsámbéki Gábort sikerült
megszólaltatnunk. Amikor a Magyar Televízió archívumából kikértem a róla szóló anyagokat, egy nyolcszáz oldalas listát küldtek át. Volt miből válogatnunk…”
Fantasztikus, különös orgánuma volt
Azt nehezen viselte Sinkó László, ha azt kellett hallgatnia, mit csinált rosszul. Fontos volt számára az elismerés. Dicsérni kellett őt, biztatni, szerette, ha udvarolnak neki. Amint belépett a színházba, mindent kint hagyott a világból. A magánéletét is. És az előadás kezdetéig ki sem mozdult az öltözőjéből. Nagyon kellett igyekezni mellette. Amit csak lehetett, mindent kiszedett az adott szituációból. Őt nem lehetett semmiféle skatulyába belezárni. Maximalista volt, hihetetlen precizitással dolgozott és minden szerepében bravúros alakítást nyújtott. Pályatársai azt mesélték róla, hogy a Sinkónak még a háta közepe is tehetséges volt…
„A vallomásokból egyértelmű volt, mennyire nehezen viselte, ha valaki nem azzal a hittel és
lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, mint ő – vélekedik Papp Gábor Zsigmond. – De ha valaki ugyanazzal az alázattal, szakmai hozzáértéssel és munkaszeretettel dolgozott a szerepén, mint ő, akkor azzal szemben nagyon készséges volt. Személyesen nem ismertem őt, de láttam több előadásban. Például Spiró György Imposztorában. Kollégái nyilatkozatai alapján megbizonyosodott előttem néhány dolog: ő a beszédtempójával bravúrosan dolgozott és fantasztikus orgánuma volt.
Rengeteget szinkronizált. Jack Nicholson, Gene Hackman, Anthony Hopkins tőle kapták magyar hangjukat. Ő maga mesélte, hogy az egyik nagy büszkesége az volt, hogy tananyag lett a főiskolán Montágh Imre, a legendás beszédtanár óráin. Ő figyelmeztette a növendékeket, hogy ha tudni akarják, hogyan kell szépen beszélnie egy színésznek, akkor menjenek el a Katona József Színházba és hallgassák meg Sinkó Lászlót, mert ő még háttal is úgy beszél, hogy az utolsó sorban is érteni lehet minden szavát. Több kollégájától hallottam, hogy a ritmusváltásoknak is a mestere volt. Elindult lassan, aztán begyorsított, majd ismét visszavett a tempóból. Érzékenyen bánt a szavakkal.”
Vígjátékokban is remekelt. Kivételes humora, iróniája A király meztelen című darabban is
felragyogott. Az Üvegtigris című filmvígjáték három és fél perces jelenetében is óriásit alakított. „Voltak évek, amikor havonta két tévéjátékot is forgatott. Nagyon nagy munkabírása volt – állapítja meg a portréfilm rendezője. – Sérelmei csupán a Nemzeti Színházat illetően voltak, ahol a fiatalok az ő idejében nem tudták „kijátszani” magukat és a kispadon várakoztak Bessenyei Ferenc, Kálmán György, Kállai Ferenc és a többiek mellett. Nekik inkább csak mellékszerepek jutottak…”
A napokban múlt volna 84 éves
Szó esik a filmben egy komoly balesetéről is. Egy alkalommal ledobta a ló egy forgatáson, és mivel nem tudta kiszabadítani a lábát a kengyelből, a ló hosszú percekig vonszolta maga után.
Koponyaalapi törést szenvedett és majdnem belehalt. Sportos alkatának köszönheti, hogy felépült. Futott, síelt, teniszezett, túrázott. Budakalászon élt, közel a természethez. Kertjében minden fát, bokrot ő ültetett. Felesége magyar-történelem szakos tanárnő volt, akivel boldog házasságban éltek, két gyermeket neveltek. Nagy boldogságot jelentett számára, hogy lányában, Sinkó Andreában – aki ritmikus sportgimnasztikában pontszerző volt az 1988-as szöuli olimpián – , megtestesült minden sporttal kapcsolatos vágya.
Amikor az ötvenedik házassági évfordulójukat készültek megünnepelni, az évforduló napján elesett, eltört a bordája, majd légmellet kapott és tíz nap után tüdőembóliában elhunyt.
A család és a barátai gyászmisét mondattak érte. Lánya még ma sem fogadta el apja elvesztését. Azt mondja, tőle tanult mindent, a maximalizmusát is tőle örököle. A házát nemrég adták el a gyermekei. Az mondták, hogy a szülői házban a holmijait még akkor is úgy találták, ahogy ő hagyta…
R. V.
