Hamarosan születésnapot ünnepelünk, hazánk Magyarország születésnapját. Augusztus 20-án ország szerte megemlékezéseket tartanak első nagy királyunkról, Szt. Istvánról, aki bölcs döntéseivel országunkat a nyugati civilizáció felé terelte, megszilárdítva hazánk pozícióját Európában. Az alábbiakban szemelvény olvasható a magyarság történetéről a honfoglalástól az államalapításig.
A nomád életmódot élő magyar törzsszövetség hatalmas utat járt be, míg végül otthonra lelhetett a Kárpát-medencében.
Először egy Dzsajháni nevű mohamedán szerző tolla örökíti meg számunkra a magyarokról fontos információkat, melyet két tanítvány: Ibn Ruszta és Gardizi plagizál, s így számunkra is hozzáférhetővé teszi, mivel az ő változatuk fennmaradt.
Szokásainkról, hadi módszereinkről Bölcs Leó Taktikája tájékoztat, Porphürogenitosz Konstantinosz a Birodalom kormányzásáról írott munkája pedig a magyar törzsek neveiről tájékoztat bennünket, mely mű tulajdonképpen a bizánci diplomácia eredménye, alapjául sok esetben tárgyalások jegyzőkönyvei szolgáltak.
Igen valószínűnek tetszik az a nyelvészeti érveken nyugvó állítás, mely szerint Kr.u. a VI.-VII. században a magyarok a mai Baskíria területén éltek. Később, az ott maradó magyar csoportról számol be a IV. Béla utasítására helyszínre érkező domonkos rendi szerzetes: Iulianus barát. Feltételezések szerint 700 -ban már Levédiában, a Don-Donyec folyók vidékén élt a magyarság, ahol a Kazár-birodalom részeként, annak katonai természetű védelmét élvezve éltek, átvettek tőlük eszközöket, szavakat, a kettős fejedelemség intézményét.
Ebben az időben születik meg a magyar törzsszövetség, hét magyar törzs: Nyék, Megyer, Tarján, Jenő, Kér, Keszi, és Kürt-Gyarmat, valamint három kazár törzs, melyeket egy törzsbe szerveztek, kabaroknak nevezték őket. Innen mentek a IX. század közepén a Don-Al-Duna térségébe, Etelközbe.
A magyarok a Kárpát-medencét katonai vállalkozásokból, már a IX. században kezdték megismerni, felfedezték, hogy a terület jól védhető, és vannak olyan gyéren lakott területek, melyeket nem is nehéz megszállni. 894-ben Szvatopluk morva fejedelem meghívására jöttek magyar csapatok a térségbe, s a telet a Felső-Tisza vidékén eltöltve valószínűleg tudatosan készítették elő a magyarok honfoglalását, hozzájuk csatlakozott az Árpád vezette fősereg 895-ben.
A Kárpát-medencét 900-ra sikerült ténylegesen elfoglalni, s még újabb tíz évbe került a határok biztosítása is. A tejjel mézzel folyó Kánaán Erdély sóbányáival ideálisnak bizonyult a besenyők elől folytonosan menekülő magyarok számára a letelepedésre. A letelepedés egy mezőgazdaság-centrikus létformát hívott életre, ahol a fejedelemtárs halálát követően a kettős fejedelemséget megszüntetve Árpád lett a nép vezetője.
A földművelésből és állattenyésztésből élő nép körében természetesen kézművesek is működtek. A pogány magyarok rendszeres adóbevételre, gazdag hadizsákmányra számíthattak a szomszédos és távoli országok ellen indított hadjáratokból: a portyákból.. A kalandozások korában Európa rettegett a magyaroktól, harcmodorukra nem létezett ellenszer, a kengyel biztosította magabiztos ülés a lóháton, továbbá a nagy távolságra ellövő visszacsapó íj tette félelmetes ellenséggé őket. A hadjáratok sorát 933-ban Madarász Henrik merseburgi győzelme, majd az ezt követő vereség hullám zárta le.
A magyarság felszámolásának veszélyét felismerő Géza fejedelem körülbelül 970-997 között a szomszédokkal békét kötött. Kiemelkedő I. Ottóval kötött egyezség, mely 973-ban jött létre Quedlinburban. Géza jó szomszédságot javasolt, és keresztény térítőket kért, mindezeknek megegyezés lett a vége. Géza Esztergomot tette központjává, a központosítás részeként leverte a vele szemben álló törzsfőket, átszervezte hadseregét, ahol a nehézfegyverzetű lovagok képezték a hadsereg fő erejét, a politikába az erdélyi Gyula lánya, Sarolt is markánsan beleszólt. Géza az utódlásban az európai szokásokat követte a nomád szokásokkal szemben.
Az így hatalomra kerülő I. (Szt.) Istvánnak tehát szembe kellett néznie a szeniorokkal, akik a pogány lét megőrzésére lázították a népet. A leszámolás több évig tartott, a segítség Ottótól jött.
Először 997-ben, a Bakonyban leszámolt Koppánnyal.
1003-ban anyai nagyapját, Gyulát, aki Erdélyt irányította, mai szavakkal élve, házi őrizetbe helyezte.
1004-ben Szeged környékén Ajtonyt is legyőzte.
- december 25-én a Szilveszter pápától kért koronával Istvánt királlyá koronázták. A szent korona, egyenlővé tett Németországgal, és függetlenné, valamint a pápa elismerését jelentette: nem volt kérdés, hogy István keresztény uralkodó. István erős kézzel védte országát a külső támadásokban szemben és hadjáratokban is részt vett, de alapvetően apja békepolitikáját követte. István az államszervezés részeként kiépítette a magyarországi katolikus egyházat, mindezt 1000 körül. Esztergomba helyezte az ország első egyházi központját, az érsekséget. Volt még egy érseki székhely Kalocsán, ám ez másodrangú volt. Már „… eleitől fogva…” az érsekség irányítása alá tartozott a veszprémi, a pécsi, a győri, kalocsai, az egri, a váci, és a bihari püspökségek. A teljes erdélyi egyházmegye Gyulafehérvár központtal 1002-ben, Gyula halála után csatlakozott a magyar egyházszervezethez. Magyarországon kolostorok létesültek, kiemelkedik a magyarokat térítő szerzeteseket nevelő Pannonhalmi apátság, alapjait még Géza vetette meg. István kiépítette a magyar közigazgatást is, létrehozta a vármegyerendszert, a vármegyék élére az ispánokat állította, ők bíráskodhattak, és vezethették a megye hadseregét is. Az ország irányításában jelentős szerep jutott a Királyi tanácsnak, melybe az új rendet támogató nemesek mellett püspökök is bekerültek, két legfontosabb tagja a király helyetteseként működő nádor, és az esztergomi érsek, a fontos döntések meghozatala előtt az uralkodó kikérte a tanács véleményét. A nyugat felé fordulás másik fontos lépése volt, hogy Magyarországon bevezették a görög-, illetve rovásírást felváltó latin betűs írást.
István két törvénykönyve brutális büntető törvénykönyv volt, a kivégzés, csonkítás, vagyonelkobzás jelent meg benne. Persze az új rendszer bevezetése megköveteli a szigort. Létrehozta továbbá a kincstárat, bevételei leginkább a kereskedelmi forgalomból, büntetésekből, adókból származtak, sőt István pénzt is veretett-. István halála után lejegyezték az egyházat érintő törvényeket. István alapos munkát végzett, rendelkezett az egyházi vagyon királyi védelméről, meghatározta a püspökök feladatait, az egyházi személyek bíráskodási kiváltságát, az egyházi személyek munkáját. Annál inkább jól ismert intézkedés, hogy minden 10 falunak közös templomot kellett építenie. Az emberek kötelesek voltak a templomba elmenni minden vasárnap, és a templomban jó magaviseletet tanúsítani, aki nem tette, nyilvános megszégyenítésben lett része. Elrendelte az egyházi tized fizetését.
Fia számára összefoglalót írt, melyben kitért mindazokra, amit egy keresztény királynak tudnia kell. Ebben az időben a „királytükrök”, melyeknek ez is ékes példája, nem számítottak ritkaságnak. Megjegyzi benne a legfontosabbakat: a király őrizze meg az igaz hitet, szilárdítsa meg az egyház helyzetét, tisztelje a főpapokat, szeresse főembereit és vitézeit, legyen igazságos és türelmes, fogadja az idegeneket jóakarattal, hallgassa meg mások tanácsát, kövesse, sőt utánozza elődjeit, imádkozzon, s gyakoroljon kegyességet és könyörületességet!
István 1038-ig tartó uralkodása, valamint Géza tevékenysége erős, szilárd, független, keresztény államot teremtett. Mindezeknek köszönhetjük azt, hogy Magyarország ma is létezik. Bár Imre herceg 1031-ben történt halálos kimenetelű vadászbalesete Magyarországon egy trónviszályt indított el, mely belülről gyengítette országunkat, mégis olyan alapokat vetett apa és fia, melyekre a későbbi tehetséges uralkodók támaszkodhattak. Európa uralkodói elismerték a magyar királyságot, amely már a keresztény államok sorát gyarapította. Berendezkedése, nyugati mintájú államszervezete pedig politikailag is európaivá tette hazánkat.
Források felhasználásával: Major Edit
