A hontalan állatok világnapja

2021-08-16 | Budaörs
A hontalan állatok világnapját 1992 óta tartják. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az utcára kitett állatok problémájára, a kedvtelésből tartott állatok túlnépesedésére, a menhelyek túlzsúfoltságára, valamint az állatvédők munkájának fontosságára.

Nagyon fontos, hogy tudatosan döntsünk arról, képesek vagyunk-e egy állat gondozására, nevelésére, tudjuk-e vállalni az ezzel járó felelősséget, kötelezettségeket.

Egy állat hontalanná válhat azért, mert elkóborolt, de sajnos azért is, mert az, aki érte felelős, elűzi, kidobja. Ezeknek az állatoknak a sorsa manapság is megoldatlan. Hiszen megjósolhatatlan, hogy örökbefogadás vagy halálos injekció vár-e rájuk. Erre a tarthatatlan állapotra hívják fel a civilek és a hatóságok a figyelmet e napon.

Ha saját állat tartására nincs lehetőségünk, akkor az állatmenhelyek támogatásával is sokat segíthetünk.

Szemléletváltásra, szemléletformálásra is szükség van. A felelős állattartás oktatását már óvodáskorban érdemes lenne elkezdeni, hiszen csak így tudnak azok az alapelvek rögzülni, amelyekkel a velünk élő állatot társnak, és nem játékszernek tekintjük.

A hontalan állatok világnapja jó alkalom arra, hogy ezt a témát alaposan végiggondoljuk. Egy fenntarthatóbb, jövőállóbb világban az állatokról való méltó, szakszerű gondoskodás alapvető fontosságú. Tegyünk azért, hogy ez valóban közös cél, közös felelősség legyen.

Ha egy ember minden élő teremtménnyel könyörületes, csak akkor nemes lelkű igazán” (Buddha)

Aranyosi Ervin: Gazdátlan kutya

Nincs árvább tán egy gazdátlan kutyánál,
szíve üres, a lelke hontalan.
Az életének megszűnt minden célja,
hitét vesztette és boldogtalan.
Nincs kit szeressen, nincs kit felvidítson,
nincs kitől várjon jó szót, eledelt.
Csak szomorún bámul a vak világba,
mert élete szebbik része letelt…

s.k.

Megosztás