A Kamaraerdei Közösségi Ház eseményei a járvány alatt és után

2020-07-04 | Kultúra
Kérésünkre Kovácsné Lupás Adrienn intézményvezetőtől kaptunk tájékoztatást arról, hogyan vészelték át a karantén okozta nehézségeket és miként indultak a programok a járvány után. A felsorolásból kiderül, hogy bővében voltak a jobbnál-jobb eseményeknek.

-A járvány kezdetén a Hacienda étterem tulajdonosai és munkatársai egy nagyszerű felajánlással kerestek meg Bennünket márciusban.Ezt a kezdeményezést támogatni kívántuk.Ezért a  Kamaraerdei Közösségi Ház munkatársai a az étterem felajánlásának köszönhetően a héten minden nap 20 ebédet (leves és főétel) ingyenesen eljutattak az idős rászorulóknak. A Hacienda étterem a fenti lépéssel kívánt hozzájárulni a koronavírus terjedésének a megakadályozásához, lassításához, illetve ahhoz, hogy megóvjuk közösségünk idős tagjait. Köszönjük szépen!!!!

Fontos volt a vírus ideje alatt is a mindennapi apró-cseprő egyszerű dolgoknak örülni és hálát adni, mert így tudott az életünk sokkal örömtelibbé válni ebben az időszakban.
Kezdetben a szájmaszkokból készlethiány volt az országban, de a házi praktikumnak nem volt határa.A Kamaraerdei Közösségi Házban működő varróklub két lelkes tagja Lászlóné Judit és Schäffer Lászlóné (Erzsike) a Hacienda étterem munkatársainak védőmaszkokat varrtak.
Hálából, amiért az étterem munkatársai 20 Kamaraerdei idős lakos számára ingyen ebédet készítettek. Ez az összefogás példaértékű. Bebizonyosodott, hogy jó itt élni!

Kicsit bezárva, elszigetelve kellett élnünk jó pár hétig, de tudtuk, hogy az alkotás, a festés, mindig gyógyír a lelkünknek. Ezért ingyenes ONLINE FESTÉSEKET hirdettünk.

Lassan érkeztek a remek alkotások az első online festés alapján.
Felnőtteknek hirdettük, de a gyerekek bátrabbak voltak és gyönyörű festményeket küldték nekünk.

A karantén idején a gyerekekkel bekukkantottunk Misi Manó Kamaraerdő CSILLAGRÉTI KUCKÓJÁBA

 

Gyógytorna videóval minden szerdán jelentkeztünk 5 percben, mert a mozgás sok mindenre orvosság, nincs olyan gyógyszer, ami helyettesítené. Fabri Máthé Katalin gyógytornász volt a segítségünkre.

A Föld napját április 22-én ünnepeltük. Ennek alkalmából hernyócskát készítünk tojástartóból, amit Eric Carle: A telhetetlen hernyócska című meséje ihletett. Schaffer Orsi készítette a kézműves videókat.

Amíg szüneteltek a Bábozós interaktív műsorok,
addig is szeretettel vártuk a gyerkőcöket Bölöni Réka bábművész online bábelőadásaival. .

Minden szerdán ZONA edzéssel is jelentkeztünk Kondor Klaudiával.

Június végétől szabadtéri programokkal vártuk az érdeklődőket.

A Hollósy Cukrászda meghívására élményfestést tartattunk 19 résztvevővel.

Júl 6-10 Túra táborunk lesz

Júl 11. Szabadtéri élményfestés

Júl 18-én üvegmozaikozással várjuk a kedves érdeklődőket

Augusztus 1-én Bútorfestő tanfolyam indul

 

Szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik az ősi hagyományok iránt és szeretné megtapasztalni, hogy a közös dobolás és éneklés milyen csodás, emelkedett állapotba képes elrepíteni az embert. „A dobot évezredek óta használjuk, szent tárgy, lelkünk része, kapunyitó világok közt. Segít és vezérel minket a tapasztalás útján. Erőtárgy, melyben az ősök hagyatékát, és az idők feletti értéket tiszteljük.” (Fehérholló) Ha van dobod, csörgöd, feltétlenül hozd magaddal. A szabadban, tűz körül fogunk ülni, így kényelmes ruhában gyere és kérjük, hogy hozz magaddal valamit, amire le tudsz majd ülni.

Időpont: 2020. július 28. kedd 19 óra Helyszín: Kamaraerdő – Budaörs, Hosszúréti patak menti sétány. Regisztráció, információ: kamaraerdeikozossegihaz@gmail.com, alapitvany@yotengrit.hu .A részvétel adomány jellegű.

A programon gyerekek is részt vehetnek.

s.k.

Megosztás