A Kenyér Világnapja

2021-10-14 | Budaörs
Egészen biztos nem véletlen, hogy az Élelmezés Világnapját egy napon tartják a Kenyér Világnapjával. Egyfajta üzenetet hordoz. Hiszen a kenyér az egész világon alapvető élelmiszer, az eleség szimbóluma.

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak –, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.

A budaörsi háziasszonyok mindig pénteken sütöttek kenyeret, és az jó esetben elég volt a következő péntekig. Ez persze, a családtagok számától is függött, így a nagyobb családokban többet sütöttek. Ha a gyermek egy darabot leejtett, azt a mama felvette, megfújta, és visszaadta a kezébe.

Egy lány addig nem mehet férjhez, amíg nem tud kenyeret sütni. –  így tartották.

Több mint húsz évvel ezelőtt az akkor 82 éves, jó egészségnek örvendő Hauser Mária, Rici néni elmesélte nekem, hogyan sütöttek kenyeret a budaörsi asszonyok.

-Az édesanyám korán meghalt, így én a nagymamámtól tanultam meg a kenyérsütést. Ő segített az első kenyerem elkészítésénél, utána aztán sütöttem minden héten. Előző este a lisztet a nagy vájlingban átszitáltam, néhány krumplit héjában megfőztem, lereszeltem. Előkészítettem az élesztőt és a kovászt – azt még az előző tésztából tettem el és egy bögrében tartottam a következő sütésig. Reggel fél ötkor mindezt langyos vízzel, sóval alaposan összekevertem. Mondták, hogy a kenyérsütéshez úgy kell hozzáfogni, mint a kisbaba fürdetéséhez. Minden meleg legyen, nehogy megfázzon a tészta. Aztán addig dagasztottam, míg a „hefeteig” (élesztős tészta) le nem vált a kezemről, amikor már nem ragadt. A kerek szimpelbe (szakajtóba) tiszta konyharuhát terítettem, liszttel beszórtam és beletettem a tésztát. Meleg helyre állítottam, ott jól megkelt. Vigyáztam rá, mint a szemem világára. Hét órakor már lehetett a pékhez vinni. Ott kivettünk belőle egy férfiökölnyi darabot. Winkler bácsi, a pék jól kinyújtotta, nagy lángos sült belőle. Két cédulára felírta a nevünket , az egyiket a kenyérre ragasztotta, a másikat hazavittük –így nem történt csere. Nyáron a nagy mezőgazdasági munkák idején a Wendler pék házhozszállítást is vállalt. Nagy háti kosarában kivitte a megrendelőnek. Édesapánk, mielőtt megszegte a kenyeret, három keresztet rajzolt a kés hegyével az aljára.

Régen több pék is volt a községben. Szorgalmas munkával ellátták a lakosságot kenyérrel, péksüteménnyel. A régiek még emlékeztek a nevükre, és arra, hogy néhánynak hol volt a péksége. Helly István – a templom mögött, Kammerer pék a Budapesti úton, Reiter Károly a Templom téren, a Kreisz –és a Jombach pékség a Fő úton, a Mülleréké a József Attila utca sarkán, a Bachmann a Kisfaludy utcában, Kalmár pék a Baross utcában.. Poschik Károlynak az Ady Endre utca sarkán és a Kárpát utca – Szép utca sarkán is volt péksége. Ez utóbbiban jó néhány évvel ezelőtt még látható volt a kemence helye.

A korszerűen felszerelt Báder pékségben naponta több mázsa kenyér sült. A Dózsa György utcai házban volt a pékség és az üzlet is Báder Rici néni –Isten nyugosztalja – így emlékezett vissza a szép,de igen fáradságos munkára: – Közös életünket a férjemmel úgy kezdtük, hogy kölcsönt vettünk fel a Budaörsi Hitelszövetkezettől a pékség kialakítására. Ez 1941-ben történt. Boltíves, dupla tűzterű kemencét építtettünk, hozzá raktárt, ahol zsákokban tároltuk a lisztet. Hajnali kettőkor keltünk, mázsaszám dagasztottuk a tésztát, először kézzel, majd később vettünk egy dagasztógépet. Naponta több mint 20 mázsa kenyeret, több száz péksüteményt árusítottunk a boltunkban. A kemencét még előző este felfűtöttük, a parazsat kihúztuk és egy hosszú rúdra csavart vizes zsákkal kitisztítottuk a tűzteret. Akkor az előkészített vekniket a felső részbe tettük, egyszerre 90 darabot, mert annyi fért bele. Ott a meleg jól felhúzta, attól lett olyan könnyű, majd fél óra múlva az alsó részbe raktuk át, azt neveztük „unpakkolás”-nak. Ott sült készre. Majd következett az újabb adag. Úgy emlékszem vissza azokra az időkre, hogy szakadatlanul dolgoztunk, soha nem pihentünk.1951-ben államosították a pékségünket, tíz év múlva a férjem elment a kenyérgyárba dolgozni, attól fogva már nem sütöttünk. Soha nem felejtettem el azoknak a kenyereknek az ízét, amik nálunk sültek.

Rokoni összejövetel a Báder családnál

A későbbiek közül sokan szerették az évekig működő  Pál pék üzletet a Szabadság úton. A Kenyérgyár is a múlté. Hol van már az a vasajtós, tüzes kemence, amely előtt a hosszú péklapáttal ügyeskedett a mester? A tésztát már régóta gép dagasztja, a péksüteményt gép formálja. A modern, zárt kelesztő egyik végén betolják a polcos kocsin a terméket, ott megfelelő ideig,kellő hőmérsékleten, páratartalomban megkel, a másik oldalon kihúzzák. A kemencék automatizáltak. Ma kisebb üzletek és a nagyáruházak látják el a lakosságot.

s.k.

Megosztás