A történelmi Magyarország területén élő németeket rendszerint sváboknak hívjuk. Ez alól kivételt képeznek a bányavárosi németek, azaz az erdélyi és a szepesi szászok. Tulajdonképpen ez egy kényelmes gyűjtőfogalom, hiszen a svájci, a bajor, és az osztrák területeken lakó német ajkú népcsoportokat is sváboknak hívják.
A 19. század elején a magyar lakosság 10 százaléka volt német ajkú, ami 1,8 millió polgárt jelentett. Trianon után ez igen nagyot csökkent, és csak 550 000 ember vallotta magát német nemzetiségűnek. Manapság 200 000 főre tehető a számuk, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a második legnagyobb nemzetiség Magyarországon. Leginkább Bács-Kiskun megyében, Baranyában, Tolnában maradtak.
A német paraszti konyhából nem maradhatott ki a burgonya, a liszt, a káposzta, a zsír, néhol a füstölt hús, illetve minden, ami megterem a ház körül, és amit abban az évben a spájzba betakarítottak. A hús viszonylag ritka és kevés volt, de disznóölést azért minden évben tartottak, legalább egyszer. Ezt osztották be, és mindent abban a sorrendben fogyasztottak, ahogy a szavatossága diktálta. Rengeteg volt a nudli, a knédli, a gombóc, a savanyított káposzta, a grízes vagy diós tészta, a túrót és a mákot viszont eladták, mert jó ára volt a piacon.
Levest enni előételnek, „sváb szokás”.
Nos, sokan nem ismerik ezt a mondást, pedig tényleg igaz! A 18.századig csak a svábok főztek leveseket, amik a jóllakatás céljából előzték meg a főételt. Egyszerű rántott leves kis zsírral, köménymaggal, liszttel, őrölt pirospaprikával, némi tésztával felfőzve, ennyi volt az egész. Jól esett a gyomorba, és – takarékos nép lévén – kevesebb fogyott a másik féléből. Mi magyarok is átvettük ezt a szokást, és milyen jól tettük, no nem csak a takarékosság miatt!
A sváb konyha egyik specialitása , az ecetes-hagymás törtburgonya saláta, a savanyú tejes bableves, a sváb kifli, a házi disznósajt és a sváb kolbász. Mindennek pontosan megvolt az ideje és a helye.
A precizitás és a mennyiségek pontos kiszámolása volt mindennek az alapja, lett légyen szó akár a töltelékről, akár bármi másról, hiszen ez a jó barátság titka.
A sváb terülj-terülj asztalka a leleményesség mutatója volt egy háznál. A semmiből valami született.Olyan látványos és gazdag ételeket készítettetek a legolcsóbb alapanyagokból, mint amai káposztás egytálételünk. Egy szelet szalonna aprítva, pár karika kolbász, és fejedelmi ízek kerültek az egyébként ’csak’ gombócos káposztába. Éppen ilyen volt például a „Rázalék” is, ami főtt krumplival összekevert nokedli volt zsírosan, a tetején vajban sült kenyérmorzsa ropogóssal.
Nem is olyan régen találtam egy sárgás receptes füzetet, ami nem csak írott gyöngybetűkkel, de svábul is volt, ezért segítséget kellett kérnem, hogy megértsem. Sok kis apró sütemény recept lapult benne, mint a berlini puszedli, a huszárgombok, a vajastészta fazékban és a júliusi kifli. Ez utóbbit készítettük el egy családi recepttel ötvözve, amit a következő részben olvashatnak el.
Major Edit forrás:hellovidek