A 2019-es év nyertes kocsányos tölgy a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll. A fát 1929, épp 90 évvel ezelőtt ültették. A tölgyfa a 2020 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el.
Budaörsnek is van egy hős fája. Néhány éve többször is pályáztak a versenyen a kertbarátok. Ismerkedjenek meg történetével.
Mi a pályaudvar melletti vadgesztenyefát választottuk, „ő” lett a „mi fánk”.
Impozáns méreteivel, formásan terebélyes lombkoronájával uralja a környéket. A kora miatt valóságos tudásfa. Sok mindent „látott” – ha beszélni tudna arról a megélt 100 évről!
Ott áll a 125 éves állomásépület közelében. Valamikor párja is volt, de azt már kivágták, megtaláltuk a tönkjét. Talán száznál is többször szendergett téli álomba, és ugyanennyi alkalommal ébredt, ha eljött a kikelet. Gyökerei ennyi év alatt jó mélyre fúródtak, a hidrotropizmus szabályai szerint vizet kutatva. Már nem fél az aszályos nyaraktól. Amikor virágba borul, az utasok megcsodálják. –Mint egy nagy virágcsokor! – mondják. Sokan közülük nem is tudják, hogy éppen ezért egyes helyeken bokrétafának is hívják. Lombozata virágzáskor megélénkül. Ezernyi szorgos méh és darázs látogatja, szívja, gyűjti a virágok nektárját.
Siheder korában a mi fánk még gőzmozdonyoknak integetett. Milyen dübörgéssel, sistergéssel, fütyüléssel érkeztek meg azok a fekete vasparipák! Valósággal beleremegett a föld. Erre járt az Orient-expressz is, de az nem állt meg Budaörsön. Éppen csak be tudott pillantani az elegáns kupék ablakán.
A villamosítás után a gőzmozdonyokat fokozatosan felváltották a dieselek és a gyorsan induló villanymozdonyok. De ez csak később történt.
Nagy lett a jövés-menés 1914 júliusában. Kitört a háború, általános mozgósítás, mire a lombok lehullanak, itthon leszünk. – ilyen szavakat, mondatokat hallott a gesztenyefa, de akkor még alig érte el a két méter. Azt látta, hogy katonaruhás férfiak szállnak fel a vagonokba, faládákkal. Kisírt szemű asszonyok integetnek utánuk. Bizony már lehullatta rőt színű leveleit és az emberek még mindig nem jöttek haza. Akik mégis, azok át- és át voltak kötözve fehér gézzel. A postakocsik tábori értesítőket is hoztak a frontról. De a mi fánk azt már nem tudhatta, hogy mi állt bennük…
Eltelt több mint húsz év és a gesztenyefa már majdnem elérte az állomás emeleti ablakát. De nem arra figyelt, hanem a nagyszabású építkezésre, amit a közelében kezdtek. Hamarosan elkészült egy korszerű hűtőház. Esténként teherautók, lovaskocsik álltak meg a rámpánál, őszibarackkal megrakott ládákat vittek be a szorgos munkások. Ugyanezeket a ládákat a kora hajnali órákban tehervagonokba rakták, amelyeken ez állt: Célállomás Bécs- Hamburg, meg ilyesmi.
De mi történt?! Már megint háború! A mindennapi megszokott menetrend felborult. Katonákkal teli szerelvények gördültek át az állomáson. Repülők is jöttek, Stukák, Messerschmittek. Szörnyű bombázások hangját hozta a szél a főváros felől.
Aztán megint tavasz lett, az élet ment tovább… a fa rügyet hajtott, szirmot bontott és gesztenyék koppantak a tövében.
1946 januárja – a mi fánk téli álomba dermedve nem láthatta, hogy tehervagonok állnak be az állomásra, belsejük elnyelte a kétségbe esett embereket – nőket, gyerekeket, családokat. Magyarországon elsőként megkezdődött a németajkú lakosság Németországba telepítése. Két hét alatt a lakosság majd 90 %-át hurcolták el szülőhelyükről.
Több mint 70 év telt el.
70 év egy fa életében is nagy idő. Évről-évre terebélyesebb lett, évgyűrűket növesztet folyamatosan és kitartóan és még annyit tudna mesélni.
Ez a vadgesztenyefa valóságos hős! Hős, mert ilyen sok évet átvészelt, dacolva az idővel, a kártevőkkel, az olajos talajjal, ami az állomás raktárából szivárog
A kertbarátok minden évben virágosítanak, takarítanak az állomás körül. Szeretettel veszik körbe a hős fát.
s.k.
