Ennek volt az egyik első lépése a „Négy Kártevő Hadjárat”, amely megszabadította volna a kínaiakat négy, az egészségükre és betevő falatjukra is veszélyes állattól, nevezetesen a patkányoktól, a legyektől, a szúnyogoktól és a verebektől. A diktátornak tudomására jutott, hogy egyetlen veréb akár évente több kilogramm gabonát is elfogyaszthat, mintegy kapitalista élősködőként lopva meg a keményen dolgozó kínai népet. Ez pedig különösen kritikus kérdésnek számított, hiszen gőzerővel zajlott a mezőgazdaság kollektivizálása. Mao úgy döntött, a betegségek terjesztésével is megvádolt verebeknek nincs helyük a kommunista kínai jövőben.
Beindult a propagandagépezet, újságcikkek és plakátok szólították fel a lakosságot arra, hogy minden eszközzel irtsa a szerencsétlen madarakat, hozzátéve, hogy „egy harcos sem vonulhat vissza, amíg a háborút meg nem nyertük”. A harcosok pedig nem válogattak az eszközökben a nemes cél érdekében. Voltak, akik lőfegyverrel irtották a madarakat, mások hálókat feszítettek ki, a megtalált verébfészkeket pedig leverték, a tojásokat összetörték. A legabszurdabb, mégis állítólag meglepően hatékony módszer az volt, hogy az emberek fémedényeket, dobokat és hasonlókat püfölve üldözték a madarakat, amelyek így nem tudtak megpihenni, és egy idő után végkimerülésben elpusztulva zuhantak a földre.
Nem tudjuk pontosan, hány verebet pusztítottak el a nagyjából két évig zajló hadjárat alatt, de a számuk feltehetően százmilliós nagyságrendű volt.
Hiába figyelmeztetett már a kampány elején az akkori Kína vezető ornitológusának számító Cso-sin Cseng arra, hogy a verebek bizony nemcsak gabonát, hanem mást, például rovarokat is esznek. Csenget természetesen reakciósnak minősítették, fél évre internálták, majd vécéket pucoltattak vele.
A tragédia bekövetkezett. A következő évben aztán sáskák, kabócák és más rovarok iszonyatos tömegei pusztítottak a kínai földeken, sokszorosát okozva annak a kárnak, amelyet a verebek számlájára írtak: sok helyen a termés 50–60 százalékát tették tönkre a különböző kártevők. Csenget később csendben rehabilitálták, de a szegény verebeken ez már nem segített, ahogy a kínai mezőgazdaság problémáin sem.
Kínában 1959 és 1961 között rettenetes éhínség pusztított, még a hivatalos adatok is 15 millióra, a független becslések inkább 20 és 45 millió közé teszik az áldozatok számát. Természetesen a verebek csaknem teljes kiirtása csupán az egyik oka volt az éhínségnek, a hagyományos mezőgazdaság teljes szétverése, az erőltetett iparosítás, valamint az aszály és az erdőirtás mellett. Mao végül is belátta hibáját. A verebek populációja azóta helyreállt.
A veréb hazánkban 2001 óta védett madár.
Forrás:internet
s.k.
