Mi akik részesei voltunk a második világháborút követő 1989-ben bekövetkezett rendszer változásnak, addig amíg az meg nem szűnt, vasfüggöny keleti oldalán éltünk, tanultunk dolgoztunk. Tudtuk, hogy vasfüggöny mögött élünk, ami jó esetben három évente léphető át útlevél birtokában maximum harminc napi külföldön való tartózkodással. De mit tud vajon erről az időszakról a mai fiatal, aki már 1989 után a rendszerváltozást követően jött a világra Nekik és nekünk is szól az alábbi cikk, amelyet érdemes elolvasni.
A vasfüggöny egy olyan kerítésrendszer volt, amely észak-dél irányban vágta ketté Európát. Megakadályozta, hogy Kelet-Európából „Nyugatra” lehessen szökni. Magyarország ausztriai határvidékét 260 kilométer hosszúságban kísérte ez a komplex határvédelmi rendszer.
Az első védelmi vonalat a vadfogó kerítés jelentette, ettől 2 méterre állt a jelzőkerítés, amelyre a határőr őrs 24 voltos elektromos jelzőberendezését kapcsolták. Riasztás esetén a határőrök azt is tudták, hogy melyik szakaszra kell kivonulniuk.
A határ és a jelzőkerítés között húzódott a hírvezeték-sáv, a járőrút és a nyomsáv. A hírvezeték-sávban álló villanyoszlopokra a járőröző katonák részére telefoncsatlakozókat helyeztek el. A járőrúton gyalogosan és gépjárművel szolgálatot teljesítő határőrök ellenőrizték a nyomsávot. Az 5 méter széles felgereblyézett szakaszon látszódott, ha azon valaki keresztülhaladt. A határsértőnek innen még több száz métert kellett megtennie a határig. Ezen az elő terepnek nevezett részen a géppisztolyos, őrkutyás határőrök még elfoghatták azt, aki a védelmi rendszer többi részén sikeresen átjutott. A határ mellett a fontosabb helyeken őrtornyokat állítottak fel, így a magasból is tudták figyelni a környékbeli utakat, ösvényeket.
Az így őrzött határ illegális átlépése egyenlő volt a halállal. Így aztán megdöbbentő volt amikor 1989. augusztus 19-re a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete és a Soproni Ellenzéki Kerekasztal pártjai Páneurópai Piknik elnevezéssel rendezvényt hirdettek a vasfüggöny lebontásának és a határok nélküli közös Európa eszméjének népszerűsítésére. Ezen a rendezvényen törte át az osztrák- magyar államhatáron álló „vasfüggöny” kapuját több száz NDK-s állampolgár, hogy szabad földre jutva továbbutazhassanak az NSZK-ba. A látványos tömegmenekülés adott újabb lökést a változásoknak, és vezetett a Berlini Fal leomlásához. Ezt követte Berlin és Németország újraegyesítése.
A magyar kormány 1989. szeptember 10-én este bejelentette, hogy a Magyarországon tartózkodó NDK-állampolgárok saját úti okmányukkal aznap éjféltől Ausztria felé elhagyhatják az országot. Példátlan, és örömteli „népvándorlás” kezdődött.
Néhány másodperc még hiányzik éjfélig, amikor a legelső autók megjelennek, hogy a csupán pillanatokig tartó útlevél-ellenőrzés után átgördüljenek a nyitott sorompó alatt. Villognak a vakuk, kattognak a fényképezőgépek – viszontlátásra Magyarország!
Lobenwein Tamás visszaemlékezése:
Fotóriporterként mentem ki a helyszínre. Az volt a feladatom, hogy lefényképezzem, amint a delegáció megérkezik Szentmargitbánya főterére. Úgy terveztem, a határon várom az érkezésüket. Fél három körül még csak két-három osztrák bóklászott ott, a többiek a falu főterén gyülekeztek. Volt egy olyan érzésem, hogy mégiscsak vissza kellene menni a határra, hátha közben megérkezik a delegáció. Az pedig nagyon kínos, ha „lecsúszik” az ember az eseményről. Mire visszaértem, óriási tömeg gyűlt össze a határ mindkét oldalán. Készítettem néhány felvételt, de még mindig nem gondoltam semmi különösre. Egyszer csak üvöltést hallottam, abban a pillanatban a magyar oldalon nekifeszültek a kapunak, a zsanér reccsent és kinyílt a jobb oldali kapuszárny. Még gondoltam is magamban: miért kell ilyen otrombán viselkedni a magyaroknak, amikor úgyis mindenki átjöhet ezen a határon? Akkor döbbentem csak rá, hogy ezek keletnémetek, amikor láttam a szomorú, elgyötört arcokat. Szívszorító élmény volt. A legemlékezetesebb talán éppen az, amikor egy menekülő anya öléből kiesett a gyermeke, a magyar határőr pedig felvette és odavitte hozzá. Az áttörés pillanatok alatt játszódott le, de úgy tűnt, a katonák tudomásul vették a helyzetet, mert utána még órák múlva is simán átjöhettek az emberek.
Részlet a Bécsi Napló 1989. szeptember-októberi számából:
A fogókkal és drótvágókkal „felfegyverzett” emberek, akik élvezettel vágtak óriási lyukakat a hírhedt vasfüggönyön, csak valamivel később értesültek róla, hogy nemcsak jelképesen nyitottak rést a szabad Európa felé. (A levágott drótokat igazolással ellátva emléktárgyként osztogatták). Augusztus 19-én ugyanis a páneurópai találkozó résztvevői helyett, akik számára ezen a napon megnyitották a határt Sopron-puszta és St. Margarethen (Margitbánya) között, keletnémetek százai tódultak Ausztriába. Ez az esemény uralta aztán a tudósításokat, az újságok sok esetben meg sem említették, milyen rendezvény tette lehetővé az azóta is tartó tömeges menekülést. Pedig már maga a terület megválasztása, ahol a pikniket megrendezték, szenzációval ért fel. (…) Az egykor rettegett „halálsávon” gyerekek rohangáltak, és az emberek türelmesen álltak sorba az őrtorony tövében (…)
Népszabadság, 1989. augusztus 21.:
Helyszíni nyugatnémet beszámolók szerint a Páneurópai Piknik elnevezésű találkozó alkalmából szombaton Sopron mellett megnyitották a határ egy szakaszát, hogy a rendezvényre érkező osztrák és más vendégeket zavartalanul fogadni tudják. Ezt használta ki több száz, a helyszínen várakozó NDK-állampolgár. Miközben az osztrákok dokumentumaikkal foglalatoskodtak, egymás után érkező 40-50 fős NDK-s csoportok „rohamozták meg” a határpontot. A három órán át nyitva tartott ponton keresztül 450-en távoztak. Az ARD, a nyugatnémet televízió 1-es csatornájának tudósítója helyszíni jelentésében igen meleg hangon méltatta a magyar határőrség higgadt nagyvonalúságát: minden incidens, az emberéletek legcsekélyebb veszélyeztetése nélkül szabad utat engedett a távozóknak. Osztrák oldalon elsőként egy határ menti településre vitték a menekülteket, majd továbbutaztak Bécsbe. Egyesek csomagjait segítőkész osztrák turisták hozták át gépkocsival a határon, ám a nagy többség minden személyes ingósága magyar területen maradt. Az NSZK hatóságai a nap folyamán két külön buszt, majd egy vonatot küldtek az áttelepülők elszállítására, akik ezekkel valamennyien az NSZK-ba érkeztek.
Soproni Hírlap, 1989. augusztus 25.:
A kerítés mellett lehettünk tanúi egy újabb csoport határátlépésének, s a dróton már segítséggel átbújó emberek feszültségének, majd a „szabad földön” kibuggyanó örömkönnyeknek, boldog ölelkezéseknek. Akkor már ragyogó mosollyal integettek vissza nekünk, akik közé időközben két, éppen szolgálatot teljesítő határőr is megérkezett. Géppisztolyuk csövébe egy színpadias gesztusokra hajlamos úr virágot tűzött. A két katona állt és mosolygott. Az, hogy még figyelmeztető lövést sem adtak, mutatta az e napon kezdődő – és talán nemcsak egyetlen napig tartó – szabadságot.
Magyar Hírlap, 1989. augusztus 22.:
Osztrák források szerint hatszáznál több NDK-állampolgár jutott át a magyar-osztrák határon szombaton, a Páneurópai Piknik alkalmával megnyitott szakaszon, és még vasárnap és hétfőn is mintegy 700-as távoztak Nyugatra a lebontott vasfüggöny helyén át. A bécsi NSZK-nagykövet, Dietrich Graf von Brühl az osztrák tévéhíradóban közölte: vasárnap további 180 keletnémet jelentkezett náluk. Ennél azonban valószínűleg jóval többen jutottak át aznap is, mivel nem kevesen eleve továbbutaznak a szövetségi köztársaságba (…) Burgenlandi jelentés szerint tegnapra virradóan Kismarton (Eisenstadt) térségében 160 keletnémet jutott át a magyar-osztrák zöldhatáron. Ellátásukra az Osztrák Vöröskereszt a tartomány határ menti településein sátrakat, tábori konyhákat állított föl.
Soproni Hírlap, 1989. szeptember 15.
A magyar kormány 1989. szeptember 10-én este bejelentette, hogy a Magyarországon tartózkodó NDK-állampolgárok saját úti okmányukkal aznap éjféltől Ausztria felé elhagyhatják az országot. Példátlan, és örömteli „népvándorlás” kezdődött.
Néhány másodperc még hiányzik éjfélig, amikor a legelső autók megjelennek, hogy a csupán pillanatokig tartó útlevél-ellenőrzés után átgördüljenek a nyitott sorompó alatt. Villognak a vakuk, kattognak a fényképezőgépek – viszontlátásra Magyarország!
Helmuth Kohl szövetségi kancellár 1990-ben, a két Németország egyesítésének ünnepségén kijelenti:
A Berlini Fal lebontása Magyarországon kezdődött, a német újraegyesítés felé az első lépés a Páneurópai Pikniken történt.
Major Edit
Forrás: Rubicon
