A Vészkorszak nyara (1. rész)

2019-08-07 | Közélet | Látogató: 1
Hetvenöt esztendővel ezelőtt szelíd volt a nyár, az emberek egy része már májusban a nyaralásra készülődött.

A fővárosban a strandok, a mozik, a mulatók még tele voltak, a közlekedésben sem volt fennakadás, a piacokon is árultak a kofák, amikor az országban már javában zajlott zsidó embertársaink deportálása. Az alábbiakban megpróbálom feleleveníteni az akkor történteket, fejet hajtva azok előtt, akik ártatlan áldozatai lettek ennek a gyalázatnak, és azok előtt is, akik egzisztenciájuk, életük kockáztatásával is segítséget nyújtottak zsidó embertársainknak.
A vidéki zsidóság deportálásával kezdődött.
A németek terve az ország zsidótlanítására 1944 márciusában kezdődött, előbb csak az ellenük kidolgozott intézkedések áradatával. Bevezették a sárga csillag kötelező viselését, megvonták a zsidóktól jogos nyugdíjaikat, megszüntették munkaviszonyaikat, leltárba vették tulajdonaikat, bicikliket, autókat, rádiókat és telefonokat foglaltak le. A gettókba való tömörítés a nagyvárosokban indult el, majd a falvakban folytatódott, és május 15-étől már megindultak a zsidókkal megtelt szerelvények Auschwitz felé, és mindössze hat hét leforgása alatt a deportált 437 ezer ember nagy részét már megsemmisítették. Felfoghatatlan az a szenvedés, bánat, megaláztatás, amit ez idő alatt ezek az emberek – köztük aggok és gyermekek – átéltek, mielőtt a halálba taszították volna őket!
Az atrocitások már odáig mentek, hogy már Sztójay is megsokallta – félt, hogy az emberekben szánalom ébred, ezért kiadta az ukázt: „Humánusan kell lebonyolítani a deportálásokat”… Július 8-án éjszaka a békásmegyeri HÉV-állomásról még elindult egy deportáló vonat, amelyen a budakalászi téglagyárban „koncentrált” pestkörnyéki zsidóságot vitték Auschwitzba. Ugyanígy elszállították a pünkösdfürdői HÉV állomáson, illetve a monori téglagyárban összegyűjtött budapesti és vidéki zsidókat, valamint a Csepelen összegyűjtött fővárosi zsidó ügyvédeket és újságírókat is. Ezzel befejeződött a vidéki zsidóság teljes deportálása. A főváros közvetlen környékéről, a szomszédos – már tulajdonképpen a fővároshoz tartozó, csak közigazgatásilag független kisvárosokból (Pestszentlőrinc, Rákospalota stb.) is elvittek minden zsidót. Ezzel a vidéki zsidók deportálása véget ért, már csak a munkaszolgálatosok és a csillagos házak lakói maradtak.

Mi történt ez idő tájt a budapesti zsidósággal?
A németek terve a budapesti zsidóság „koncentrálására” már 1944. május végén készen állt. Otto Adolf Eichmann (német SS-főtiszt, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja volt a zsidódeportálások egyik fő szervezője) ezt egyetlen nap alatt akarta keresztülvinni, méghozzá július közepén. Terve az volt, hogy ezen a napon az egész városban leállnának az autóbuszok és a villamosok, és az egyenruhások: rendőrség, csendőrség, postások és kéményseprők összegyűjtik az összes fővárosi zsidót egy közeli nagyobb szigetre.

Június 18/19.: Krausz Miklós, a Palesztina Hivatal vezetője, 1934 óta a Jewish Agency for Palestine pesti meghatalmazottja, egy Pesten átutazó román diplomata révén kijuttatta külföldre az ún. Auschwitz-jegyzőkönyvet. A jelentés tartalma tudomására jutott a Vatikán képviselőinek és egyikük egy Pozsony közeli kolostorban, személyesen meghallgatta az Auschwitzból megszökött foglyokat.

Június 20.: A Vatikán képviselője ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz az auschwitzi tömegmészárlás megakadályozására.
Június 22: A jeruzsálemi főmufti Berlinből levelet intézett a magyar külügyminisztériumhoz, kérve, hogy a magyar kormány minden eszközzel akadályozza meg a magyarországi zsidók nyílt vagy titkos kivándorlását Palesztinába.
Június 26: XII. Pius pápa – az Auschwitz jegyzőkönyv adatait és következtetéseit ismerő Angelo Rotta budapesti nuncius és az amerikai képviselőház egymástól független megkeresésére – nyílt táviratban kérte fel a kormányzót, hogy kímélje meg a sok szenvedést látott magyarországi zsidók életét, de ugyanezen a napon az Egyesült Államok elnöke, Franklin D. Roosevelt, a svájci követség útján eljuttatott üzenetében figyelmeztette a kormányzót, hogy a zsidók elleni atrocitásokért Magyarország felelősséggel fog tartozni. Horthy Miklós kormányzó e napon írt először levelet Hitlernek, amiben erélyesen tiltakozott a letartóztatások és a megszállás miatt. A kormányzótanács ülésén leváltotta Endre László és Baky László belügyi államtitkárokat, az 1. páncélos hadosztályt Budára rendelte és megtiltotta a további deportálásokat.
Június 27/28: Jelentős csendőregységek érkeztek váratlanul a fővárosba. A jelek arra mutattak, hogy puccs van készülőben.
Június 28:A szövetségesek légiereje az addigi legnagyobb bombatámadást intézte Budapest ellen, s ezúttal nemcsak az ipari negyedeket bombázták, hanem magát a várost is. A bombázást bizonyára erélyes figyelmeztetésnek is szánták, de inkább a háború általános céljai érdekében, mintsem azért, hogy a budapesti zsidóságnak segítséget adjanak.
Június 30.: A német követ (Edmund Veesenmayer) úgy döntött, hogy Eichmann tervére egyelőre még várni kell. Táviratában pedig azt írta Berlinbe: „Kisebb különleges akciókat kezdtek Budapest külvárosaiban, és kisebb zsidószállítmányok már úton vannak politikus, értelmiségi, nagycsaládos és szakmunkás fővárosi zsidókkal”.
Július 5: A m. kir. miniszterelnök (vitéz Sztójay Döme) – nem titkolt riadalommal tájékoztatta a német követet arról, hogy a magyar elhárítás megszerezte a brit és amerikai követség jelentéseit, melyek részletekbe menően ismertetik Budapest bombázásának és magyar vezető személyiségek közömbösítésének tervét arra az esetre, ha a fővárosban sor kerülne zsidók elleni akciókra. Az Egyesült Államok képviselőházának külügyi bizottsága határozatot tett közzé, amelyben felhívja a nácikkal szövetséges államokat, különösen Magyarországot, hogy fékezzék meg a kegyetlenkedéseket a zsidók védtelen tömegeivel szemben. Ugyanezen a napon V. Gusztáv svéd király is felhívta a kormányzót, hogy Magyarország tanúsítson lovagias hagyományainak megfelelő bánásmódot a zsidókkal szemben.
Július 7: A miniszterelnök levélben bejelentette az esztergomi érseknek, hogy több deportálásra nem fog sor kerülni. Másnap a miniszterelnök felkereste az érseket, és személyesen is megerősítette, hogy leállították a budapesti zsidók deportálását. Közölte, hogy ha a jövőben netán folytatódnának a deportálások, a zsidó származású keresztények – a kikeresztelkedett zsidók – Magyarországon maradhatnak, továbbá, hogy a keresztény egyházak zsidó származású papjai felmentést kapnak a sárga csillag viselése alól.
Július 11: A budapesti polgármester felhívást bocsátott ki az 1941. augusztus 1. előtt keresztény hitre tért zsidók összeírására és kilátásba helyezett számukra bizonyos kedvezményeket. Kormányrendeletbe foglalt engedély alapján megalakult a Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetsége, vezetője Török Sándor író volt. Lakása egyike volt a keresztény szervezés központjainak. A kitért zsidókat a szervezet azonnal kivonta a zsidó hatóságok fennhatósága alól. A nyári hónapokban Budapesten valóságos kikeresztelkedési láz tört ki.
Július 18: A magyar kormány különböző csatornákon keresztül tudatta a budapesti diplomáciai képviseletekkel, hogy nem fog akadályokat állítani az elé, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt a gettókban és táborokban segítséget nyújtson a magyar zsidóknak, valamint hogy szervezze zsidó gyermekek kivándorlását.
Július 30: A tisa be-áv napi istentiszteletet rendben megtartották a Dohány utcai zsinagógában; prédikációt is tartottak.  (folytatjuk)
R.V.

Megosztás