A Vészkorszak nyara (2. rész)

2019-08-07 | Közélet | Látogató: 1
Hetvenöt évvel ezelőtt augusztusban megkezdték Budapest területéről a zsidók evakuálását.

Augusztus 2: Békásmegyeren a téglagyárat előkészítették arra, hogy ideiglenes gyűjtőhelyül szolgáljon a Budapestről deportálandó zsidók számára.
Augusztus 19: A német követség zsidó ügyekben il¬letékes tanácsosa táviratban jelentette, hivatkozva a magyar belügyminiszterre, hogy a kormány, a kormányzó beleegyezésével, f. hó 25-én megkezdi Budapest területéről a zsidók evakuálását. ,, A kormányzó csak korlátozott számú zsidó eltávolításába egyezett bele. A kormány azonban elhatározta, hogy a már elkülönített, 1941. január 1. előtt kikeresztelkedett zsidókon, továbbá a kivételezetteken, valamint a kormányzó által személyesen kijelölt, körülbelül 3000 főnyi csoporton kívül valamennyi zsidót elszállíttatja Budapestről. (…) A tömörítést kizárólag az e célból összevont magyar csendőrség végzi.”
Augusztus 21: A semleges országok budapesti követei Angelo Rotta elnökletével megbeszélést tartottak, és tiltakozást juttattak el a kormányhoz.
Augusztus 24: Romániának a háborúból augusztus 23-án történő kiugrását követően az új kormány (vitéz csíkszentsimonyi Lakatos Géza) kérésére bezárták Eichmann kirendeltségét, s maga Eichmann is távozott Budapestről. (Néhány napra Velembe ment, a júniusban leváltott belügyi államtitkár nyaralóbirtokára.) Eichmann egyik beosztottja azonban Budapesten maradt, s ez annyira bizonytalanná tette a Zsidó Tanácsot, hogy ijedelmükben kéréssel fordultak a csendőrség parancsnokához: a pesti zsidókat rendelje ki munkaszolgálatra. Úgy ítélték meg, hogy ez elháríthatja felőlük a deportálások veszélyét. A csendőrparancsnok azonban továbbra sem mondott le a deportálás tervéről. Vidéken próbált helyet keresni a gyűjtőtábor számára. Ő maga Tura községet (Pest megye) javasolta, de az új belügyminiszter – Stern Samu és a Zsidó Tanács közbenjárására – a helység kiválasztását a Nemzetközi Vöröskeresztre bízta, s az utóbbi által kiküldött bizottság hosszabb idő alatt sem tudott megfelelő helyet találni.
Szeptember 7: Kormányközlemény jelentette be, hogy Budapesten a város védelme érdekében minden 14 év fölötti zsidó férfit munkaszolgálatra osztanak be. Mindeközben a külföldi képviseletek megkezdték a védőokmányok (útlevelek, igazolások) szétosztását a főváros zsidó lakossága körében. Már másutt is próbálkoztak hasonlóval, hogy mentesítést szerezzenek a deportálás alól a zsidó lakosság legalább egy részének. Az augusztus végétől október közepéig terjedő hetekben némi megkönnyebbülés volt érezhető Budapesten. Nem egy üzlet újra kinyitott, és jobb lett a hangulat is. Az őszi nagyünnepek kezdetén megengedték, hogy a zsidó szervezetek élelmet vigyenek be az internálótáborok foglyainak, és több táborból is elengedték a zsidó internáltakat, a belügyminiszter a zsidókra érvényes kijárási tilalmat oly módon szabályozta, hogy az istentiszteleteken mindenki részt vehessen. Úgy látszott, hogy a fővárosi zsidóság számára az a legjobb, amit tehetnek, ha nem tesznek semmit.
Szeptember 4: A hitközség iskoláiban megkezdődött a beiratkozás. A r. kat. tanügyi főigazgatóság körlevélben közölte, hogy iskoláiba ezentúl nem járhat sárga csillag viselésére kötelezett tanuló.

Október 15: A kormányzó délben rádión bejelentette, hogy fegyverszünetet kért az orosz csapatoktól. Már aznap este fél tíz óra tájt elhangzott a rádióban Szálasi kiáltványa. Az éjszaka folyamán a nyilasok átvették a hatalmat. Lakatos és Horthy is lemondott. Szálasi Ferenc alakított új kormányt, mint nemzetvezető. A nyilaskeresztes pártszolgálatosok már a következő napokban megkezdték a zsidók összeterelését a Tattersallba (a Kerepesi úti Ügetőbe). A csillagos házakat mind lezárták, a zsidók napokon át nem léphettek ki az utcára. Az utcákon, a Duna-parton és a Duna-hidakon nyilaskeresztes fegyveresek embereket öltek. A belügyminiszter fenyegetőleg bejelentette: „Nem ismerek római katolikus, evangélikus vagy izraelita hitfelekezethez tartozó zsidót, hanem csak zsidó fajúakat. Nem ismerek el semmiféle menlevelet vagy idegen útlevelet, melyet magyar állampolgárságú zsidó bárhonnan vagy bárkitől kapott.”

Október 17: A nyilasok házakból, utcákon összeszedett és az Ügetőn őrzött zsidókat hoztak a Dohány utcai és Rumbach Sebestyén utcai zsinagógák épületébe. A két nagytemplomban „koncentrációs lágert” rendeztek be. Volt idő, hogy hatezer embert tartottak fogva. A Kazinczy utcai orthodox zsinagógát a németek lezárták. Ugyanezen a napon Eichmann visszaérkezett Budapestre és már másnap ismét szervezni kezdte a deportálásokat, azzal a konok elhatározással, hogy az ő terve fog megvalósulni, nem pedig a hierarchiában fölötte álló Himmler hirtelen békülékenysége. Heinrich Himmler ebben az időben azt remélte, hogy a szövetségesek hajlandók lesznek békét vagy fegyverszünetet kötni, ha a továbbiakban kíméletet tanúsítanak a zsidók iránt. Ebből a megfontolásból leállította a deportációkat. Eichmann láthatóan nem vett tudomást a politikai változásról, továbbra is az eredeti terv végrehajtásán dolgozott, megátalkodott szenvedéllyel. Eichmann és a m. kir. honvédelmi miniszter megegyeztek, hogy a deportálás első lépéseként a budapesti zsidókat a főváros közelében négy lágerbe telepítik és a még Pesten maradt zsidók számára gettót állítanak fel.
Október 21: A honvédelmi miniszter honvédelmi munkaszolgálatra rendelt ki, a főváros határában, minden munkaköteles zsidót: férfiakat 18-60, nőket18-40 éves kor között. A jelentkezés időpontja 1944. október 23. reggel 8 óra, férfiaknak a Kerepesi úti Ügetőpálya, nőknek az Erzsébet királyné úti Sportpálya. „Jelentkezni kötelesek a mentesített, kivételezett, vegyes házasságban élő és a keresztény hitfelekezethez tartozó zsidók . (…) Külföldi állampolgárnak csak az a zsidó tekintendő, akinek érvényes külföldi útlevele van. Minden jelentkezésre kötelezett zsidó férfi és nő meleg ruhát, erős cipőt, pokrócot, csajkát, evőeszközöket, közös főzésre alkalmas főzőedényeket, tisztogató szereket, hátizsákot és három napra elegendő élelmet hozzon magával. A házparancsnokok és a házfelügyelők tartoznak a házban levő zsidókat jelentkezésre utasítani.”

Október 26: A m. kir. honvédelmi miniszter hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos személyek, összesen hetven munkaszolgálatos század, munkakötelezettségüknek Németországban tegyenek eleget . Engedélyt adott arra is, hogy akiket Németországba visznek, azokat családi egységekben szállítsák el. A rendőrség egy hét alatt körül belül 25 000 férfit és 10 000 nőt gyűjtött össze. Ebben az időben Auschwitz már felszámolás alatt volt. Ezért Eichmann és a magyar kormány más sorsot szánt a foglyoknak. Többségüket gyalogos menetoszlopokban útnak indították Hegyeshalom irányában. Sáncásás várt rájuk, az a feladat, hogy kiépítsék a védőgyűrűt Bécs előtt.
Október 29: A Nemzetközi Vöröskereszt budapesti jelentése megállapította, hogy ötvenezer zsidót vittek el munkára Németországba, ugyanannyi van munkaszolgálatra kirendelve Magyarországon, harmadannyi Ausztriában és a Nyugatra vezető utakon mindenütt gyalogos menetek haladnak az osztrák határ felé. A m. kir. honvédelmi miniszter hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos személyek, összesen hetvenmunkaszolgálatos század, munkakötelezettségüknek Németországban tegyenek eleget. Engedélyt adott arra is, hogy akiket Németországba visznek, azokat családi egységekben szállítsák el. A rendőrség egy hét alatt körül belül 25 000 férfit és 10 000 nőt gyűjtött össze. Ebben az időben Auschwitz már felszámolás alatt volt. Ezért Eichmann és a magyar kormány más sorsot szánt a foglyoknak. Többségüket gyalogos menetoszlopokban („Fussmarsch” ) útnak indították Hegyeshalom irányában. Sáncásás várt rájuk, az a feladat, hogy kiépítsék a védőgyűrűt Bécs előtt.
Október 29 táján: már maga a kormány is megpróbálta leállítani a további deportálásokat, de a fővárosban egyre nagyobb anarchia uralkodott, és bizonytalanná vált, engedelmeskedik-e bárki is a parancsoknak. Budapestről november 21-ig folyamatosan, és december elején, sőt, közepe táján ismét indítottak transzportokat Ravensbrückbe és Mauthausenbe, most már nem gyalog, hanem vonaton, marhavagonokban. Mauthausenben, ahová a foglyok útja húszhuszonöt napig tartott, már nem barakkokban, hanem sátrakban helyezték el az újonnan érkezőket. Nagycenk, Fertőrákos, Sopronbánfalva, Kőszeg, Reichenberg környékén még 1945 márciusában is nagy számban voltak budapesti deportáltak.

Ezen a váratlan viharokkal terhelt forró nyáron talán akadnak, akik azt gondolják: minek épp most megint ránk zúdítani a múlt sebeit. Nos, nem a nyár örömeinek megszentségtelenítése volt a célunk. Csupán emlékeztetni akarjuk olvasóinkat egy réges-régi nyárra, amikor szüleink, nagyszüleink – a már egyre sűrűsödő bombázások közepette – talán nem is voltak tisztában azzal, hogy amíg ők csak félnek, aközben micsoda rettenet dúl körülöttük és nem hallották az elhurcolt emberek, csecsemők, fiatalok és idősek, hadirokkantak, mozgássérültek és súlyos betegek zokogását. De mi már pontosan tudjuk, hogy mikor, mi történt, jól ismerjük közös szégyenünket. Ezért kell lélekben és Isten előtt is vezekelnünk véreink szűklátókörűsége, nemtörődömsége, bűnei miatt.
A felejtés vétek, az emlékezés fontos, elmulaszthatatlan kötelesség. Meg kell tennünk annak érdekében, hogy a jövőnk ne csak a saját jövőnk legyen, hanem mindenkié. (folytatjuk)
R. V.

Megosztás