A Zene Világnapján J.S.Bachra emlékeztem

2020-10-01 | Budaörs
A Zene világnapja – október 1. Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét a Zene Világnapja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését, továbbá szorgalmazza a népek közti barátságot és megbékélést.

A világhírű hegedűművész az alábbi szavakkal indította útjára kezdeményezését: “Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.”

Ebből az alkalomból megosztom Olvasóimmal egy régebbi írásomat.

A csodálatos tehetségű zeneszerzővel már korán kapcsolatba kerültem. Már csak azért is, mert édesanyámat Bachnak hívják. Nem mintha rokonságban lennénk a géniusszal, bár ki tudja? Azt olvastam valahol, hogy a Bach család rendkívül nagyszámú, szerteágazó – mint a patak, ami a nevük jelentése. Beethoven azt mondta, a név értelmére és Bach nagyságára utalva, hogy Bachot nem pataknak, inkább tengernek kellene hívni.

Bach őseim hozzávetőlegesen akkor jöttek Magyarországra, amikor a türingiai, pontosabban eisenachi születésű zeneszerző elfoglalta Lipcsében a kántori állást.

Amikor a biai általános iskola zongorát vásárolt és a zsibongóról nyíló kis teremből zeneszoba lett, Ács Lajos tanár úr megkérdezte, hogy ki szeretne zongorázni tanulni? Többen jelentkeztek az osztálytársaim közül, és bennem is égett a vágy. De anyukám nem adott rá engedélyt:- Sose lesz nekünk zongoránk! – hárította el a kérésemet. Apukám sem támogatta ezt a kívánságomat, amin ma már azért csodálkozom, mert ő tanult zenét Dévai Gyulától, a nagyszerű pedagógustól és legénykorában több zenekarban is játszott. A klarinétját a mai napig is őrzöm.

-Klári, te nem jössz zongorát tanulni?- kérdezett rám Stabil tanár úr. ( Így nevezték Ács tanár urat – persze a tisztelet megadása mellett –  a diákjai)

Csak a fejemet ráztam, nemleges választ jelezve.

-Pedig akinek ilyen ősei van, mint Bach!? – mondta nevetve.

Maradt az énekkar, ahol kánonban énekeltük a Paraszt kantátát. Néha ma is dúdolom magamban.

Ács tanár úr egy énekóra keretében osztályunknak a biai református templom orgonáján eljátszotta a D-moll toccata és fúgát, és minden bizonnyal akkor érintettek meg először azok a csodálatosan áramló dallamok, amelyeket azóta is szívesen hallgatok. Később, amikor már saját keresettel rendelkeztem, ugyan még nem volt lemezjátszóm, de már megvettem a lemezt, amin Lehotka Gábor orgonaművész Bach szerzeményeket játszott, többek között a D-moll toccata és fúgát is. Még megvan az a hanglemez, de már régen nincs, amin lejátsszam.

A következő, életre szóló találkozóm a művel 1971. január 23-án történt. Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert akkor volt az esküvőm. Amikor bevonultunk a templomba, megszólalt az orgona… és a D-moll toccata és fúga. Bárdos Anna játszotta, aki abban az időben a kántor volt – nekem kedves osztálytársam, évekig padszomszédom, talán mondhatom: a barátnőm. Ennél nagyobb örömöt nem szerezhetett volna! Kedves Annuska, már nem tudom megköszönni Neked!

Évtizedek teltek el, és a sors úgy hozta, hogy 12 éves Rebeka unokámmal hallgattuk egyszer a kalocsai templom ajándék-koncertjén. Boldog voltam, hogy ő is részesül a csodában. Egyszer csak a fülembe súgta:- Mama! Mikor lesz már vége? Be kellett látnom, ő még túl fiatal volt a mű befogadására.

Budaörsön, Varga János atya aranymiséjén a templomi kórus egy csodálatos koralt énekelt.

Mi ez a gyönyörű?- kérdeztem a mise után Molnár Vilit, az egyik kórustagot. Mutatta a kottát –  Bach: Jesus bleibet meine Freude… Lehet, hogy zenei műveletlenségemet árulom most el, de nem ismertem, vagy csak nem figyeltem fel rá? Amikor hazaértem, rögtön bekapcsoltam a komputerem és a You Tube-on meghallgattam, – azóta már számtalanszor. Nem tudok betelni vele! Örök rejtély marad számomra, hogyan lehetséges az, hogy majd háromszáz évvel ezelőtt komponálta valaki és a 21. században élők lelkét megérinti, betölti.

https://www.youtube.com/watch?v=d9EN27Zh_vg

Ha lehetőségem lesz rá és még az erőm is engedi, akkor a lipcsei Tamás templomban leteszek egy szál virágot Johann Sebastian Bach sírjára, köszönetem jeléül.

2016.

s.k.

 

Megosztás