Egy budaörsi, kétgyermekes anyuka beszámolója arról, hogy jött létre a páratlan összefogás, hány órakor gyulladt ki a fénylő szám, milyen meglepetések várták azokat, akik este elindultak a gyerekekkel a megadott címre.
„Pár éve hallottam először, hogy a kamaraerdei közösségi ház szervez élő adventet, és nagyon irigykedtem.
Idén – talán a pandémia miatti nagy bezárkózások miatt – az egyik legjobb hangulatú, helyi anyukáknak szervezett facebook-csoportban egyre nagyobb lett a lelkesedés mindenféle közösségi program iránt. Ebből születtek a városrészenként szerveződő jelmezes csoki-gyűjtések halloweenkor. Ezek annyira jól sikerültek, olyan közösségi összetartozás-élményt nyújtottak, hogy felmerült az ötlet: karácsonyra várva is lehetne szervezni valamit.
Én először csak mint segítő csatlakoztam a szervezkedéshez, de mivel online-kommunikációval foglalkoztam a gyerekek születése előtt, a rutin sokat segített, hogy beszorítsam az esemény „promózását” és összefogását az újszülött melletti mindennapokba.
Mi – a többi városrész élő-adventjével ellentétben – főleg a közösségi élmény megélésének a lehetőségére fektettünk hangsúlyt, minden másban a „minimalizmus” volt a jelszó (pl. nem volt időnk/erőnk rejtvénybe foglalni a címeket, stb). Ám nálunk az adott napi ablak mindig 17.30kor „világosodott” fel. Ezzel lehetőséget adva a „fénykeresőknek”, hogy együtt várják az „ablaknyitást”.
Mi kaptuk családommal a 6-os számot, így nálunk személyesen a „Mikulás” osztott szaloncukrot, az utolsó héten pedig egy fehérszárnyú karácsonyi angyal köszöntötte furulyaszóval az ablak alatt egybegyűlteket.
Volt, ahol zene szólt, volt, ahol komplett kis karácsonyi vásárt dobtak össze a házigazdák, kaptunk papírdíszeket és Luca-napi búzát is. Egyik helyen apró mécsesre lettünk figyelmesek a ház tövében, ami mellett pici sütis „piknik-kosarakat” találtunk.
Bevallom, kicsit aggódtam is, hogy nehogy „egymásra licitálás” alakuljon ki, és ezzel extra terhet rójanak azokra, akik csak ablakdekorálást vállaltak. De a lezárások és a távolságtartás másfél éve után mintha mindenki szomjazta volna azt, hogy érezzük, „együtt vagyunk”.
Arra is számítottam, hogy a 24 jelentkezőből sokan „bedobják majd a törülközőt” és utolsó pillanatos lemondásokkal kell majd küszködni – de végig mindenkit fűtött a lelkesedés! Így nagy gubancok nem lettek.
Átlagban naponta 3-5 család gyűlt össze „vetésforgóban”, és a beszámolók szerint később is szállingóztak nézelődők. Volt, ahol a kutyusokra is gondolva kutyakeksz is volt kirakva.
Advent utolsó napjaiban is van, aki „tömbösítve” járja végig az ablakokat, hiszen minden ablak azóta is fényárba borulva várja azokat, akik kis adventi sétán vennének részt.
Személyesen nekem nagyon sokat adott ez a 23+1 nap. Valóban igaznak érzem Szabó T. Anna szavait: az ünnep azé, aki várja. Sokszor hallom, hogy Budaörsön már rég elveszett a kisvárosi hangulat. Hát, mi most megtaláltuk. P.L.”
Nagyon köszönjük a beszámolót erről az igazán követendő példáról és a képeket a cikk írójának!
Egy kis GALÉRIA!
SzK
