„Jelek ti, világ jelei,
ki tud titeket érteni,
egy ágacskát megfejteni?
Elvetjük a magot a földbe:
ki sejti, hogy lesz szár belőle?
Jelek ti, világ jelei,
biztosan bánunk veletek,
de nem bírunk megérteni”
(Weöres Sándor)
Augusztusban a legtöbb növény már befelé figyel. Valahol a magokat rejtegeti, tökéletesre, szárazra érleli, aztán egyszer csak elereszti őket. Kész az útravaló, a csírázás idejére szánt táplálék, a védő maghéj, de a legfontosabb az örökítő anyag, ami tartalmazza a Tervet, az új növény fejlődéséhez szükséges mintát – és a csírázó mag majd mindent tud, magától. Nincs szüksége gondoskodásra, tanításra, mint az embergyereknek,, ösztönökre, szülői mintára, mint az állatnak, a Törvény munkál benne, öntudatlanul. És amelyik mag jó helyre hullik, akár százszoros termést is hoz majd.
Szelek szárnyán, madarak tollán, cipő talpán utazva
A pitypang, a bakszakáll, az iszalag, a kökörcsin a szélre bízza gyermekeit, hogy minél messzebbre jussanak, de hát így elég bizonytalan, jó helyen kötnek-e ki, ezért rengeteg magot érlelnek. A haranglábak, borzaskaták már óvatosabbak, a tüszőtermés egyszerűen felreped, amikor eljön az ideje, és a magvak a környéken szóródnak szét. Az ő logikájuk szerint, ahol az anyanövénynek jó volt, ott az utódok is megélhetnek, nem kell mindenáron messzire, az ismeretlenbe kalandozni… Az ibolyák, kakukkfüvek a magokra ízletes függeléket, „hangyakenyeret” növesztenek, ezt a hangyák behordják a bolyba, és itt, a föld alatt jó eséllyel a magvak ki is csíráznak majd tavasszal! Ők tehát már együttműködnek, szövetségre lépnek az állatvilággal, és tisztességesen meg is fizetik a szolgáltatást.
Az alföldi pusztán karikázó ördögszekér, a mezei iringó a földből kiszakadva saját maga hordja szét a magjait! A különös látvány Petőfi képzeletét is megragadta. Hogy is búcsúzik Kukorica Jancsi Iluskától? „Ha látsz száraz kórót szélvésztől kergetve, bujdosó szeretőd jusson majd eszedbe…” De nem is csak a szél segít az iringónak!. A növény gyökerén gyakran egy laskagomba élősködik, amelyik segít elkorhasztani a tövet, éppen akkorra, mire megérnek a magok, és ki kell szakadni a földből.. Bizonyára a gomba spórái, fonalai, vagy más szaporítószervei is útra kelnek ilyenkor, potyautasként, az iringóra tapadva. Ezeket a kölcsönösen hasznos társulásokat, együttélési formákat szimbiózisnak nevezi a tudomány . A gombák, ezek a különös, se nem növény, se nem állat lények több fával, fenyőfélével is szövetségben élnek, nélkülük a gyökerek fel se tudják venni a föld tápanyagait, ki se csíráznak a magjaik a gomba jelenléte nélkül, idegen földben. De vajon ki „ beszélte rá” őket erre az együttműködésre? Az evolúció vak, süket tapogatózásai, oktalan próbálkozásai, a véletlenek sorozata vezethet-e ilyen ragyogó megoldásokra?
Mindennek rendelt ideje van…
A mag tehát útra kel,kiköt a hangyabolyban, befúródik a földbe, vagy csak elfekszik, várakozik csöndesen, mint a kamilla, a nefelejcs ilyentájt, de honnan tudja, mikor érdemes kicsírázni? A csírázáshoz meleg kell, nedvesség, és levegő, ami a talajban adott is, a megfelelő időben, tavasszal, amikor majd jó eséllyel érdemes új életet kezdeni. De hát egy jókora görögdinnyében is megvan minden feltétel, mégse csírázik ki bennük a mag! A dinnye húsa ugyanis csírázásgátló anyagokat termel, nehogy idő előtt megmozduljanak a magok. Ezért a legfinomabb gyümölcsökből ki kell mosni a magvakat, gondosan megszárítani, hogy jövőre, ha majd a föld májusban újra langyosra melegszik, időben a helyükre kerüljenek. A tök, a paradicsom, a napraforgó sokszor a komposztból tör elő következő évben, a tél folyamán a gyümölcshús elbomlik, és már semmi nem áll a csírázás útjában tavasszal. Ezek a magoncok többnyire nagyon életképesek, érdemes őket szemmel tartani, ha nincsenek útban,a helyükön hagyni, sokszor ezek hozzák a legjobb termést!
A levendula magjai is beérnek augusztusra, ha nem szedjük meg, ki is peregnek, de nem csíráznak ki, csak ha átfagynak a télen. Itt ezt a kémiai gátlást a hideg oldja fel, rendszerint április elején bújnak elő a növénykék az elszóródott magokból, vagy a novemberi magvetésből.
A bazsalikom viszont, trópusi növény létére, ki nem állhatja a hideget! Szerencsére magot bőven hoz, folyamatosan lehet róla szedni, ahogy a száron halad felfelé az érés, nehogy elperegjen. A rézvirág első termései is beérnek, ezt is be kell gyűjteni a legszebb színű tövekről, mert a kint elszóródott magról nem kel ki, megfagy, akárcsak a bazsalikom.
Vannak aztán a nagy túlélők, a pillangóvirág, az őszirózsa, a díszmákok, a büdöske, ezek jövőre is kikelnek maguktól, ha nem is éppen ott, ahol szeretnénk, és csak ritkítani kell őket. A körömvirág is ilyen, itt csak annyit kell tenni, hogy a sötétebb virágú töveket hagyjuk beérni, magot hozni, mert ezekben több a karotin, erősebb a gyógyhatásuk.
Nyári ízek télire
Az augusztus a paradicsom befőzésének ideje. De most tele van a kert illatos fűszernövényekkel, paprikával, a kamrában ott a hagyma betakarítva, a zellerzöld, a lestyán már leszárítva várja a sorát. A leves, a mártás akkor lesz majd télen a legfinomabb, ha már most, a bőség idején megízesítjük a sokféle hozzávalóval. Kajla kis zöldpaprikát, ami a lecsóban nem mutatna szépen, szurokfüvet, zsályát, rozmaringot, izsópot, bazsalikomot frissen a kertből szakítva, zellerszárat, a túl apró hagymákat beledobáljuk az első forrásban levő paradicsomba, és együtt főzzük, amíg a hagyma szét nem esik benne teljesen. A fűszerágacskákat kihalásszuk, a többit átpasszírozzuk,és újra alaposan felforraljuk. Forrón üvegekbe szedve kerül egy napra a száraz dunsztba, akár újságpapírral bélelt régi hűtőtáskába, így tartósítószert egyáltalán nem igényel. Télen aztán tényleg csak a rántás hiányzik hozzá, meg pár kanál köles, esetleg a klasszikus betűtészta, és a fazékból száll a nyári kert illata…
Lechner Judit
