Az emberi gonoszságnak nincs határa…

2021-01-29 | Budaörs
Minden évszázadban voltak különböző etnikumú és vallású embercsoportot érintő tragédiák. Ilyen volt a második világháború utáni kitelepítés is, amely a német ajkú lakosságot érintette. De a sorban sajnos ott vannak a vagyonától, otthonától sőt életétől megfosztott üldözöttek is.

Olvasom a német kitelepítettek szívszorító történetét, amely közvetlenül a második világháború befejezése után történt meg. Még elgondolni is rossz hogy embereket otthonaikból, ötven kilós csomagokkal, öregekkel, gyerekekkel vonatra raknak és áttelepítik egy új hazába. Éljen meg ott, ahogyan tud. Miközben olvasom a kitelepített német ajkú lakosság megpróbáltatásairól szóló beszámolókat, majd a nézem a képsorokat, felötlik bennem egy másik helyszín ahol szintén szenvedő emberek százairól számolnak be a krónikák, és az elborzasztó képsorok.

Pár évvel ezelőtt volt alkalmam egy Lengyelországi körutazás során ellátogatni Auswitz-ba. Nem szívesen léptünk be a haláltábor “Arbeit macht Frei jelszóval” fémjelzett kapuján, ahová több száz üldözöttett deportáltak a háború folyamán. Számos krónika, film kocka  emlékezik meg ezekről a szörnyűséges időkről. Belépve a haláltábor épületébe, a falakon az ott kivégzett és halálra éheztetett és megkínzott emberek százainak fotóit láthattuk, majd a hatalmas kupacokba összegyűjtött utolsó, magukkal vitt személyes tárgyaikat, cipőt, fogsort, bőröndöt és ezernyi mást. Majd Birkenauba mentünk, ahol nyomasztó  élményként velünk maradó látvány fogadott. Egy hatalmas hodály,- százával sorakozó emeletes ágyakkal- ahol el voltak szállásolva a deportáltak  és a földből talán fél méterre kimagasló hosszú padsoron  egymás mellett sorakozó lyukak, amelyek illemhelyül szolgáltak. Egymás mellett minden elszeparáltság nélkül, legalább száz lyuk, lehetőség a mindennapi szükségletek kielégítésére. Elképedve támolyogtunk ki onnan a szabad levegőre. Megálltunk a sínek mellett, mert hát a táborba közvetlenül vasúti sínek vezettek, hogy az „emberanyag” a helyszínre érkezzen. Visszatérve még egy percre Auswitzba ott van egy kivégző fal és van kemencék kettő egymás mellett, mely az ott meghaltak elégetésére szolgált. Ahogyan az idegenvezetőnk elmondta a fal érdekessége hogy később mikor már felszabadult a haláltábor, a tábor vezetőjét az előtt lőtték agyon. A különböző haláltáborokban több millió ember pusztult el.

Számtalan példáját tudnám felsorolni az emberi gonoszságnak. Elmondani azt, hogy amikor a háborút követően lassan  fellélegzett az országunk és eljöttek az 1950-es évek milyen megpróbáltatásnak lettek kitéve mindazok akiket politikailag nem tartottak megfelelőnek és örökre likvidálták őket. Elkobozták otthonaikat,vagyonukat, és ha életüktől nem is fosztották meg őket, de olyan lehetetlen helyzetet teremtettek számukra azért, hogy minél nehezebben tudjanak feltápászkodni a rázúdított nyomorúságból. Sokan lettek öngyilkosok, de földönfutókká vagy hajléktalanokká nem váltak, egyrészt azért sem mert mint tudjuk kényszerlakhelyet kaptak sokan a Hortobágyon vagy Recsken, ahol dolgoztatták őket. De a bennük élő becsület, élni akarás és törekvés végül is arra ösztökélte őket, hogy a romokból is feltápászkodva tovább éljenek.

Az utókor emléknapjaikon hajt fejet előttük:

Német kitelepítettek emléknapja minden év január 19.

Holokauszt áldozatainak emléknapja  minden év január 27.

Kommunizmus áldozatainak emléknapja:minden év február 25.

Major Edit

Megosztás