Az óceánok világnapja – június 8

2020-06-07 | Budaörs
Biztos tapasztalta a kedves Olvasó, hogy szaporodik a világnapok száma. Ezek célja, hogy felhívják az emberiséget veszélyeztető problémára a figyelmünket. Kérdés, hogy eljut-e az üzenet azokhoz, akik eddig csak ártottak.

Az ENSZ 1992-ben, a Rio de Janeiróban megtartott globális környezetvédelmi csúcstalálkozón jelölte ki június 8-át az óceánok világnapjának.

Még ha nem is élünk légvonalban közel az óceánhoz, jó, ha tudjuk, hogy mindannyiunk léte alapvetően függ a világtengerektől és azok állapotától. Ezek a hatalmas vízfelületek a Föld felszínének 70 százalékát teszik ki, az általunk belélegzett oxigén felét termelik és a kibocsátott szén-dioxid negyedét elnyelik. Emellett élelmiszert és megélhetést biztosítanak több mint egymilliárd ember számára. Azt gondolhatnánk, hogy ezt a hatalmas víztömeget semmi nem fenyegetheti, azonban a globális felmelegedés, a túlzott halászat és szennyezés az óceánokra hatalmas veszélyt jelent. Már sokan tudjuk, hogy az óceánba dobott hulladék, szennyezőanyag a víziállatok számára életveszélyes. Elborzadunk, amikor egyre növekvő úszó szemétszigetekről értesülünk.

A tengerek halállománya 3 milliárd ember fehérjeforrását biztosítja, a halászat és a haltenyésztés pedig a lakosság 10-12 százaléka számára nyújt megélhetést. Az emberek 60 százaléka él a partvonalak 100 kilométeres körzetében. Az élőhelyek 95 százaléka a tengerekhez kötődik, és 2 millió fajnak adnak otthont. Ez a kimeríthetetlennek tűnő erőforrás egy ideje veszélyben van – mindannyiunk érdeke és felelőssége, hogy ezen változtassunk.

A változásra érzékeny élőhelyek a korallok. A korallzátonyok az óceán felszínének kevesebb, mint 0,1 százalékát teszik ki, azonban a tengeri fajok 25 százaléka függ tőlük. Remek táplálkozó- és szaporodóhelyet biztosítanak, ezzel hozzájárulnak a tengeri ökoszisztémák egészséges működéséhez. A korallok 50 százalékát azonban már elveszítettük, és ha így folytatjuk, akkor néhány évtizeden belül a kihalás szélére juthatnak. – tartják a szakemberek.

„Ha a globális felmelegedés mértékét sikerül 1,5 Celsius-fok alatt tartani, akkor is 70-90 százalékukat elveszítjük, de ha 2 fokos lesz a felmelegedés, akkor jó eséllyel teljesen kipusztulnak a korallok.”

Mit tehetünk mi a tengerek élővilágának megóvásáért?

-A Föld vízkészletének (sós- és édesvíz) védelméért többek között azzal járulhatunk hozzá, ha például locsoláshoz csapadékvizet használunk, ha nem folyó vízzel mosogatunk és mossuk a fogukat, ha minél kevesebb mosószert használunk, és nem öntjük a lefolyóban az olajat.

-Nyaraláskor ügyeljünk arra, hogy ne vásároljunk olyan szuvenírt (pl. korallt, cápafogat), amelyről nem tudjuk biztosan, hogy beszerzésével nem károsították-e az óceán élővilágát.

-Figyeljünk oda, hogy ne vásároljunk olyan kozmetikumokat, gyógyhatású készítményeket, amelyek tartalmazhatják veszélyeztetett fajok (pl. csikóhal) egyes részeit. Igyekezzünk olyan minősített tengeri halat vásárolni, amelyről tudjuk, hogy fenntartható módon halászták.

Forrás: National Geographic

s.k.

 

Megosztás