Nem tudom, hogy vajon Zalán jóhírének vagy inkább a téma iránti érdeklődésnek köszönhető, hogy a Mindszenty Iskola díszterme vasárnap este tele lett fiatal párokkal. Az előadás meghirdetett támája: Milyen a nő? Milyen a férfi? azért az én korosztályomból is becsalogatott jónéhány érdeklődőt. Miután minden pótszék a helyére került, rövid várakozás után harsogó zenei ”aláfestéssel” berobogott közénk Benedek Zalán és megkezdte a rövid szünettel fűszerezett egyszemélyes -, de az ő varázserejének köszönhetően mégiscsak több szereplős show-műsorát (vagy inkább stand up comedy-jét?) De tegyük félre a műfajról való töprengést, hiszen végignézve és végigélvezve a produkciót, volt ebben annyi kedves és vaskos humor, bohócság, ami ezt a kérdést egyszerűen lesöpri az asztalról.
Zalán hol sírt, hol dalolt, színes szerepekbe bújt, és verset szavalt. Rengeteget kacagtunk, de arra is felfigyeltünk, amikor egy-egy velős mondatban jelezte az aktuális mini-jelenetek tanulságát vagy lényegét.
Jelenléte, örökös mozgása, gesztusai, szerepváltásai, lendülete eleinte meglepte a közönséget, de ahogy kibontakozott előttünk a bibliai történet, Ádám és Éva történetének parafrázisa – azaz Zalán-féle átköltése -, már felszabadulva követtük a játékot. Zalán lazán összekötött fürdőköpenyben és fogkefével a kezében indított Ádámként, hogy felfedezze magának és nekünk Évikét, és ezzel elkezdődött egy szerethető bohózat az iskola nagytermének üresen hagyott „házi színpadán”.
Zalán egyedül van a placcon, de betölti a teret, hol a narrátor szerepét játssza el, hol Ádámként Évikének gügyög (csak a kezdeti időkben, az első öt évben…), hol Évikére vált, és az ő hangját, mozdulatait utánozza, de fontos szerepet kap a történetben egy Űrlény is, aki mindent tud és mindent megtehet. Évike a történetben eleinte felnéz Ádámra (zárójelben: csak mert olyan magas…), de a történet folyamán összeszedi magát és ekkor a hangja is élesebbre vált.
A produkciót gyakran váratlanul felharsanó fülhasogató zene is színesíti, de Zalánnak kéznél vannak olyan tárgyai, kinagyított képei, amelyek mindig sikeresen erősítik őt az aktuális szereplő megszemélyesítésében. Hol leveszi a zakóját, hol felveszi, fekete trikóban, bordó farmerben és kissé már lenyúlt piros Convers tornacipőben nevettet meg bennünket, és ily módon mindig sikerül meggyőzni bennünket arról, amit a szövegből, a dalból vagy pantomim-szerű mozdulataiból meg a szeme állásából észre kell vennünk, meg kell hallanunk. Mert ez a komédia mégiscsak egy tükör, amit elénk tart: ilyenek vagytok, ilyenek vagyunk, amikor egymást keressük és egymásra találunk az Édenkertben – és azán az idők folyamán el is veszejthetjük egymást a hétköznapokban… Hogy miért? Mert nem látjuk önmagunkat, mert nem vesszük észre, hogy bármilyen kiáradó érzelem köt össze bennünket kezdetben, azért nem vagyunk egyek. Alapvetően más egy nő és egy férfi álma, vágya, gondolkodása, érdeklődése. Azt sugallja, hogy ne azért éljünk házasságban, mert egymásra vagyunk utalva, hanem mert egymásra vagyunk hangolva.
Az egymásra való hangolódás nehézségeit, kudarcait is szórakoztatóan, nevetésre ingerelve játssza el. Amikor Ádám nagy magányában egy nő után sóvárog, Évike láttára nem az imádkozás, a hálaadás jut eszébe: „Mert a férfi a szemével lát!” Igazi zsigeri találkozás az övék, egyenértékűek, de mégis mások. Ádám látja Évike arcán Mona Lisa megfejthetetlen mosolyát, ami Évike számára – talán – a belenyugvást jelenti… Űrlény szerepében bemászik Ádám és Évike agyába, és egy nagy labirintusba érkezve dermedten látja, hogy a férfiagyban mindössze egy pici pont az érzelmi rész, míg a nő agya színtiszta érzelem, és a papírra rajzolt férfiagyba már jelzi a pontot, és ceruzával satírozni kezdi a másikat, és kijelenti. „Ezért van, hogy a nő bármikor tud sírni vagy nevetni, őt a kapcsolataiban, a döntéseiben is mindig az érzelmei vezérlik, de az is biztos, hogy a férfiak agya viszont hetven százalékban készen áll a sikerre.
És ez így megy tovább az almaharapástól az oltárig, de még a nászágyat is körüljárja pikáns sakkozós ötletével. Mindeközben egy percig nem áll meg és érezni már a tapsok erejében a közönség oldottságát. Sokszor felhangzik a harsány kacagás, olykor pedig a vad zene hirtelen leállása kíséri elmés gegjeit, „előítéletmentes (?)” tanácsait. Íme az egyik férfiaknak szóló: „Ne ülj le soha egy nővel scrlabblezni, mert a nő csal…” , – de elmésen hozzáteszi, hogy „a házasság kezdeti stádiumában a problémák ne okozzanak problémát, elég, ha vannak…”. Van egy fogkrémes jelene (amit talán sokak éltek már meg házasságuk kezdetén), amikor Ádám a fürdőszobában finoman a fogkrém tubusának helyes kezelésére intette Évikét… De egy elképzelt futballmeccs szpíkerének a szerepét is érzékelhető sikerrel – és tapssal – alakította, amit Ádám teljes extázisban, megjegyzésekkel kísérve hallgatott. Ám amikor Ádám látta, hogy a 3:3-ra végződő, győzelemként elkönyvelt őrjöngése semmilyen együttérzést nem váltott ki Évikéből, ebben a felfokozott idegállapotban követte el a Nagy Bűnt: ekkor harapott bele abba az almába (vagy narancsba, vagy banánba…), amit Évike – lehet, hogy csak megnyugtatásképp – adott a kezébe…
És így megy tovább a színpadon a családi élet, és mire Zalán további fergeteges idővonalán letelik az első öt esztendő, kiderül, hogy már mindketten sebezhetők, mindketten talán elmenekülnének egymás elől… Zalán itt is remekül eljátssza „sokszereplős” magánszámát . Visszafogott hangon csalogatja magához Évikét, aki ki tudja hányadjára nézi, ahogy Ádám fogpasztával és valami szerszámmal is a kezében megint csak azt üvölti, hogy hányszor megmondta, és miért nincs lezárva…! Hogy reagál erre Évike? Természetesen szipogni kezd, és azt érzi belül, hogy kezdi gyűlölni a férjét. Mindeközben a sikerre vágyó Ádám végtelenül sajnálja magát, úgy érzi, hogy ő a legnagyobb vesztes a világon… Évike még nem tanulta meg, hogy Ádám, a férje, férfi. Aki erős, aki tudja a tutit, és aki nagyon vágyik elismerésre, szeretné, ha dicsérnék. „És hoppá! Mit tesz még ehhez hozzá Zalán: „És van olyan feleség, aki ezt meg is teszi…”
A produkció végén Zalán odaállt elénk, és feltette a kérdést: „Mit gondoltok, miért tesznek a férfiak erőfeszítéseket? És már válaszol is, kellő iróniával: „Hát a nőkért! Értetek!” – és kinéz a közönségre. Majd azzal fejezi be ezt a szokatlanul nagy lendülettel, ötletekkel felépített, minden színházi rendet felrúgó produkcióját, hogy azt mondta: „Én egy másik bolygóról jöttem, és határozottan állíthatom, hogy csak az találja meg a boldogságát, aki ismeri a megbocsájtást. De mégis irigyellek benneteket valamiért. Ti tudtok sírni és tudtok nevetni…”
Aztán ismét feldübörgött ismét a zene, és Zalán hatalmas tapsorkán közepette elhagyta sikeres bemutatkozásának színhelyét.
Ez a váratlan harsányság, nyíltság és sokszínűség bizonyára meghökkentő és szokatlan volt sokaknak az ottlévők közül. De bizonyára akadtak az ott ülő fiatal párok közül többen, akik ebben a görbe tükörben nem saját leendő vagy már megkötött házasságuk jövőjét látták. Ők talán már felkészültek, vagy szándékukban áll felkészülniük arra, hogy a házasság, ami egy életre tartó szövetség, az oltár előtt csak megköttetik. Ám a házasság sikere és boldogsága nem ott, hanem a hétköznapokban fog eldőlni, amikor azt a sok mást, ami elválaszthatja őket, közös erővel olyanná csiszolják, ami nem szétválasztja, hanem összetartja őket.
R. V.
