Budaörsi kisemlékek nyomában

2021-08-11 | Budaörs
Hazánk egész területén, de főleg a Dunántúlon, utak mentén, templomok előtt, temetők központjában, vagy egy kimagasló ponton lépten-nyomon találkozunk kő- vagy fakeresztekkel. Ezek és egyéb szakrális kisemlékek szervesen hozzátartoznak egy-egy település képéhez, részét képezik a helyi hagyományoknak, értékeknek.

Ezek az objektumok többnyire kultikus funkcióval bírnak. Változataikban meghatározóan egy-egy vallási közösség szakrális tereit is kijelölik; határokra, eseményekre, történetekre, emlékeztetnek, figyelmeztetnek. Mindezen összefüggések eredményeként jelentős kultúrtörténeti emlékek, helyi értékek. (O.SZ.K.)

Keressünk fel ezek közül néhányat városunkban.

Szűz Mária szobra

A hagyomány szerint a kőhegyi kápolna szentelésére IX. Pius pápa Mária-szobrot küldött Rómából. A források arról számolnak be, hogy a szobrot Bécsben készítették, ám pontos eredete máig bizonytalan. Az alkotás kb. 70 cm magas, fából készült, Szűz Máriát 12 csillaggal, kék palástban ábrázolja. A Szűz Mária-szobrot a Wendler-rokonsághoz tartozó Kruck József a háborús kártétel elől a Komárom-Esztergom megyei Mocsára menekítette és ott őrizte. Az 1950-es évekre a kápolna teljesen eltűnt a Kőhegyről.1996-ban Úrnapjára Kruck József egy napra Budaörsre hozta, majd 1997 őszén Szentgyörgyvölgyi Zoltán plébános és Wittinghoff Tamás polgármester kérő levele alapján kisebb küldöttség hozta Mocsáról Budaörsre a szobrot.

A múltat megbecsülők számára értékes szobor régi helyén, a kápolnában található.

A Kálvária régi keresztje.

Egyes források szerint ez a domb volt Budaörs határa a XVIII. században. Az 1800-as években a katolikus egyház a kúp tetején egy keresztet emelt, melyhez kezdetben 8 stáción át vezetett az út. A Kálvária domb tetejére pedig állítottak egy fakeresztet.

Ma az újjáépített kápolnában őrzik a régi,pusztulástól megmentett fakeresztet.

Szent Antal szobra

Páduai Szent Antal ,többek között, a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

Budaörsön a Szabadság út 120-as számú ház előtt az ott lakók szobrot állítottak Szent Antal tiszteletére. 1945-ben még egy régi fényképen még ott látható. Napjainkban a katolikus templomban találjuk.

Az előkerült képoszlop

A Baross utca- József Attila utca sarkán egy majd 100 éves Bildstock, azaz képoszlop őrzi szerényen a múlt emlékét.

A Fritzenschaft család epilepsziás lányuk gyógyulásának reményébe készíttette. Az utóbbi években teljesen befedte a borostyán.

Napjainkban remény van arra, hogy megmenthetjük az utódaink számára.Ne hagyjuk elporladni!

s.k.

Megosztás