Édes Mostoha premier

2019-10-21 | Budaörs
Az Édes Mostoha mondanivalója mindenkinek szól. Gyerekeknek szülőknek egyaránt szívekig ható megható történet,amelyet nagy átéléssel játszanak a Latinovits Színház és a Múzsák felnőtt és gyermek színészei.

Lakner Artúr Az édes mostoha című regényét vitte színre a Latinovits Színház és a Múzsák társulata melynek bemutató előadását szombaton október 19- én  láthatta a közönség.

Az Édes mostoha egy csodálatos mese, szíveket könnyekig megható történet, amely szól a szeretetről, az összetartozásról, a szülői felelősségről egyaránt.

Ha az író is ott lehetett volna velünk tegnap este a premieren, valószínű, hogy teljes megelégedéssel nézte volna végig,  a nagyon jól sikerült számtalan zenei betéttel gazdagított előadást. Ki kell emelnem a határtalan lelkesedéssel játszó remek tehetséges gyerekeket, akik tiszta szívvel játszották el mindazt, amit az író megálmodott, és amit el akart nekünk mondani. A színdarab tulajdonképpen mindenkinek szól. Szól a szülőknek, szól a gyerekeknek, és mindazoknak, akik értik és megértik a gyerekszíveket. Mindannyian voltunk gyerekek és tudjuk mit jelentett édesanyánk nélkül eltölteni akár csak egy két napot vagy esetleg egy hetet,amikor  elutazhattunk vidéki nagymamákhoz vagy az iskolával egy kirándulásra, amikor alig vártuk, hogy haza érjünk és átölelhessük szüleinket. Ennek fényében érthető Erzsikének az Édes mostoha főszereplőjének az öt éves kislánynak fájdalma, aki édesanyját nem napokra, hanem örökre veszítette el. Látja ezt a környezete is, különösen édesapja, aki szeretne egyrészt új életet kezdeni önmagáért és nem utolsósorban kislányáért, akinek ezáltal új anyukát hozna a hatalmas elárvult Hargitay villába. De mint ahogy előfordul a mesékben a rossz és a gonosz, úgy a valós életben is vannak gonosz, rossz tényezők, amelyek igyekeznek a dolgok folyásába beleszólni. Ilyen a nagynéni  szerepe, aki féltékenységtől hajtva, kihasználja az öt éves Erzsike még könnyen félrevezethető érzelmeit és félelmeit az új anyuka személyét illetően. Előre megfélemlíti a kislányt a gonosz mostoha vízióját felvázoló rémisztő meséjével. Ezért érthető Erzsike félelme és irtózása az új anyukától, aki szerinte csakis gonosz mostoha lehet

A színdarab két felvonásban, zenével, tánccal fűszerezve meséli el azt, hogyan férkőzik egyre közelebb Erzsike szívéhez a tanító néni szerepébe bújó Édes mostoha, aki szeretettel jut el a kislány szívéhez.

Tulajdonképpen ennyi a történet, mely megható és magával ragadó Nagy sikere volt a fellépő társulatnak, a dugig telt nézőtéren, a darab végén tapsviharral ünnepelték a fellépő gyerekeket és nem utolsó sorban Erzsikét, Nagy Nórát, aki igencsak fiatal kora ellenére remekül alakította a rá bízott szerepet.

Major Edit

 

Megosztás