Belegondolva a rengeteg szép, megrázó, vagy éppen vidám szerepbe, egyszerűen természetes volt, hogy ő van ott, hogy teljesen azonosul a figurával, eszünkbe sem jut, hogy más is játszhatná, hiszen ő átlényegül, azzá a hőssé válik, akit játszik, ő már nem Tordy Géza. Valahol olvastam, hogy Várkonyi Zoltán, a teljhatalmú rendező, olyan stikliket, kihágásokat is megbocsátott neki, amit másnak biztosan nem. Megértem…
Azt viszont csak most tudtam meg, hogy semmilyen színművészeti főiskolát nem végzett – tehát ezek szerint őstehetség volt.
Emlékezzünk rá néhány életrajzi részlettel:
Tordy Géza – akit bár felvettek a főiskolára 1956-ban, abban az évben nem indult színészképzés – rögtön a mélyvízbe ugorhatott, Kaposvárra, aztán pedig Szegedre, majd a Vígszínházba, akkori nevén a Magyar Néphadsereg Színházába került. Volt egy négyéves kitérője a Madách Színházban, aztán újra a Vígszínház következett.
A Szent István körúti teátrum lett az otthona, mesterének tekintette Várkonyi Zoltánt, a Vígszínház legendás igazgatóját. Sokáig nagy szerepeket játszott a Vígben, óriási partnerekkel. Máriássy Félix hamar elhívta filmezni és benne volt később is sok nagy sikerű mozgóképben.
Talán a legtöbben a Várkonyi Zoltán által rendezett A kőszívű ember fiaiban Baradlay Jenőként emlékeznek rá. Volt művészeti vezető Győrben, majd főrendező a Budapesti Kamaraszínházban. Rendezett is például A nagybőgő című monodrámát Darvas Ivánnal a Pesti Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban pedig Az utazás az éjszakában című darabot Balikó Tamással és Kováts Adéllal a főszerepben. Ebben a műben korábban játszott is a Vígszínházban Várkonyi Zoltán partnereként, majd ő alakította James Tyront Horvai István rendezésében. A nála fiatalabbak is nagyon szerettek vele dolgozni, vonzotta őket a megszállottsága, szenvedélye. Tanított is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Számomra talán a legemlékezetesebb Az ügynök halálában volt Willy Lomanként, a két fiát Kaszás Attila és Hegedűs D. Géza játszotta. Ebbe a szerepbe mindent belesűrített, amit a színészi pályáról tudott. A kisember vágyait, esendőségét, azt, hogy jót akar, de ez a visszájára is fordulhat. Arról, hogy legyőzik, fölébe kerekednek, de igazából saját magával szemben veszít. Az elmúlásról is beszélt, arról, hogy mi történik akkor, ha már valaminek vége van. Ha már nincs tovább.
Egy ideje nem láthattuk őt a színpadon, betegeskedett, ritkán mutatkozott. Készült a nagy útra. És most elindult. Várják már a többiek, Várkonyi Zoltán és megannyi nagy színész, kollégái, barátai, partnerei. Nekünk meg maradnak a filmek és a színházi felvételek. Tordy Géza indulatos, és nagyon is szeretni való, lángoló tekintete. (Népszava, Balogh Gyula)
(A Szabad Föld interjúja 2016-ból, részlet)
– Kilencünket felvettek a főiskolára, de abban az évben nem indítottak osztályt. Így Kaposváron kezdtem a pályám 1956-ban, a következő évben pedig már Szegeden játszottam. Tizenkilenc évesen taknyos gyerek voltam. Kirobbanóan indult a pályám, holott mit tudtam én akkor még a színészetről! Sokat hívtak filmezni, időm nagyobb részét a fővárosban töltöttem. Aztán 1959-ben a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház szerződtetett. Az 1980-as évek végén Veszprémben dolgoztam, ott kezdtem el rendezni. Szerettem a győri színházat is, művészeti vezetőként hat-hét évet töltöttem náluk. Magánemberként is jól éreztem magam.
– Nem akart úgy elbújni, mint most?
– Ennyi idősen már nem szeretek emberek előtt mutatkozni. Persze vannak nálam vénebb színészek is, akik örökké fiatalok akarnak maradni. Csak nevetek rajtuk, nem tudom, mit akarnak még. Minden díjat megkaptak, mindent eljátszottak, szeretet veszi őket körül.
– Ahogy látom, ön másként működik…
– Mindig is távol állt tőlem, hogy előtérbe helyezzem magam. Ennek dacára odafigyeltek rám. Kétszer kaptam Jászai-díjat, az elsőt 32 évesen. Érdemes, kiváló művész, Kossuth-díj, Prima Primissima, tisztikereszt, középkereszt – jöttek sorba a szakmai és állami elismerések. 2005-ben beválasztottak a Halhatatlanok Társulatába, 2008-ban pedig Nemzet Színésze lettem. Mindegyik kitüntetésnek örülök, megerősítenek abban, hogy volt értelme annak, amit csináltam.
– Érdeklődik a világ dolgai iránt?
– Saját magát pusztítja el az emberiség. Tönkreteszi a vizet, a levegőt, a földet. Nem is értem, hogyan történhetnek meg ilyen dolgok a XXI. században. Eluralkodik a világon a harácsolás és a hálátlanság. Tehetetlenek vagyunk, és az a borzasztó, hogy akarat sincs nagyon az emberekben a helyzet megváltoztatására.
A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt.
SzK
