Április 19-től a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetjük haza a megvásárolt árut. Ezzel az áruházlánc a fenntarthatósági stratégiájának következetes végrehajtásában talán az elsőként tesz drasztikus lépést Ezt a magyar piacon nem tette még meg egyetlenegy áruházlánc sem- olvasható az áruház közleményében.
Mint azt magyarázatként hozzáteszi a közlemény a zöldség-gyümölcs és pékáru pultoknál gurigáról letéphető műanyagzacskókat általában egyszer használjuk, addig, amíg lemérjük és hazavisszük bennük a termékeket. Aztán azonnal a kukába dobjuk, és pár óra szolgálat után 200 évig bomlanak le hihetetlen mértékű műanyagszennyezést okozva ezzel a természetben. Elrettentő arány, hogy Magyarországon a csomagolásra szánt műanyaghulladékoknak csak alig 30 százalékát hasznosítjuk újra, és ezzel sajnos nem vagyunk egyedül, hiszen a világszerte legyártott, óriási mennyiségű műanyag körülbelül kétharmadát csupán egyetlen egyszer használják. És még egy beszédes adat: egy év alatt annyi műanyaghulladékot állítunk elő, ami vetekszik a teljes emberiség súlyával, ami kb. 300 millió tonna. Az Auchan azt vallja, hogy az élelmiszeriparnak és kereskedelemnek felelőssége és szemléletformáló hatása is van a környezettudatosság kialakítására, ezért évek óta egy nagyon határozott és következetes fenntarthatósági stratégiát valósít meg. Legújabb lépésként az Auchan Magyarország teljesen kivonja az egyszer használatos műanyagzacskókat az üzletekből.
„Az utolsó utáni pillanatban vagyunk a szakemberek szerint, ezért minden komoly vállalásnak helye van, amit a környezetünk védelméért teszünk. Az Auchan Magyarország most az élelmiszer kereskedelmi szektorban egy nagyon jelentős lépést tesz azzal, hogy kivonja a forgalomból az ingyenes roll bageket, mert azt gondoljuk, hogy muszáj végre megálljt parancsolni ezeknek a súlyosan környezetszennyező műanyagzacskóknak. Bízunk benne, hogy nem csak vásárlóink értenek velünk ebben egyet, hanem hamarosan piaci versenytársaink is követik majd a példánkat” – mondta Varga-Futó Ildikó, kommunikációs és CSR igazgató.
A műanyag roll bagek helyett a zöldség- és gyümölcsosztályon többször használatos, egyszerre hat termék tárolására is alkalmas táskákat; mosható, három darabos Retasakokat; illetve a 100 százalékban lebomló, komposztálható, biológiai alapanyagokból készült környezetbarát zacskókat vásárolhatunk meg. A pékárukat mosható, többször használatos biopamut és 100 százalékban papírból készült tasakokban vihetjük haza. Érdemes ezeket a többször használható változatokat a táskánkban tartani, hogy a vásárlásnál mindig nálunk legyenek.
Forrás:Napi.hu (Major Edit)