Október 27-én 14 órára a forradalmi erők nagygyűlésre hívták a lakosságot a Tanácsháza (ma a Mindszenty Óvoda) elé. Ám a rendezvénynek hamar vége szakadt, mert két tank (mások szerint egy) érkezett a főváros felől.
A harckocsi megindult a tanácsháza előtt várakozó csoport felé. A másik oldalon, a Vermes bolt előtt, kenyérre várakozó lakosok álltak. A páncélos ágyújával több lövést adott le, és gépfegyverekkel is tüzet nyitottak az út két oldalán álló csoportra. A támadásnak négy halálos és hét sebesült áldozata lett, a Szabadság út mindkét oldalán. Több épület is súlyosan megrongálódott. Halottak és sebesültek feküdtek a földön. Ezután a harckocsi Törökbálint irányában elhagyta a községet.
Az áldozatokról mindmáig keveset tudunk. Grósz András és Kováts Tiborné kutatása szerint Schwarz András, Ujj Jánosné, Furka Sándor, és Soltai Béláné haltak meg az ágyútűzben. De rajtuk kívül a forradalomnak még voltak más budaörsi áldozatai is. Rózsássy László, Ladányi Imréné, Rádóczy János, (élt 14 évet)) és Hedenecz János Budapesten haltak meg. A személyek halála okaként háborús sérülés, illetve aknasérülés volt megadva.
Kováts Tiborné, a Budaörsi Széchenyi Kör elnökének kezdeményezésére néhány év óta emlékezők keresik fel a Nefelejcs utcai temetőben az elhunytak sírjait. Koszorút, virágot helyeznek el és mécsest gyújtanak.
Schwarz András sírjára ezt vésette a felesége: „Sírod felett őrködik az emlékezet angyala”.
Ebben az évben is voltak, akik kegyelettel felkeresték a sírokat. A Heimatmuseumtól indultak, a templomkertben Varga János atya is csatlakozott hozzájuk. Gajdos-Frank Katalin, a Heimatmuseum igazgatónője és János atya koszorút helyezett el Mindszenty József szobránál. Imát mondtak és elénekelték a Himnuszt.
Majd folytatták útjukat a temetőbe. Ott Kováts Tiborné a Széchenyi Kör nevében koszorúzott, a többiek közreműködésével. Judit asszony arra kérte a jelenlevőket, hogy ha a korára való tekintettel már nem tudja szervezni a koszorúzást, akkor legyen, aki átvállalja. Gajdos-Frank Katalin erre ígéretet tett.
Még egy ideig időztek és emlékeztek a kis csoport tagjai az őszi színeket öltött sírkertben.
(Forrás: Hauser József: Budaörsi Krónika)
Fotó: SzK
s.k.