Évadot zárt a Latinovits Színház

2025-06-23 | Budaörs
A Budaörsi Latinovits Színház június 19-én tartotta évadzáró társulati ülését, amelyen Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató beszámolt a 2024/25-ös évad legfontosabb eseményeiről és eredményeiről, valamint kijelölte a következő évad céljait is.

Mint elmondta, a színház rendkívül sikeres szezont tudhat maga mögött: a közönségtalálkozók, az egyre népszerűbb nyílt próbák, a szilveszteri nagy koncert, a kínai workshop és a plakátkiállítás mellett több mint 31 ezren voltak kíváncsiak a színház előadásaira. Szilveszteri színészkoncert, szakmai elismerések, telt házas előadások, minden eddiginél nagyobb közönség érdeklődés és három újonnan alapított díj  az eredmények sorában.

Az évad során a legtöbbször Szőts Orsi lépett színpadra a színészek közül.

 

Az évad színészi teljesítményéért járó díjat pedig Böröndi Bencének szavazta meg a színtársulat.

az évad háttérdolgozója Zsovák Károly ügyelő lett.A fotó mindhármukat ábrázolja:

 

Forrás: Latinovits Színház Sajtó

Major Edit

Megosztás