Tóth Ilona 1932. október 23-án született Árpádföldön. Kétéves volt, amikor a szülei elváltak, egyetlen gyerekként tanítónő édesanyja mellett nőtt fel. Az általános iskola elejétől az egyetem befejezéséig kitűnő tanuló volt.
A forradalom idején hatodéves végzős orvostanhallgatóként került a Péterfy Sándor utcai kórházba. Október 26-tól az Önkéntes Mentőszolgálat tagjaként sebesülteket szállított, a fegyveres csoportokat kötszerrel, élelmiszerrel látta el.
November 4. után a forradalmi tevékenység a kórházak és a munkásszállások területére, röplapkészítésre, illegális tevékenységekre korlátozódott. Ezen a napon nevezte ki a mentőszolgálat vezetője Tóth Ilonát a Domonkos utcai kórház élére. A kórház vezetése mellett vidékre járt élelemért, ellátta a bejáró betegeket, éjszaka pedig segédkezett az illegális röplapok stencilezésénél a kórház alagsorában.
A medikát 1956. november 19-én röplapkészítés és –terjesztés vádjával tartóztatták le, majd néhány hónap múlva előre megfontolt, hideg számítással elkövetett gyilkosság vádjával ítélték el, s 1957. június 28-án kivégezték.
Tóth Ilonka egykori tanárai, diáktársai szerint is nagyon tehetséges és elhivatott orvos volt, olyan ember, aki nem nézte, hogy ki a beteg, hanem csak a munkájára és hippokratészi esküjére koncentrált. Ápolta és gyógyította az utcai harcokban megsebesült forradalmárokat, de a szovjet katonát és az AVH-s sérültet is. (Tóth Ilona Emlékház és Oktatóközpont)
Jogászok és történészek is vizsgálták a kérdést. Az üggyel foglalkozó történészek és kutatók egy része azon a véleményen van, hogy Tóth Ilonát koncepciós perben ítélték el, mert nem követett el (vagy nem ő követte el a) gyilkosságot, bár az akkori események pontos menetét utólag lehetetlen teljes biztonsággal rekonstruálni. Tóth Ilona és társai perükben azt vallották, hogy elkövették a gyilkosságot, sőt részletesen (bár nem teljesen egybehangzóan) elő is adták, miképp történt. A beismerő vallomásokat azonban a történészek többsége szerint kényszer hatására, és/vagy más személyek fedezése érdekében tehették. (Wikipédia)
A Tóth Ilona és társai elleni per nagy nyilvánosságot kapott, a kádári propagandában az ellenforradalom aljas bűneit volt hivatott jelképezni: lám, itt még az orvosok is injekciós tűvel öltek.
A tárgyalásról tudósító nemzetközi sajtóban azonban már ekkor megjelentek találgatások arról, hogy valójában koncepciós eljárás zajlott. Itthon csak a rendszerváltás idején kezdődött a nyilvános átértékelés. Ezt részben Tóth Ilona leszármazottai kezdeményezték, az általuk felkért Gyenes Pál történész pedig az egykori vádlottársakkal készült interjúi után arra jutott, hogy tényleg koncepciós eljárás lehetett, a gyilkosságért halálra ítéltek ártatlanok voltak.
Jobbágyi Gábor történész azt feltételezte, hogy Tóth Ilona kényszer hatására vallott saját maga ellen: kihallgatói vagy súlyosan bántalmazták, vagy pedig tudatmódosító szerekkel és hipnózissal manipulálták, „programozták” a beismerésre – ami mellett aztán hónapokon át, egészen a halálig kitartott. Jobbágyi Gábor volt az első, aki kutatási eredményeit könyvben tárta a nyilvánosság elé. Az először 2002-ben megjelent munka első és utolsó soraiban is kategorikusan ártatlannak nevezte Tóth Ilonát: „Tóth Ilona nem ölt embert. Tóth Ilonát ártatlanul ítélték halálra.”
Eörsi László szerint Tóth Ilona mártír volt, aki ölt, de harci helyzetben tette ezt, „amikor, ha besúgó van – és ő ebben a tudatban volt, ha tévedett is –, sajnos nem nagyon lehet mit tenni”. (Index)
Földváryné Kiss Réka (NEB elnöke): Amikor azonban a kutatás fázisaiban próbáltuk összerakni, arra jutottunk, hogy feloldhatatlan ellentmondások vannak a tárgyi bizonyítékok, a vádlottak beismerő vallomásai, a tanúk vallomásai és a fennmaradt egyéb dokumentáció között, és hogy ez a gyilkosság ott, akkor és úgy, ezekkel a szereplőkkel egész egyszerűen nem történhetett meg.(Múlt-kor)
Tóth Ilona esete, személyének megítélése is igen megosztó. Mítoszok övezik alakját, vélt vagy valós bűntettének, elítélésének és kivégzésének utótörténete sorozatos viták tárgya.
Emlékét nemcsak könyvek és konferenciák elevenítik fel. Szobrot állítottak neki, teret, utcát, orvosszállót, rendelőintézetet neveztek el róla.
s.k.
